szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A farkasok megtelepedtek a Börzsönyben

A Duna–Ipoly Nemzeti Park még augusztus közepén osztott meg egy fotót a közösségi oldalán, amelyen egy, a Börzsönyben portyázó farkas látható. A szakemberek szerint a farkasok megtelepedtek a Börzsönyben, december óta fordulnak elő a hegység területén.

Az első farkasfotót a kameracsapda augusztus 20-án a hajnali órákban készítette. A felvételt Bedő Péter, a Börzsöny alapítvány nagyragadozó-kutatója tette közzé pár nappal később. „Vannak a farkasokhoz megszólalásig hasonló kutyafajták, illetve akár hibridek is előfordulhatnak, de figyelembe véve a farkasok börzsönyi jelenlétére vonatkozó egyéb bizonyítékokat, a DNS-mintákat is beleértve, amelyek 2017 decembere óta összegyűltek, nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy a képen látható kutyaféle egy farkas” – idézték a kutatót a nemzeti park hivatalos oldalán. Az észlelt egyedek származásukat tekintve egyértelmű hasonlóságot mutattak mind a Bükk, mind a felvidéki farkasok genetikai állományával.

Nem kell félteni a háztájit a farkasoktól A hazai erdőkben – így a Börzsönyben is – az elmúlt években megnőtt a vadállomány, sok az elhullott vagy a vadászok által megsebzett nagyvad. Ez bőséges táplálékot jelent a megjelenő farkasoknak, amelyek így nem merészkednek be a portákra, nem veszélyeztetik a háziállatokat. A ragadozók a gyenge, beteg egyedek gyérítésével hozzájárulnak a vadpopulációk egészségének megőrzéséhez, a természetes élőhelyek állapotának, az erdők megújuló képességének javításához. Az emberre nem jelent veszélyt a nagyragadozó A vadon élő farkas nagyon óvatos állat, és kerüli az embert, emiatt kicsi a valószínűsége, hogy a turistautakon járva találkozunk vele. Ha ez mégis bekövetkezne, akkor nem kell félni attól, hogy megtámadja az embert, a farkas ugyanis nem tekint zsákmánynak bennünket. Ettől függetlenül az esetleges találkozásnál ne próbáljunk meg a közelébe kerülni, mert a sarokba szorított állat veszélyessé válhat. Természetvédelmi szempontból örvendetes hír a szakemberek szerint a régen látott nagyragadozó újbóli megjelenése. Hangsúlyozták: ha az ember elfogadja a farkas létjogosultságát a természetben, és megismerjük szokásait, akkor létrejöhet a békés együttélés.

(Híradó nyomán kuruc.info)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55