Az Atilla Király Akadémiáról feketén-fehéren

Az origós szennyújságírás előre megfontolt szándékkal, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett, brutális hazugságai korrigálva alább. Nők tisztelete, hagyományos értékek és tekintélyek méltatása, nemzethűség, tradicionális bölcselet. Ilyen és ehhez hasonló szellemben oktatnak a Jobbikkal bajtársi viszonyban lévő, Vona Gábor főtanácsadója, Baranyi Tibor Imre vezetése alatt álló Attila Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémián.

Az igazság és a nemzet iránti elköteleződést tanítják a Jobbikkal vállvetve küzdő intézményben.
Bakay Kornél, Bogár László, Kosaras Péter Ákos, Obrusánszky Borbála és Varga Tibor, mellett Vona Gábor az akadémia egyik oktatója. Az akadémiát a pártelnök főtanácsadója, Baranyi Tibor Imre vezeti.
A tanárok előadásaikban és írásaikban rengeteg fontos szellemi kérdésben nyújtanak eligazítást, és szempontokat adnak a valódi tekintélyek megtalálásához.
A nőket és a valódi nőiességet tisztelik, az anyaságot becsülik.
A baloldali és nemzetellenes eszméket és törekvéseket elutasítják.
Az akadémiai státusz és a Jobbikban való érvényesülés között nincs összefüggés.
A politikai korrektségről

“A politikai korrektség ugyanis valójában csupán globális véleményhatalmi diktátum, egy a sokféle lehetséges világértelmezési logikák közül. Ám egy olyan értelmezési keret és fogalomkészlet egységéből összeálló elbeszélési mód, amely abszolút monopol helyzetével gátlástalan cinizmussal visszaélve, korlátlan világuralmat gyakorol.
Liberalizmusára, toleranciájára büszke, harsányan elítéli a kirekesztés minden formáját, miközben végletesen intoleráns, kirekesztő; és kegyesen megengedi, hogy mindenki azt gondolja és tegye “szabadon, amit szabad”, mármint amit ő “szabadnak” tart. És mindeközben folyamatosan gyártja azokat a mérgezett hamis fogalmakat, mint az antiszemitizmus vagy a rasszizmus [vagy éppenséggel “nőgyülölet”, “Haynau- és Habsburg-imádat” – a szerk.], amelyek csak látszólag létező fogalmak. “Előre megfontolt szándékkal, aljas indokból, különös kegyetlenséggel” éppen azért születnek meg ezek a fogalmak, hogy segítségükkel az emberi közösségeken belül, illetve ezek között mesterségesen gerjesztett gyűlöletet keltsenek.”

A Magyar Hajnal kottájából játszott az origo.hu

Bizalommal való többszöri visszaélést követően hagyta ott az Atilla (mert az eredeti írásmódnak megfelelően így írják helyesen és nem Attila, ahogyan azt a origo.hu hírportál használta – a szerk.) Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémiát az a két korábbi hallgató, akik megsértődve vádaskodtak újfent a szélsőliberális hírportálnak – tudtuk meg az intézmény oktatóitól és hallgatóitól. Mint elmondták, Scheer-Komjáthy Ádám és Lágler Zsófia, a magyarhajnal.com nevű, minősíthetetlen színvonalú képződménynek lejátszott tavalyi kottájukat újból elővéve ismét a tanintézmény jó hírnevének bemocskolására törtek. Ebben cinkosukra leltek a szélsőliberális Origo újságírójában, Zubor Zalánban.

A két volt hallgató eredetileg eltitkolta, hogy az Új Hajnal Lovagrend nevű UFOsági szervezet tagja, amikor felvételt nyert az Akadémiára, ahol jellembeli hiányosságaik és öncélú törekvéseik hamar megmutatkoztak. Scheer 2013-ban Maglócán polgármesteri választáson indulva összesen három szavazatot gyűjtött, miközben balliberális portáloknak nyilatkozott, ezzel a tanintézményt rossz hírét keltve. Ekkor derült ki továbbá, hogy a maga által alapított öt fős „Új hajnal rend” önjelölt „nagymestere”. Ekkor az Atilla Akadémia felelős vezetői választás elé állították: „nagymesterség” vagy hallgató jogviszony, mondván, hogy ne legyen valaki „nagymester” és tanítvány is egyszerre. Akkor Scheer „nagymester” rövid úton távozott, s vele „lovaginája”, Lágler Zsófia. Scheer azóta volt iskolája rágalmazásából próbál hírnevet kovácsolni magának, amin a nemzeti oldal és a Jobbik ellenségei kapva kapnak.

