Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az Iszlám Állam vállalta magára az újabb öngyilkos merényletet

A terrorszervezet jelentkezett a keddi jordániai öngyilkos merénylet elkövetőjeként. A bejelentést öt nap elteltével, csak vasárnap tette a terrorszervezet, és csupán annyit közölt, hogy egy harcosa hajtotta végre a támadást.

 

 

Kedden a szíriai-jordániai-iraki hármashatár találkozásánál Szíriából áthajtott egy merénylő robbanószerrel megrakott járművel nagy sebességgel, és a kocsit egy katonai őrállomásnak irányította. A jármű felrobbant és a merénylőn kívül megölt hét jordániai katonát.

Ez volt öt év óta az első, Szíriából indult támadás jordániai célpont ellen. Jordániába mostanáig nem gyűrűzött át a szomszédos Szíriában és Irakban dúló erőszak, jóllehet a hásimita királyság 2014 óta részt vesz az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióban, amely az Irakban és Szíriában jelentős területeket uraló Iszlám Állam ellen küzd. A közel-keleti országban az utóbbi két évben több száz olyan embert tartóztattak le, akikkel szemben felmerült a gyanú, hogy támogatják az IÁ-t. Ammán ezenkívül megerősítette határai védelmét, hogy elejét vegye a terroristák támadásainak és beszivárgásának.

A közel-keleti ország az ENSZ adatai szerint már több mint 600 ezer szíriainak nyújtott menedéket, a jordániai hatóságok azonban 1,4 milliónak mondják a számot.

(MTI-Idegen áradat-SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.