szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ghána Afrikába hívja a BLM-aktivistákat

Ghána turisztikai, művészeti és kulturális minisztere Afrikába invitálja azokat a Black Lives Matter és Antifa aktivistákat, akik úgy érzik, nem szívesen látottak a nyugati országokban.

A nyugat-afrikai ország nyilvános meghívást tett közzé azok számára, akik a “fehér felsőbbrendűség” és a vélelmezett rasszizmus ellen tiltakoznak. A ghánai kormány ajánlata minden afrikaira érvényes, akik nem érzik otthon magukat a nyugati államokban.

“Továbbra is tárt karokkal várjuk haza a testvéreinket” – mondta Barbara Oteng-Gyasi miniszter asszony. – “Ghána az otthonotok. Afrika az otthonotok.” “Használjátok ki a lehetőséget, gyertek haza, és építsétek fel új életeteket Ghánában (…) Afrika vár rátok”.

George Floyd esetével kapcsolatban Oteng-Gyasi azt mondta: “a rasszizmus Amerikában egy 400 éve tartó halálos járvány, és az amerikai testvéreink gyógyír iránt sóvárognak”.

Az állítólagosan tomboló rasszizmus ellenére milliók döntenek úgy évente, hogy valamely nyugati országába vándorolnak. Ghána felhívását viszont előremutatónak tartjuk, mely részben egybevág a franciaországi születésű fekete aktivista, Kémi Séba elképzeléseivel, aki haza hívja az afrikai származású embereket.

Kémi Séba

(NeonNettle nyomán SzKR)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55