Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kiskunhalas: társa fülét harapta le a betolakodó

Kiharapott társa füléből egy darabot egy migráns a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban, a rendőrség közlése szerint az afgán gyanúsítottat őrizetbe vették. Nyugalom azóta sincs a befogadóközpontban, ezért a magyar rendőrség megerősítette jelenlétét a tábor területén.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője, Árvai Edina szerdán az MTI-nek azt nyilatkozta a testi sértésről: az esetet kedd este jelentette be a sértett, egy 18 éves afgán férfi. Őt kórházba vitték. A kiharapott füldarab nem került elő – tette hozzá.

Jelezte: a kiskunhalasi rendőrkapitányság nyomozói súlyos testi sértés bűntett gyanújával őrizetbe vették a cselekménnyel gyanúsított 22 éves, szintén afgán állampolgárt.

A gyanúsítottat április 26-án fogták el Ásotthalom térségében, miután illegálisan lépett Magyarország területére. A férfi később elhagyta a számára kijelölt nyitott befogadó intézményt, majd május 4-én ismét elfogták Hegyeshalom közelében. A sértett is már többször próbált Nyugatra jutni, először április 25-én került nyitott befogadó állomásra, ahonnan ugyancsak távozott, hogy aztán május 1-jén fogják el Lébény közelében, és helyezzék el őrzött befogadó központban.

Nincs nyugalom továbbra sem

Azóta sincs nyugalom a tábor területén, ezért több száz rendőr van jelenleg is a tábor területén. Az M1 Aktuális tudósítója szerint szerda kora délután, egészen pontosan fél 2-től migránsok skandálni, valamint tapsolni kezdtek.

Azt nem tudni jelenleg, hogy mi okozta a mostani feszültséget, illetve azt, hogy a szerdai eseményeknek milyen köze van a keddi esethez.

(hirado.hu-Idegen áradat-SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.