Tradíció, jobboldaliság, értékelvűség

Az Atilla Király Akadémiát hivatalosan 2012-ben alapította Vona Gábor és Baranyi Tibor Imre. Az intézmény célja tehetséges és nemzetileg elkötelezett fiatalok hagyományos értékekre való nevelése. Több oktató a magyarság kutatás, valamint a tradicionális létszemlélet jeles képviselője, ami különös neve ellenére annyit jelent, hogy nagy tisztelettel viszonyulnak az emberiség által felmutatott és képviselt szellemi kincsek felé, s amit intézményes keretek között is igyekeznek átadni alkalmas fiatalok számára – hangsúlyozták az általunk megkérdezett oktatók és hallgatók.

Az intézmény vezetője Baranyi Tibor Imre író, fordító, könyvkiadó és szerkesztő (bővebben: http://www.tradicio.org/baranyi/), aki az utóbbi években Vona Gábor főtanácsadójaként vált ismertté. Korábban közeli viszonyban volt azzal a László Andrással, aki Magyarország egyik legkiemelkedőbb politikai teoretikusa, és aki oroszlánrészt vállalt a hazai jobboldaliság ideológiai felvirágoztatásában. László András maga is előadó az Atilla Akadémián. Ő és barátai a 90-es évek óta publikálnak különböző jobboldali orgánumokban, például a Pannon Front, az Északi Korona, a Sacrum Imperium vagy a Magyar Hüperión című kiadványokban.

BaranyiVonaEski2

Az Akadémia rektora, Baranyi Tibor Imre és Vona Gábor

Vona Gábor sokat merít a hagyományos értékekből

Az Atilla Király Akadémia szellemisége sok tekintetben hasonló, mint a magyar tradicionális iskoláé. A kilencvenes évek legelejétől főként ez biztosíthatta a jobboldali illetve vallásos érdeklődésű értelmiség számára a modern közoktatást meghaladó ismeretekkel való találkozást. A magyar tradicionális iskola színvonalas tevékenysége és eredményessége is hozzájárulhatott annak az igénynek a megfogalmazásához, ami Vona Gábor közreműködése révén az Akadémiában öltött testet immáron intézményes keretek között is. Munkásságukban közös pontok a hagyományok tisztelete, és annak hangsúlyozása, hogy a letisztult elvek mindig fontosabbak, mint a legtöbbször esetlegesen megvalósuló ténylegességek. Éppen ezért is nevetséges, mikor egyesek a Habsburg-legitimizmus kritikátlan propagálásával vádolják őket, hiszen ez egy teljesen sokadlagos és mellékes kérdés tevékenységük vonatkozásában.

Felvételeket akart készíteni

Scheer-Komjáthy azt sérelmezte, hogy szóvá teszik nem megfelelő viselkedését, ami lejáratja a nemzeti oldal egészét, azon belül a Jobbikot és az Atilla Akadémiát. Az oktatási szabályzat ellenére valamilyen oknál fogva még felvételeket is akart készíteni. Valamiféle „diktatúrának” élte meg, amikor szembesítették szánalmas maglócai partizánakciójának következményeivel, ami úgy az Atilla Akadémia, mint a Jobbik lejáratására ürügyet szolgáltathatott. Nagy valószínűséggel nem sok olyan embert találnánk rajta kívül, aki nehezményezné, ha a nemzeti oldalt lejárató viselkedését szóvá tennék és elfogadhatatlannak tartanák egy oktatási intézményben.

A modernitás kritikus szemlélete

Az Akadémián nagy gondot fordítanak arra, hogy felhívják a hallgatók figyelmét a modern eszmékkel és jelenségekkel kapcsolatos kritikus viszony felvételére. A történelemhamisítások, politikai megrendelésre készített tantervek és médiamanipulációk korában az embernek nagyfokú éberséget javasolt kialakítania magában ahhoz, hogy védve tudhassa magát és szeretteit az őt körülvevő hazugságáradattól. Példának okáért akár a biológiai evolúció is egy jó terület arra, hogy az ember próbára tegye magát a bizonyosság kérdésében. Vagyis hogy józanul feltegye magának a kérdést, tényleg igaz-e, tényleg valóságos-e, amivel a tévében és az iskolákban nap mint nap kész tényként szembesítettek bennünket?

„Szeretjük a nőket, az anyaságot megbecsüljük.”

