Megújult és bővült a Szent Korona Rádió adása

Húsvét a feltámadás, a megújulás ideje, ahogy maga a tavasz is ezt szimbolizálja a természetben. A Szent Korona Rádió, mint az egyetlen hazafias internetes rádió is megújult: maradt az eredeti adás Original néven, szintén megújítva, de egy új, merőben más stílust képviselő adást is indítottunk Forrás néven, ahol csak klasszikus, autentikus zenéket sugárzunk, a világ kultúráira és vallásaira való rátekintéssel, természetesen a saját vallásunkat, a kereszténységet és annak zeneművészeti formáját középpontba helyezve. Ezúton köszönjük a hallgatóink lelkesedését, kitartását!

A Szent Korona Rádió 2006-os alapítása óta nagyon sok víz lefolyt a Dunán. 2008-ban elnyertük a Legnépszerűbb Webrádió címet egy közönségszavazásos versenyen (amit akkor hirdettek meg először és utoljára), ami elismerésnek volt alapja. Csúcsidőben, több mint 50 fő dolgozott ingyen, lelkesedésből a Szent Korona Rádiónál. Néhányan kvázi “főállásban”, sokan “csak” egy-egy bloggal, vagy műsorral tették hozzá magukét, hogy a legkiválóbb rádió lehessünk. Ma már csak egy maroknyian szerkesztjük a híreket, írjuk a publicisztikákat, vadásszuk az exkluzív anyagokat, készítünk fordításokat, és a rádió adása is csak egy zenei sugárzássá szelídült, szerkesztett műsorok nélkül. Átalakult a médiafogyasztás: a videós tartalmaké a jelen, ezért a beszélgetős, komolyabb tartalmakat közlő műsoraink (Mi Magunk és Egy vármegyés lány) is átköltöztek a Youtube-ra, illetve sok videós beszámolót egyéb tartalmat is készítünk, amikek a cikkekben találhatnak, illetve a címlapra is kihelyezzük őket.

A sugárzott adásaink külföldi szerverről történnek, külföldi cég kiadásában, ám Magyarországnak főleg, magyar szíveknek és lelkeknek. Az eredeti adást, amely az Original nevet kapta, frissítettük: nagyon sok zeneszámot feltöltöttünk, igényesebbé tettük. Ez maradt a klasszikus magyar nemzeti rock és retro rádiója. Sajnos, ezzel is egyedül vagyunk továbbra is, hiszen nagyon sok hazafias zenét és együttest nélkülöznek mai napig a fősodrú médiafelületek, mind a rádiók, mind a tévék. Ezt a hatalmas űrt töltjük be továbbra is ezzel az adásunkkal, ez a küldetésünk továbbra is aktuális. Régi kívánsága volt sokaknak, hogy külföldi hazafias zenéket is tegyünk a listába. Ennek eleget téve 21 óra és 23 óra között külföldi együttesek zenéit sugározzuk. Nem is említünk neveket: vannak köztük ismertebbek, vannak köztük európaiak, de más földrészekre is elkalandoztunk a válogatás során. Mind a magyar nemzeti rockot, mind a külföldi adást a jövőben még bővítjük és időről-időre változtatjuk! Nagyon sokan még mindig napi szinten hallgatják ezt az adássávot, rájuk is gondolunk, hogy ne unják meg a Szent Korona Rádiót.

A Forrásra keresztelt, második adássávunk viszont teljesen új koncepciót követ. Először az volt a tervünk, hogy az eredeti sugárzásba vegyítünk – külön blokkokba – sok komolyzenét, klasszikus filmzenéket és egyebeket, de aztán úgy döntöttünk, hogy ezt teljesen új adássávra helyezzük, az Originalt meghagyva – így akár váltogatni is lehet a hallgatást, éppen melyik sugárzott blokk, vagy zeneszám tetszik meg. A menüsáv alatti lejátszók mellett az éppen aktuálisan futó zeneszám, zenei mű nevei is látszik.

Az új SzKR (Forrás) szignálja:

A Forrás szakít a modern zenei irányzatokkal, a fő jellemzője az autentikusság. Csak nyomokban találhatóak meg a mai “hangszerek”, ám azok is tökéletesen illeszkednek a hangulatba. Igyekeztünk elhozni a hallgatók számára a katedrálisok és kolostorok eredeti gregoriánjait és egyházzenéit, amiből mind katolikus, mind orthodox vonalon elég erős lett a felhozatal. Betekintünk a komolyzenei koncerttermekbe és a királyi udvarokba. Kitekintünk a világra is főleg éjszakai idősávokban: a vikingek fohászait hallgatjuk, ott ülünk az észak-amerikai préri indiánok tipijei között, vagy éppen az isztambuli szúfik meditációs zenéje nyugtat minket, hogy aztán feltüzeljenek minket a Hezbollah nasheedjei és az irán siíták kerbalai ütközetről szóló harci énekei. Elutazunk a távol-keletre is: Japánban a szamuráj életérzést próbáltuk megtalálni és a cseresznyevirágzást hallhatóvá tenni. A buddhista kolostorokban belehallgatunk egy-két mantrázásba, hogy aztán visszatérjünk a Kárpát-medencébe: a magyar népi keresztényénekek és a népzene legyen a fő műsoridőben. A teljes műsorújság megtekinthető itt.  Egyelőre kísérleti adásról van szó, változtatások előfordulnak. Köszönjük a megértéseket!

 

Bármilyen észrevétel, kérdés, kérés (zene ajánlása) keressék bátran a [email protected] e-mail címen keresztül a szerkesztőségünket!

(Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)