Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kiengedték a román börtönből a székely vármegyéseket

Természetesen a román média most hallgat, azonban a jó hír értékéből ez mit sem von le: a székely vármegyéseket házi őrizetbe helyezték, és már szeretteiknél vannak.

Szőcs Zoltán első szabadlábon adott üzenetében elmondta: megerősítette a börtön és Isten segítségével folytatják a küzdelmüket a székely igazságért.

Köszönetet mondott minden nemzeti érzelmű magyarnak, hogy kiálltak mellettük és összefogtak az igazságtalansággal szemben.

BekeIstvan
Beke István családja körében (fenti képen Szőcs Zoltán és családja)

Az Alfahír által megkérdezett jogi szakértő szerint: „a román bíróság is tudta, hogy teljesen tarthatatlanok a vádak és csak politikai okok miatt tartottak őket előzetes letartóztatásban, házi őrizetbe való kiengedésüket pedig egyértelműen a nyári politikai uborkaszezonra időzítették.”

Hamarosan bővebb információval jelentkezünk.

(Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.