Az Akadémia több ízben is hangoztatta, milyen fontosnak tartja a valódi nőiség és az anyaság szerepét a magyarság életében – mondják megszólalóink. Mindig is elengedhetetlen szükség volt olyan öntudatos, felelősségteljes, hazája és családja iránt elkötelezett nőkre és anyákra, akik a családi közösségek harmonikus életét és a gyermekek egészséges testi és szellemi fejlődését biztosították. Ugyanakkor úgy látják, a modern feminizmus sem a múltban nem volt, sem a jövőben nem lesz alkalmas arra, hogy bármi pozitívumot nyújtson saját természetük kiteljesítése érdekében. Ezért óvva intenek minden szeretett és tisztelt leányt, nőt, asszonyt és anyát attól, hogy bedőljön a feminizmus mételyének. A becsületes férfiak által oly sokra tartott meleg otthon és szerető családi közeg megteremtésére nincs szükség ostoba baloldali jelszavakra, amik csak konfliktust szülnek és eltorzítják az egészséges nemi viszonyokat és szétrombolják a családokat

Nők is jelentkezhetnek

„A rosszindulatú híresztelésekkel ellentétben jelen pillanatban is vannak női hallgatói az intézménynek, akik remekül érzik magukat az akadémisták körében” – mondja az akadémia egyik oktatója. Semmilyen hátrányos megkülönböztetésben nem részesülnek, sőt, női hallgatók egyenesen arról számoltak be az intézmény iránt érdeklődőknek, hogy még egyetlen közösségben sem érezték magukat olyan kiválóan, mint az Atilla Király Akadémián.

Autonóm nemzeti kezdeményezés

„Némelyek próbálták összemosni az Akadémia nevét bizonyos orosz törekvésekkel, érdekekkel. Mindez abból a feltételezésből indult ki, miszerint bárminek, ami jelentőségteljessé válik országunkban, idegen földről kellene érkeznie. Érezhetjük, micsoda magyarság felé mutatott lenézés árad az ilyen gondolatokból.” – emelte ki a tanintézmény egyik oktatója.

Horváth Róbert az Akadémia tanára, a Magyar Hüperión folyóirat főszerkesztője

 

Baloldali megmozdulás

Az Akadémia oktatóival kapcsolatban rosszindulatú személyek azt állították, hogy „a Habsburg-legitimizmus miatt elítélik az 1848–49-es szabadságharcot.” Meglehetősen álságos, amikor egy olyan portál aggódik a magyarságot érzékenyen érintő témák miatt, mint a szélsőségesen liberális és nemzetidegen Origo, amely ezzel az úgynevezett „Magyar Hajnal” színvonalára süllyedt. Az igazság az, hogy mára már számtalan, egymástól független tanulmány jelent meg a forradalmak gyanús szervezőiről és negatív vonzatairól, és az intézmény fontosnak tartja, hogy a hallgatók a forradalmak ezen oldalával is megismerkedjenek. A forradalmakat nem a „Habsburg-legitimizmus” miatt kritizálják, hanem ama tény miatt, hogy ezeknek köszönhetően nyertek egyre nagyobb teret a hagyomány-, nemzet- és emberellenes eszmék a világban – emelték ki forrásaink.

Kik a példaképek?

Megkérdezettjeink külön kiemelték, hogy Haynau és Szálasi neve szándékos lejáratás miatt kapott ekkora hangsúlyt. Ezzel az volt a cél, hogy a Jobbikot és ezt a nemzeti oldal számára fontos intézményt egymással szembe fordítsák. Eközben az intézmény oktatói számtalan olyan tekintély, követendő személy jelentőségét hangsúlyozzák előadásaik során, akik kevésbé megosztóak, és akiknek nagy része nem is politikai szereplő. Ebből kifolyólag a „méltatás” vádja hamis, hiszen az akadémiai tananyagnak nem is része a két, lejáratási szándékkal előrángatott történelmi személy tevékenysége. A hagyomány szellemisége nem szűkíthető le néhány történelmi személyre, pláne nem politikai szereplőkre. Az oktatás emellett ügyel arra, hogy a tekintélyeket az általuk hordozott eszmék miatt tartsák fontosnak a hallgatók, és ne azért, mert ez a „divat”, vagy hogy „leutánozzák” őket.

A szellemi vezető

Baranyi Tibor Imre Vona Gábor főtanácsadója. Egy, a napokban készült interjúban Baranyi azt mondta, gyakorlati vonatkozásban nem mindenben ért egyet Vona Gáborral (akiről ugyanakkor azt tartja: „hasonlóan kiugró értelmi képességekkel rendelkező, a szakralitás, sőt a valódi spiritualitás irányába nyitott politikus 1945 óta nem volt más rajta kívül Magyarországon”), és a Jobbikhoz általában „távoli” és „nem kielégítő” a viszonya. Forrásaink szerint Baranyi Tibor Imre és tanítványai semmilyen külön elbírálásban nem részesülnek a Jobbikban.

