Egy új időszak kezdete – Interjú a HVIM Pest megyei vezetőjével Incze Bélával

2016-03-17 admin 0

A HVIM Pest megyei régiója egy interjúsorozatot indít útjára, mely arra hivatott, hogy az adott régió tagszervezet vezetői bemutatkozzanak és megosszák az érdeklődőkkel, hogy milyen jellegű tevékenységet folytat a szervezet, de ami talán ennél is fontosabb, hogy milyen rendezőelvek mentén folyik a munka. A sorozatnak nem titkolt célja, hogy azon személyek, akik szervezeti keretek közt kívánnak tevékenykedni megismerhessék Mozgalmat. Elsőként Incze Bélát a régió vezetőjét kérdezték.

Harc a székely szabadságért – Fogadalomtételtől a beteljesedésig

2016-03-12 admin 0

Mint ahogyan az minden évben lenni szokott, a HVIM fővárosi tagszervezetének számos tagja idén is részt vett a Székelyföldért Társaság által szervezett Hősök téri megemlékezésen, amelyet évről-évre a székelyföldi autonómia kivívására tett figyelemfelhívó megmozdulásként szerveznek meg.

Egy nap a székely szabadságért – Marosvásárhelyen járt a HVIM

2016-03-11 admin 0

A Székely Szabadság Napján jártunk Marosvásárhelyen, hogy egyrészről kiálljunk a Kárpát-medencei magyarság önrendelkezése mellett, és természetesen itt is felhívjuk a figyelmet a Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal szemben a mai napig tartó elképesztő eljárásra a román hatóságok részéről.

Raboskodó bajtársainkért rúgtuk a bőrt

2016-03-07 admin 0

Március hatodikán nyolc csapat részvételével zajlott le a Pest megyei régió tagszervezetei által rendezett jótékonysági focikupa, melyet a román hatalom által meghurcolt székely bajtársaink megsegítésére szerveztünk a Veresegyháza melletti Szadán.