A Becsület Napja és a Kitörés 60 üzenete: Jogunk van a hőseinkre megemlékezni!

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a szervezethez kötődő Farkasok Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport is méltó módon emlékezett meg a kitörés hőseiről. Azokról emlékezünk meg, akik életüket adták a Hazaáért és Európáért, aki a megadás helyett a hősi halált választották. Frissítve a Kitörés túra szervezőinek a megtámadott túrázók ügyében kiadott közleményével.

A Börzsöny Akciócsoport és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet által idén XIV. alkalommal megrendezett Kitörés 60 Emlék- és teljesítménytúrán minden eddiginél többen vettek részt. Az új részvételi rekord mellett, az embert próbáló túra három távját összesen 3100-an teljesítették sikeresen. Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek és köszönetet mondunk a mintegy 150 önkéntesnek, akik idén is segítettek lebonyolítani Magyarország egyik legnagyobb tömegsport rendezvényét és történelmi megemlékezését!

Mint tudomásunkra jutott, idei rendezvényünket egy szomorú esemény is beárnyékolta, ugyanis súlyos fizikai támadás érte a túra három résztvevőjét. Ők az a három személy, akiket az interneten terjedő, Városmajorban történt antifasiszták által végrehajtott támadást mutató videókon láthatunk. A sajtóban tudatosan terjedő hamis információkkal ellentétben nem a városmajori rendezvényről távozókat érte támadás, hanem három túrázó fiatalt. Ami ennél még elszomorítóbb – és a felvételek alapján nyilvánvalóan kiderül -, hogy maguk a támadók is pontosan tisztában vannak vele, kikre támadnak. (Erről árulkodó mondatok: „Innen is ki tudtok törni?”, „hova lesz a túra, fiatalok?”)

Ezzel a támadással az oly sokat hangoztatott „félelemkeltés” fogalma új értelmet nyer. Soha eddig nem fordult elő Magyarországon, hogy túrabot és hátizsák látványa gyilkos indulatokat ébresszen. Ez a döbbenetes támadás félreérthetetlenül az elmúlt évek gyűlöletkeltésének az egyenes következménye. A megtámadott felvidéki fiatalok, egy 21 éves lány és két hasonló korú fiatalember a Kitörés 60 túra regisztrált résztvevői voltak, arra vitte az útjuk őket, senkit nem provokáltak, semmiféle jelképet nem viseltek magukon, túraruhában, hátizsákkal, fejlámpával és túrabottal a kezükben haladtak a túra városi szakaszán, mint a felvételeken is jól látható.

Ahogyan az is, hogy az egyre hevesebb, hátulról bottal, rúgásokkal, ütésekkel és teli sörösdobozokkal érkező folyamatos támadást eszük ágában nem volt a baloldali támadóknak abbahagyni. Ki tudja, milyen tragikus következményei lettek volna a csőcselék dühöngésének, ha a rendőrség nem észleli az eseményeket és nem avatkozik közbe gyorsan és hatékonyan. Sajnáljuk, hogy a támadásban résztvevőket nem sikerült elfogni a helyszínen, de a kézre kerítésük reményeink szerint nem jelenthet gondot a nyomozás során, hiszen az eseményről készült számos videófelvétel és fotó alapján az elkövetők pontosan beazonosíthatók. Egyes közszereplők, újságírók részéről megannyi aljas uszítás, tudatos hazugság és a résztvevők kollektív hamis megbélyegzése kísérte végig úgy ezt az esetet, mint a Kitörés 60 túra teljes történetét. Az ő felelősségük ebben a támadásban megkérdőjelezhetetlen. Mára beérett a túrázva emlékező közösségünk ellen irányuló évtizedes gyűlöletkeltésük és tettlegességben öltött testet. Ettől a pillanattól senki sem érezheti magát biztonságban, aki egy február közepi hétvégén túrázni indul. Ez arra kötelez bennünket, hogy a közösség elleni uszítás miatt megtegyük a szükséges büntetőjogi feljelentéseket az összes érintettel szemben.

Ezen túl a magunk részéről a jövőben sem teszünk mást, mint az elmúlt 14 esztendőben: békességben, politikai célok nélkül, teljesítményünkkel- és a katonasíroknál elhelyezett mécseseinkkel hajtunk fejet Budapest, hazánk és Európa hősi halált halt védői előtt.

Dicsőség a hősöknek!

Korábban írtuk:

Egy normális országban nem kérdés, hogy azokról a katonákról emlékezünk meg, akik életüket adták a haza védelmében és nem az országunkat megszálló, kifosztó és végig erőszakoló hordát méltatjuk, akik pár év alatt tönkretették a történelmi Magyarországot. Annak is természetesnek kellene lennie, hogy a hősi halált halt katonáink emlékét ne mocskolják, ne próbálják tetteiket kicsinyíteni, sőt, bűnös cselekedetként bemutatni.

Jogunk van megemlékezni a hőseinkre! – ez volt a 2020-as év Becsület Napjának és a Kitörés 60 emléktúrának az üzenete. Már hetekkel a február 8-ai megemlékezés és emléktúra előtt beindult a balliberális médiagépezet. A szélsőbalos Partizántól kezdve az Indexig mindenhol ment a “nácizás” és a rettegés. A hősök emlékét mocskoló, csak a negatívumokra és az emberi kicsinyességre koncentráló, a magasabb eszmék iránt teljesen érzéketlen, istentelen és materialista Ungváry Krisztián történészt futatták nemcsak megmondóemberként, hanem még a rendőrség is rá hivatkozott egyes tiltó határozataiban, ami határozatot sikerült a bíróságon visszavonatni, így a Becsület Napja megemlékezést is sikerrel tartották meg a hazafias szervezetek a Városmajorban. Az ügy pikantériáját mutatja, hogy azt is állította a rendőrség a tiltó határozatában, hogy nem lehet sehol sem megemlékezni Budapest közigazgatási határain belül, közterületen, miközben a Honvédelmi Minisztérium is minden évben tart megemlékezést a hősök emlékére. Közben pedig a randalírozó, a magyar himnuszt sem tisztelő, a túrázókra támadó antifákat mutatták be hős “ellenállóként” egyes felületek. Ebbe az aránytalanul nagy média összetűzbe hozott friss levegőt a HírTV pártatlan és a valóságot bemutató összeállítása, ami persze újabb vihart kavart…

A Kitörés Emléktúra természetesen nem vesztett a népszerűségéből, sőt… Jót is tett az ingyenreklám, mert idén is 3000 körüli volt az indulók létszáma. Természetesen betiltani nem is lehetett volna, mert sportrendezvényként nem is tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá és a Kapisztrán teret is hiába foglalta le az önkormányzat, csak annyit értek el, hogy 100 méterről arrébb indultak a túrázók.

 

Ezen a teljesítménytúrán a vármegyések is indultak szép számmal, illetve a HVIM-hez köthető Farkasok együttesen indult és együttesen is ért célba. Az ő videójuk itt tekinthető meg. A TrianonChallenge 1920 km-es kihívásba is teljesítettek így néhány kilométert…

A Légió Hungária által szervezett Becsület Napján is képviseltette magát a HVIM:

Ajánljuk az alábbi publicisztikát a témában:

A kitörés felülnézetből (+Otto Wöhler tábornok rádiótávirata újratöltve)

Dicsőség a Hősöknek!

(64 -Kuruc.info – Szent Korona Rádió)