szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újraindult a Farkasok képzése (+jelentkezési lehetőséggel)

Három hónap kihagyás után, a kiképzési tervet a helyzethez módosítva, ismét képzési hétvégét tartott a Farkasok Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport. Ezúttal a fő hangsúlyt a harcérintkezések gyakorlása és az élelemszerzés kapta. 

A péntektől tartó képzés első estéje még laza hangulatban telt, a viszontlátás öröme lengte körül a tábort, mivel a járványhelyzet miatt többen nem találkozhattunk bajtársainkkal hónapokon keresztül. A táborépítés után megnyitotta kapuit állományunk Michelin-csillagos étterme, a tábortűz fölött különféle finomságokat sütöttünk.

A Farkasok airsoft arzenálja

Másnap a reggeli torna után a Szent László Aranyos Szegellete Egyesületének megérkezésével elkezdődött a tényleges szimuláció. A nap folyamán különböző harcérintkezések gyakorlására került sor, ami nagyon tanulságos szituációkkal szolgált.

A nap végén sor került még légpuskás lövészetre, majd búcsút intettünk a Szent Lászlós oknak és belevágtunk egy esti szimulációs gyakorlatba.

Mind péntek, mind szombat este időt szakítottunk hitéletünk gyakorlására is, csatlakozva az Istennel a Hazáért imacsoport felhívására, este nyolc órakor imára kulcsoltuk kezünket.

A vasárnapi napot ismételten egy reggeli tornával kezdtük, majd ezután áttanulmányoztuk az előző napi harcérintkezéseket. A hibákat átbeszéltük, ezáltal mindnyájunkban tudatosult, hogy mely területeken kell még fejlődnünk.  A nap további részében ismét a gasztronómiáé lett a főszerep. Növénytan következett, melynek során megismerhettük a környezetünkben élő ehető és mérgező lágyszárú növényeket, s mindezek után az ehetők felhasználásával egy ízletes csiga fogást készítettünk.

Csigasushi

Mindezek után tábort bontottunk, és távozás előtt a Magyar Hiszekegy első versszakával lezártuk a hétvégét.

A FARKASOK ÚJ ALAPKIKÉPZÉST
HIRDET SZEPTEMBER 18-20. HÉTVÉGÉVEL.
Jelentkezni a [email protected] lehet 16 és 35 éves kor közötti férfiaknak! Bővebb és részletes tájékoztatás e-mailben.

További képek a hétvégéről:

Reggeli torna

Eligazítás

Szórakozásra is jutott idő: Hatástalanított RPG vetőcsőből való mindenféle legális pirotechnikai eszközök kilövése a pihenő időben

Farkasok specialitás

(Farkasfalka.com – Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55