Hogyan maradt magyar Sopron? A vármegyések nemcsak ismerik, hanem meg is akarják ismertetni ennek a hazafias felkelésnek a történetét a közvéleménnyel, ezért évről évre rendezvényeket szerveznek a Rongyos Gárda tiszteletére. Idén emléktúrával emlékeztek meg.
Sokan még ma sem tudják, hogy mi vezetett a soproni népszavazáshoz, amely eldöntötte Sopron és a környező falvak hovatartozását. Trianonban döntötték el azt is, hogy Nyugat-Magyarország egy jelentős része Ausztriához tartozzon.
1921 augusztusában a kecskeméti tanyavilágban verbuválodott felkelőkkel kiegészülve, soproni egyetemisták, hazafiak, és a világháborút megjárt tisztekből és katonából, illetve a Székely Hadosztály maradványaiból, Prónay Pál harcosaival, Ostenburg-Moravek Gyula csendőreivel (akik elvileg rendfenntartóként vonultak be, de titkon átadták a fegyvereiket) mindenképp meg akarták akadályozni, hogy Ausztria megkaphassa a nyugati végeket.
1921. augusztus 20-án tömegtüntetések voltak Sopronban a 29-ei átadás ellen. Augusztus 28-án a bevonuló osztrák csendőrséget puskatűzzel visszaverték Ágfalvánál. Ezzel kezdetét vették a Nyugat-magyarországi harcok. Itt halt elsőként hősi halált Baracsi László. A második ágfalvi csata szeptember 10-én volt, melyben Szechányi Elemér, Machatsek Gyula, Pehm Ferenc adta életét a hazáért. Ezek a harcok vezettek oda, hogy tárgyalóasztalhoz ültessék a feleket Velencében. Itt határoztak a népszavazásról a hovatartozás eldöntésére. Sopron magyar volt és magyar maradt!
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, mint oly sok mindent, így a Rongyos Gárda emlékét is elsőként vállalta fel kezdte bevinni a köztudatba. Idén is megemlékező túrát szerveztek Balfról, az egykori felkelők gyülekezési helyéről. Innentől a szervezők beszámolója olvasható: Szőlős dombokon keresztül vezetett útunk, ahonnan szép panoráma nyílt Sopronra és a közeli Fertő-tóra. Első pihenőnknél előadást hallhattunk a Fertő-tó keletkezéséről, állatvilágáról, múltjáról, jelenéről, de még jövéről is. Tovább indultunk a Szárhalmi-erdőn keresztül, hogy elérjük Sopron városát. Felkerestük a Szent-Mihály temetőt, és virágokat helyeztünk el a hősök sírjaira, majd elmondtuk az Úr imáját az elesettek lelki üdvéért. A belvároson keresztül haladtunk, ahol többen megkérdezték felvonulásunk célját. Válaszunkat elismerés követte. Lőverekben haladva elértük a Károly-kilátónál felállított Rongyos Gárda emlékművet, ahol koszorúzásra került sor. Sok hegyet megmászva, a Szalamandra-tó érintésével érkeztünk meg Ágfalvára a temetőbe, ahol fejet hajthattunk Baracsi László sírjánál. Rövid séta után érkeztünk meg célunkhoz, a Baracsi emlékműhöz. A 27 km megtétele után mindannyian megfáradva, megizzadva, de büszkén hallgattuk meg az első és a második ágfalvi csaták történetét, melyet a HVIM Sopron vármegyei szervezet vezetője Horváth Gábor tárt elénk. A beszéd végén sajnálatát fejezte ki, hogy a mai napig nincs szobor, utca vagy tér elnevezve a felkelők vezetőiről. Pár név közülük:Pronay Pál,Ostenburg-Moravek Gyula,Francia-Kiss Mihály,Kaszala Károly,Maderspach Viktor (utóbbi könyveit ajánljuk, kimondottan a témábavágó: „Élményeim a Nyugat-Magyarországi szabadságharcból” címűt – a szerk.).
