Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Élőpajzzsal, öngyilkos merényletekkel lassítja az Iszlám Állam a moszuli offenzívát

Kedd óta az Iszlám Állam 12 öngyilkos merényletet kísérelt meg, de az iraki katonáknak valamennyi esetben sikerült felrobbantaniuk a milicisták járműveit még azelőtt, hogy azok elérték volna célpontjukat. A dzsihadsiták most sem kímélik a lakosságot. Élő pajzsként használják azokat, akik ott maradtak a környéken, vagy a még mindig másfél milliós Moszulban.

A 9. iraki hadosztály katonái nagyjából egy kilométerre vannak a Moszul melletti Hamdaníjától. Tisztségviselőjük szerint az Iszlám Állam aknavetős támadásai sem okoznak nekik jelentős veszteséget, de pontos adatokat nem közölt.

Hétfőn indult meg a dzsihadista szervezet kezén levő utolsó iraki nagyváros, Moszul felszabadítására irányuló nagyszabású szárazföldi hadművelet.Moszul visszavételéért széles körű katonai szövetség jött létre:az iraki hadsereg katonái mellett Moszul felé közelítenek a pesmergák (az észak-iraki kurd autonóm terület harcosai), a helyi szunnita milíciák, illetve különböző törzsi egységek harcosai, valamint a Népi Megmozdulás Egységei gyűjtőnéven működő síita milíciák is.

A szunnita többségű Moszulért folytatott hadműveletben a síita részvétel kényes kérdés,sokan attól tartanak, hogy ez ismét felszíthatja a felekezetközi feszültségeket. Hádi al-Amiri, az egyik legnagyobb síita milícia, a Badr Brigádok vezetője ugyanakkor azt mondta, hogy ők csak a Moszultól nyugatra fekvő, többségében síiták lakta Tal-Afar város visszavételére fognak összpontosítani, és magába Moszulba nem fognak bevonulni, ahogyan a pesmergák sem.

(MTI – Euronews – Idegen áradat – SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.