Egész Európán végigsöpört ma reggel a félelem. Stockholmtól Madridig, Brüsszeltől Budapestig retteg Európa, mert valamiféle elmebeteg ideológia, félreértelmezett humánum miatt terroristák ezrei szivárogtak a vén kontinensre tavaly és idén. Európa retteg, a terroristák pedig tapsolnak, mert tervük sikerült. A húsvét, a feltámadás ünnepének közeledtével gondoskodtak arról, hogy a túlélők újjászületésüket sírva, rettegve és félelemben ünnepelhessék. Moncsi gondolatai a belgiumi terrortámadásról.
MA MENEKÜLT, HOLNAP TERRORISTA
„És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók…”
Én csak arra lennék kíváncsi, hogy azok a babababák és zsohárzsuzsák, akik tavaly könnyes szemmel simogatták a terroristákat, akiket később Keletitől Salah Abdeslam szuper autójával fuvarozott robbantani, most mit csinálnak, mit mondanak, mit gondolnak. Vajon amikor ránéznek a párizsi merényletek helyszíne után most a brüsszeli áldozatok holttestére, a vérző sebesültekre, újfent megveregetik saját vállukat? Netalán lelki szemeik előtt megjelennek az arcok?
Látják a pátyolgatottak arcát, köztük a sok átvonuló terroristáét? Még most is azt szajkózzák, hogy nem mind menekült volt, hanem többségük sokadik generációs bevándorló? Még mindig hiszik, hogy ez az érvelés felment a felelősség alól? Hogy menti az ő felelősségüket? Elkezdenek gondolkodni azon, vajon még hány ilyen terroristát etettek és büfiztettek meg? Azok, akik lakásaikban pihentették és rejtegették az általuk menekülteknek nevezett betolakodókat, most hálaimát rebegnek-e, hogy nem történt akkor semmi baj velük és szeretteikkel? Vagy pontosan tudják, hogy ők bizony terroristát rejtegettek, olyat, aki ártani és bántani jött?
Szeretném tudni, ezek a jótét lelkek vajon repülőre mernek-e még ülni ezek után, el mernek-e menni megcsodálni az Eiffel tornyot, vagy akár Brüsszel látványosságait. Engedik-e metrózni a gyerekeiket? Hagyják-e, hogy nyáron az iskolával külföldre utazzanak, olyanok országok felé, ahová nekik köszönhetően is úgy jutottak be a terroristák, ahogyan a kés halad át a vajon?
És kérdezem, vajon futnak-e most a vérző, megégett, lelkileg összeomlott sérülteknek, és az áldozatok hozzátartozóinak segíteni? Szerveznek-e adománygyűjtés, humanitárius segítséget, gyűjtik-e a támogatásokat az európai rászorulóknak, azoknak a szerencsétleneknek is, akik szeretett terroristáik miatt nyomorodtak testileg és lelkileg? Rohannak-e ugyanúgy, ahogy rohantak Leszboszra és a görög partokra?
Ahogy ajvékoltak a kerítés ellen, vajon most is sikítoznak majd megint, ha a fokozott ellenőrzés miatt fegyveres katonákkal találkoznak a metróban? Mennyire sírnak és zokognak afelett, hogy egy kicsivel talán kevesebben jönnek mostanában, mint tavaly? Lesz-e valaha is annyi tökösség bennük, hogy fejüket lehajtva megkövessék az embereket, és ők is elnézést kérjenek az áldozatok hozzátartozóitól? Elnézést kérjenek azért, hogy nekik is köszönhetően terroristák árasztották el az öreg kontinens minden egyes országát. Tényleg hiszik még, hogy ártatlan emberek garmadáin segítettek, és tényleg vallják még, hogy ők egyetlen terroristának sem adtak enni, inni, nem bújtatták és látták el őket hamis papírokkal?
És mindezek után már csak azt szeretném tudni, hogy ezeket az embereket, szerte Európában, miért nem dobták ki országukból, mely számukra úgysem haza, csak egy lakhely. Miért nem nyilvánították még őket nemzetbiztonsági kockázatnak, és küldték el melegebb éghajlatra, csak amúgy pátyolgatottjaik közé. Tudni akarom, mikor dugják börtönbe végre, csak úgy Salah Abdeslam és társai mellé a sok agymosott európai liberálist, akik hazánkba, házunkba, otthonunkba importálták a félelmet, rettegést és terrort. Mikor ülnek már rájuk rohadó műanyag lakattal védett cellában együtt a politikusok és a migránssimogatók, akiknek mindezt köszönhetjük.
Ám valamiféle rejtélyes oknál fogva ezeknek a lényeknek a véleménye már senkit nem érdekel, a felelősségre vonás pedig igencsak várat magára. Pedig én szeretném tudni, mit gondolnak és éreznek, de nagyon. És szeretném látni a megbánást, hallani a megkövetést, amit, gyanítok, megtapasztalni sosem fogok.
(Moncsi blogja, Betyársereg)
