Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Pálos szerzetesek a Tábor hegyen

A pálosok valószínűleg II. Endre keresztes seregével érkezhettek a Szentföldre.

Johannes Zuluardus, a szentsír lovagja könyvében a Tábor hegy leírásánál a következőket mondja: „Volt itt Ilona császárnő által emelt nagy templom a magyar király által jól dotált monostorral, melyben első remete Szent Pál rendjének sok szerzetese lakott”. Említi ezenkívül, hogy a magyar királyok fogadalomképpen zarándokoltak el a Tábor hegyre, s hogy II. Endre lehetett az, aki ezt a kolostort megadományozta. Zuluardus adatát a pálos történetírók átvették (Gyöngyösi, Eggerer, Benger). Egészen bizonyos azonban, hogy ezt a kolostort a pálosok csak később vehették birtokukba. De az is lehetséges, hogy Zuluardus más rend tagjaival tévesztette össze őket.

Ezt a híradást alátámaszthatja az, hogy 1229-ben II. Frigyes császár diplomáciai tárgyalásai után rövid időre lehetővé váltak a jeruzsálemi zarándoklatok. 1239-ben, a fegyvernyugvás leteltével a törökök nagy erődítési munkákba kezdtek, ezért a keresztények félelmükben ismét nagy számban hagyták el Jeruzsálemet. A fegyverszünetnek és a zarándokok mozgási szabadságának lett egy váratlan következménye: a Jozafát völgyében meghúzódó magyar remeték — valószínűleg a pálosok — egy része felvonult az elhagyott Tábor hegyére, ahol a görög remeték mellett immár ők képviselték a latinokat, és őrizték az Urunk színeváltozása emlékét őrző bazilikát. Közel negyven éves otttartózkodásukról számos régészeti emlék került elő.

A Tábor hegy Izraelben (Fotó: Stéphanie Gromann/wikipedia.org)

„A táborhegyi új bazilika építésekor megtalálták azt a kriptalépcsőt, amelyet a magyar remeték faragtak ki a helyi sziklákból, és a toronyablakok »pattintott kristályablaka« is az ő tevékenységük emléke. A hegy alatti barlangokban magyar vonatkozású feliratok is vannak, ezeket azonban még senki nem tárta fel, ill., jegyezte le megfelelő pontossággal, amint ezt nekem szentföldi utaim során a helyi történészek jelezték”.

Majsai Mór szerint a mansurai egyezség alapján 1250-ben a keresztények visszakapták Tábor hegyét, és azt a magyar pálosok őrzésére bízták. Az ő idejükben, 1251-ben ment fel oda IX. Szent Lajos francia király. II. Frigyes épített oda szerény templomot. Ők nagyobb építkezéseket ott nem folytattak. A hegyet a szent épületekkel együtt IV. Kelemen pápa 1255-ben a Szent János Lovagrend tagjainak adományozta. Így – Majsai Mór szerint – a magyar pálosok kb. öt évig tartózkodtak ott. (Ezzel szemben Bozsóky Gerő negyven éves tartózkodásról beszél. Talán 1250-tól 1263-ig lehettek ott a magyar pálosok). 1263-ban Bibarsz szultán parancsára a Tábor hegy összes szentélyét lerombolták, a szerzeteseket pedig megölték. A szent hegy ezután négy évszázadig elhagyott maradt…

Forrás:
Gyürki László: Magyar emlékek a Szentföldön
Vezetőkép: A Színeváltozás Bazilika a Tábor hegyen (Forrás: timeout.com)

(http://www.palosepiteszet.hu/)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.