Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Liberálfeminista agyrém: a koronavírusra hivatkozva törölnék el a család intézményét

Egy brit feminista felforgató, Sophie Lewis szerint a legfontosabb amit tennünk kell, hogy felszámoljuk az amúgy is „egy kalap szar” család intézményét, mert az csak erőszakhoz vezet a karanténhelyzetben, valamint feleslegesen meghatározza a nemünket, a nemzetiségünket és a rasszunkat, amiket nekünk kellene megválasztanunk, ha egyáltalán fontosnak érezzük ezeket. Kiváló példája a liberalizmus „szabadság” eszményének: meg kell szabadulni mindentől, ami érték, ami fontos és örök, mert szerintük ezek csak „rabságot” jelentenek az egyén számára.

A brit geográfus véleménye egy mondatban: Jobbat érdemlünk, mint a család.

„És harmadszor: mégha a nukleáris család nem is jelent közvetlen fizikai vagy mentális veszélyt valaki személyére – úgy mint a házastársak bántalmazása, a gyerekek megerőszakolása, vagy a queer-bashing –, a család, mint a társadalmi reprodukció formája még mindig egy kalap szar. Meghatározza a genderünket, a nemzetiségünket és a rasszunkat. Arra nevel, hogy a produktív munka norma. Arra nevel, hogy azt higgyük, individuumok vagyunk. Minimalizálja a tőke költségeit, miközben maximalizálja azt a munkamennyiséget, amit az emberi lények a létfenntartáshoz elvégeznek (aprócska, és abszurd módon saját konyhával és mosatlannal felszerelt dobozkák milliárdjaiban). Úgy zsarol bennünket, hogy azt higgyük: a szeretet és gondoskodás számunkra elérhető egyetlen forrásán kívül máshonnan ezek nem is eredhetnek.

Jobbat érdemlünk, mint a család. És a koronavírus időszaka kiváló alkalom az eltörlésére. Anne Boyer örökké ragyogó szavaival élve: »Most már meg kell tanulnunk jót tenni idegeneknek is. Most már úgy kell élnünk, hogy élő bizonyítéka legyünk annak, hogy a rákos beteg, az idős ember, a fogyatékos ember, és azoknak az életében is érték van, akik felfoghatatlan körülmények között, tömegben és veszélyben élnek«.

Még nem tudjuk, hogy képesek leszünk-e a kapitalizmusnál jobbat kitalálni a járvány és az azt követő depresszió romjain. Csak azt mondhatom bizonnyal, hogy 2020-ban a családok A Család ellen, és az otthonok és Az Otthon ellen című vitáknak egyre intenzívebben kell zajlaniuk.” (A Mandiner fordítása)

A feminista, aktivista már 2019-ben írt egy könyvet „Teljes Béranyaság Most: Feminizmus A Család Ellen” címmel melynek mondandója ugyanaz, mint a fent idézett irománya, csak ebben már a koronavírus által összezárt emberek konfliktusaira is hivatkozik.  Érdekes életfelfogásra vall, hogy a leírtak szerint, ha valamivel probléma adódik, a hibák kijavítása helyett az azonnali megszüntetés jelenti az egyetlen megoldást még egy ilyen ősi és alapvető intézménynél is, mint a család. Véleménye szerint „Az abortusz a gyilkosság egy olyan formája, melyet meg kell védenünk”, valamint a terhesség szerinte nem jelent mást, mint hogy a magzat kizsákmányolja az édesanyját, így a béranyaság, ami a legmegfelelőbb egy nőnek.

Nyilatkozataiban megmutatkozik a liberalizmus valódi arca, miszerint próbálnak mindenkit elrettenteni a nemi, vallási, kulturális, nemzeti és családi identitás megőrzésétől, hiszen szerintük ezek csak akadályoznak a „szabadságunkban”. Ez a fajta szemlélet hozta el a mindentől és mindenkitől elidegenedő társadalmat, ahol mindenki depressziós, öngyilkossági hajlamokkal küzd, szomorú, és nem mellesleg emiatt haladunk a kihalás felé vezető úton, hiszen nem születnek gyermekek. Megmutatkozik a feminizmus igazi arca is, hiszen a női egyenjogúságot hangoztatók mindig a férfiak ellen uszítanak, a „férfi elnyomást” hangoztatják, és hogy a tradicionális családmodell idejét múlt. Egy valódi jobboldali sem a liberalizmust, sem a feminizmust nem tolerálhatja!

(VNL – Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.