hétfő, november 10, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A vármegyés gyerek és ifjúsági tábor idén is hatalmas sikert aratott (videós képes beszámoló)

Némileg megújult formában, de változatlan szellemiséggel folytatódott az évről évre megrendezésre kerülő Nemzeti Gyerek és Ifjúsági Tábor, amit a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezett. Idén Gödöllőn és összevonva a kicsiket és nagyokat tartottuk meg a táborunkat, ami mindenki épülésére szolgált.

Látszott, hogy többnyire hazafias családok gyermekeiről van szó és ezáltal egy válogatott csapattal tudtunk táborozni a héten. Persze, ez nem jelenti azt, hogy könnyű lett volna a dolgunk, hiszen a legkisebbeket is érinti a modern, liberális világ, de pont a gyermekek azok, akik fogékonyabbak az ősi értékek iránt is, csak megfelelő formában és módon kell átadni nekik. Hol játékosan, hol szigorúan, hol szinte láthatatlanul, csak rávezetve őket. A nehézség pont abban rejlik, hogy az ő nyelvükre kell az ismereteket lefordítani és olyan programokat szervezni, amin szívesen vesznek részt – osztotta meg gondolatait velünk Barcsa-Turner Gábor, a tábor főszervezője, a HVIM társelnöke.

Képeink (nem a történések sorrendjében):

Dr. Varga Tibor tartott nagysikerű előadást a gyermekeknek Mátyásról és a valós történelmünkről.


D. Fekete Balázs történelemtanár több kiváló előadással is készült a gyermekeknek.

 

Kelevézdobás

 

A reggeli torna képei: minden reggel 7 órakor volt egy kis ébresztő testmozgás

 

Túlélőfoglalkozás Papicával

A lányok egyik kézműves foglalkozása a pajzsok feldíszítése volt.

Gyakorlás pajzzsal és karddal

 

Pajzsfal!

Támadás!

A legkisebb táborlakó farkasbőrben

Minden délelőtt íjászedzést is tartottunk az alapoktól, a szellemiséget is érintve. Pénteki napon egy háziversenyre is sor került.

Első és második világháborús katonai hagyományőrző bemutató

Beszélgetés Horváth Róberttel, akivel a férfi és nő kapcsolatokról beszélgettünk korrigálva a közoktatásban megjelenő “szexuális felvilágosítás” címen futó szellemi kútmérgezéseket. Egyéb, vallási kérdések is felmerültek…

Régész-történész barátunk előadása az avarkorról, honfoglalásról és úgy általában a származásunk körüli kérdéskörről.

Fociedzésre is sor került egy hivatásos utánpótlás-edző barátunk vezetésével.

Sorakozó a Farkasokkal.

Csoportkép egy kiadós airsoft-játék után.

Napirend hirdetés

A különböző érdemek elismerését, a versenyek eredményeit egy “Érdemgyűjtő” füzetben vezettük. Természetesen pontlevonás is kijutott néhányszor: csúnyabeszédért, rosszalkodásért, árulkodásért, közöségellenes viselkedésért…

Dinnyevőversenyt is rendeztünk

A tábor legvégén, vasárnap délelőtt kiosztottuk a díjakat, külön-külön gyermek és ifjúsági kategóriában. A fődíj egy-egy íj volt, de gazdára találtak kürtök, könyvek az oklevelek mellett, illetve az éjszakai bátorságpróbán egy farkasfog medált lehetett megszerezni.

A PZArch egy íjjal és vesszőkkel (főnyeremény ifjúsági kategóriában), a Kerecsen íjászbolt íjjal (egyik íj gyerek kategóriában főnyeremény), vesszőkkel és egy vesszőfogóval járult hozzá a tábor sikeréhez. Köszönjük nekik!

Még több fénykép a Gyerektábor és az Ifjúsági Tábor Facebook oldalán, ahol folyamatosan tudósítottunk.

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Mikor ébredünk már fel?! Sokadik öngyilkos gyermek az AI-jal folytatott beszélgetés után

Újabb öngyilkos tini, miután a mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetést....

A HIMARS rakétatüzérségi fegyverek beszerzéséről is megállapodtunk a Pentagonnal

A hazai rakétatüzérség igen hiányzó elem volt a magyar...

A Kreml szerint Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1...

Kategóriák

Mikor ébredünk már fel?! Sokadik öngyilkos gyermek az AI-jal folytatott beszélgetés után

Újabb öngyilkos tini, miután a mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetést....

Antikommunista hét emlékeztet a vérengző szélsőbaloldal áldozataira Amerikában

Donald Trump Antikommunista hetet hirdetett az elmúlt hétre (november...

Letagadhatatlan: a migránsok számával ijesztően megnövekedett a bűnözések száma Európában

Kedves liberálisok, kár tagadni: a migránsok bizonyítottan magukkal hozzák...

Pánik Ukrajnában: az összes állami tulajdonú hőerőmű leállt

A november 7-e éjszakai orosz támadások hatására Ukrajnában az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55