Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Porig alázott egy kolozsvári román orvos egy székelyföldi lányt és családját

A doktor urat az dühítette fel, hogy a páciens és hozzátartozói nem tudtak jól románul.

 Szombaton Kolozsváron elütöttek egy háromszéki iskoláslányt, akit aztán szüleivel és kísérőivel együtt porig alázott egy mindenható doktor úr a gyerekkórház ügyeletén. Az esetről Rácz Norbert Zsolt kolozsvári unitárius lelkész számolt be a Facebook-on, ahol a történet futótűzként terjed.

Rácz Norbert Zsolt az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), vagyis az unitárius egyház ifjúsági szervezetének korábbi elnöke.

Az ODFIE szervezésében zajlott az elmúlt hétvégén Kolozsváron a XIX. Versmondó- és népdaléneklő verseny, amelynek népdaléneklés kategóriájában a háromszéki Olasztelekről érkezett Sükei Katalin nyerte el az első díjat.

A 17 éves iskoláslányt a díjkiosztó gálaműsor után baleset érte a városközpontban, a Ferdinand (Dózsa György) utca sarkán, ahol a gyalogátjárón egy városi busz áthajtott a lábfején.

A baleset pillanatában a lánnyal volt barátnője, ő értesítette a történtekről az ODFIE-rendezvény szervezőit, akik közül többen a helyszínre siettek.

Sükei Katalint a mentők kórházba szállították, vele ment a szervezők közül Fülöp Júlia unitárius lelkész, az ODFIE elnöke is.

Rácz Norbert beszámolója szerint a gyerekkórház ügyeletén lépett a színre Ioan Dobrescu orvos, aki rögtön szóvá tette, hogy az erdővidéki lány miért nem ismeri megfelelően a ország hivatalos nyelvét, ha Romániában él. A számonkérés és az előzetes vizsgálat után Sükei Katalint beutalták a gyerekkórházba. Sérülését ellátták, de benn tartották, mivel egy vérömleny miatt a röntgenfelvételről nem derült ki egyértelműen, hogy kell-e vagy sem operálni a lábfejét.

Így hát meg kellett várni a hétfőt, hogy Dobrescu doktor szakvéleményt mondhasson az esetről, hogy kell-e vagy sem operálni Katalin lábfejét. A kórházban megengedték, hogy Fülöp Júlia a lánnyal maradjon, akinek időközben értesítették a szüleit, vasárnap meg is érkeztek Kolozsvárra.

A kórházban persze a gyerekekkel levő szülőknek széken ülve kell éjszakázniuk, ágyat nem kapnak, sőt, nekik kell gondoskodniuk evőeszközről, tányérról, pohárról, különben a nővérke unottan megkérdezi, hogy „a tenyerébe öntse-e a teát?” – írja Rácz.

racznorbert Rácz Norbert

Dobrescu doktor hétfő reggel nyolcra ígérte a vizitet, amiből persze tíz óra lett. Rácz is jelen volt, amikor a sebész megérkezett, a lány anyja kérte, hogy segítsen neki, mivel románul ért ugyan, de nem beszéli jól a nyelvet (ami a gyakorlatilag színmagyar Erdővidéken nem is olyan fura, mint ahogy Kolozsvárról látszik).

A doktor úr azzal kezdte a vizsgálatot, hogy lazán letegezve az unitárius lelkészt, nekiszegezte a kérdést, hogy „Te mit keresel itt?” Rácz elmondta, hogy a lány és az anyja nem beszél jól románul, nekik segítene. „Hogy hívnak?” – kérdezte Dobrescu hasonló kedvességgel az anyától, aki válaszolt neki. „Na látod, beszélnek románul, menj ki!” – fordult ismét a lelkészhez, aki nem akart akadékoskodni és kilépett a kórteremből.

Katalin lábát másfél óra várakozás után megröntgenezték, kiderült, hogy négy lábujja eltörött ugyan, de nincs szüksége műtétre. Csakhogy még egy napot várakoznia kellett, mivel a rendőrségen csak kedden tudták meghallgatni. A kórházból időközben eltávozott Ráczot kollégája, Fülöp Júlia hívta sírva telefonon, hogy az orvos ismét jelenetet rendezett, mivel őt a kórteremben találta Katalin mellett. Az orvos azt mondta: megírja a Katalin kiutalóját, akkor aztán „annyian lehetnek körülötte, ahányan akarnak” – írja Rácz Norbert.

„Tehetetlen dühében” a lelkész felhívta telefonon Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét, aki személyesen el is ment a kórházba (a gyerekkórház néhány száz méternyire van a polgármesteri hivataltól). Az alpolgármester közbelépése nyomán – orvosokkal és a kórház vezetőségével tárgyalt – Katalint átszállították a Clujana városi kórházba, ahol további vizsgálatok után megvárhatta a keddet, és édesanyja jelenlétében nyilatkozhatott a rendőrségnek a baleset körülményeiről.

„Dobrescut az dühítette, hogy a páciens és édesanyja nem beszéltek jól románul, bennünket meg az rendített meg, hogy emiatt mennyire embertelenül viselkedett. Katalin édesanyjának mondta el, hogy nem szükséges az operáció, de a nővel csak négyszemközt volt hajlandó beszélni, azt nem engedte meg, hogy én is jelen legyek és tolmácsoljak, ha szükséges” – mondta megkeresésünkre Fülöp Júlia.

„Amikor ezt írom, a Sükei család valószínűleg mélyen alszik Olaszteleken, egy keserű, kegyetlen kolozsvári hétvége után, amikor lépten-nyomon megalázták, meghurcolták, megbélyegezték őket, én meg viaskodom a billentyűzettel, mert ez nem igazságos. Nem helyes az, hogy a gyermekkórházban kitegyék az embert a kölyke mellől, vagy megtagadják tőle a megfelelő ellátást azért, mert nem beszéli jól a román nyelvet, vagy nincs pénze megsíkosítani a rendszert. Nem természetes, hogy az alpolgármester kell jöjjön intézkedni, veszekedni, bedobva rangot, s címet, nem jó ez így. Közben pedig Ioan Dobrescu doktor úr gárdában ül, készen arra, hogy a következő páciensét alázza, borotválja, kínozza, pellengérezze nyelvi tudásának hiánya miatt.” – írja Rácz Norbert.

 

(Főtér.ro)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.