A három évvel ezelőtt indult akadémia előadói között olyanok is szerepet kapnak és kaptak, mint Bakay Kornél, Bogár László, Obrusánszky Borbála, Varga Tibor, Kosaras Péter Ákos vagy a 2013-ban elhunyt Für Lajos. Ők is szolidárisak az intézmény céljaival, és örömmel vállalták az oktatói szerepkört.

Baranyi Bogar
Bogár László és Baranyi Tibor Imre

Szintén az akadémia előadója Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester. Az általa képviselt szellemiségről korábban a Magyar Hüperión (II. évf. 1. sz.) készített interjút „Rend a lelke mindennek” címmel. Orosz Mihály Zoltán az egyre nagyobb népszerűségnek és hatékonyságnak örvendő Érpataki Modell Országos Hálózatának vezetője. Mozgalma a társadalmi rendteremtés mindezidáig legeredményesebb módszereinek kidolgozásáról ismert, és ennek köszönheti az ellene folytatott rágalomhadjáratot. Azonkívül számos jeles hazai és külföldi vendégelőadó is rendszeres közreműködője az általános képzésnek.

Kilátások

„Az Akadémiát tévesen nevezik vezetőképzőnek, továbbá nem folyik politikusképzés” – fogalmazott még az origo.hu-nak Baranyi Tibor Imre. Az akadémiai képzés döntően egy helyes nemzeti szemlélet és régóta hiányzó nemzetstratégia létrehozatalán fáradozik. Egy olyan ember szemléletén, aki tiszta képet alkot az őt körülvevő világról, kellő tudással felvértezett, és aki képes a külsőségek helyett benső értékeire támaszkodni. A helyes nemzetstratégia csak egészséges lelkületű emberek révén valósulhat meg. Az Akadémia nem karrierlehetőségeket kínál, hanem az „Ismerd meg önmagad” minden korban fennálló igényéhez nyújt szempontokat, hogy az érdeklődő jobb és igazabb emberré válhasson általa, aki tudása mellett hazájáért és a magyarságért áldozatvállalásra is képes. A „vezetés”, ha felvetődik egyáltalán, elsősorban az életvezetés és az önuralom értelmében esik szó róla.

„Nem listáztuk az akadémistákat”

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója szintén az Origónak cáfolta, hogy előnyt jelentene a Jobbikban az Atilla Király Akadémián töltött idő. Szerinte a „párton belüli előmenetelnél az érdem, a képesség, a tudás játszik szerepet, s nem az, hogy ki milyen oktatási intézménybe jár, ráadásul még senki sem végzett az akadémián”. Hozzátette: „a Jobbik nem vizsgálja, hogy tagjai milyen oktatási intézményekben járnak, s ott mit tanulnak, nem lehet a több mint 13 ezres párttagságunk oktatási szokásait ellenőrizni, meg ha lehetne, akkor sem tennénk. Annak örülünk, ha a tagjaink alaposan képezik magukat, s bővül tudásuk. Egyébként sem a frakciónk tagjai, sem a párt vezetőségében nincs tudomásunk arról, hogy pontosan név szerint kik járnak az akadémiára, listát nem vezetünk róluk.”

Nem „káderképző”

A pártigazgató elmondása szerint a Jobbikhoz két oktatási intézmény kötődik szorosan. A párt által is támogatott egyik oktatási intézmény a 2008-ban útjára indított Atilla Király Népfőiskola. Itt az elmúlt hat és fél év alatt majdnem 100 oktató vett részt a képzésben, de az oktatási anyagba ott sem szólt bele a Jobbik vezetősége.

Nincs szó befolyásról

A Jobbik és az Atilla Király Akadémia két külön szervezet, egymással stratégiai szövetségben, ám egyik félnek sincs beleszólása a másik belső ügyeibe. A pénzügyekkel kapcsolatos alaptalan találgatások pedig az intézmény teljességgel rosszhiszemű megközelítéséről árulkodnak, amely őszinte jó szándékkal igyekszik régóta várt szellemi és nemzeti képzést nyújtani értelmes és hazafias fiataloknak – emelték ki forrásaink.

A tanintézmény tanárai és hallgatói hozzátették: ideje volt tisztázni ezeket a kérdéseket, mert a Magyar Hajnal partizánjai és az origo.hu többször lejátszott „kottáját” bértollnokok aljas politikai indokból a jövőben is elővehetik még.

Akadémisták

Az Akadémia néhány tanára és hallgatója egy olasz vendégelőadóval.