Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Árpád-kori, ritka leleteket találtak Érsekvadkerten

Árpád-kori gyűrűre, nyílhegyre, bronzkori karperecre és 19. századi érmékre bukkant Érsekvadkert határában Tóth Krisztián régész, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum munkatársa és önkéntes felderítőcsapata.

A régészek eredetileg az „elveszett” Tekevár maradványait keresték néhány napja a környéken, azonban útközben a fémeszközös keresés során három különböző korszakból származó leletanyagra akadtak rá.

– Az írásos említések alapján vélhetően Érsekvadkert határában, az egykori Szentlőrinc falu mellett lehetett Tekevára, amelynek keresését Dénes József régész műholdfelvételes térképjelölései alapján kezdtük meg. Útközben az egyik dombon a fémdetektoros kereséssel egy Árpád-kori ezüstfejes gyűrűre, valamint egy nyílhegyre bukkantunk rá. Egy másik magaslaton pedig egy bronzkori karperec került elő – számolt be Tóth Krisztián régész.

A környék felderítése további eredményekkel is szolgált. Útközben ezüst- és bronzérmékre leltek, amelyekről a múlt kutatója azt állapította meg, hogy nagy valószínűséggel egy elvesztett szütyőből származhatnak az 1800-as évekből.
Mint mondta, a leletek a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumba kerülnek.

A felfedezés miatt aznap nem volt lehetőségük a várat tovább keresni, így a hétvégén visszatértek a helyszínre. Ezúttal – vár helyett – egy honfoglalás kori temetőre bukkantak, azonban nem adták fel Tekevár keresését.

– Híre ment a faluban, hogy keresünk egy várat. Volt aki azzal keresett fel, hogy tudomása szerint Szátok felé van egy dűlő, ahol állítólag egy sánc lelhető fel. Ez további kérdéseket vet fel a jövőbeni kutatás tekintetében – fejtette ki Tóth Krisztián.
Hozzátette: a végén akár még az is kiderülhet, hogy Érsekvadkert környéken három vár is állt.

(Pannonia Christian nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.