Ébredj Európa – Így menetelt a nemzeti ellenállás Dortmundban

Miközben Budapest utcáin szürreális jelenetek játszódtak le az ellenzéki erők közös tüntetése kapcsán, addig A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom delegációja Dortmundban képviselte a magyar nacionalista tábort egy nagyszabású felvonuláson.

Lentebb a HVIM beszámolója olvasható változtatás nélkül:

Egy kisebb, kétfős küldöttség még tavaly novemberben a Ruhr-vidékre látogatott, hogy részt vegyenek a „Gemeinsam für Europa” konferencián, mely tulajdonképpen előhírnöke volt a múlt szombati „Europa Erwache” felvonulásnak. Már a tavalyi látogatás során egyértelművé vált számunkra, hogy a Die Rechte közössége, és a Vármegye rendkívül sok szempont alapján mutat hasonlóságokat, így már akkor biztos volt, hogy a felvonulásra egy nagyobb csapattal térünk vissza.

Észak- Rajna-Vesztfália még Németországon belül is egy súlyosan bevándorló fertőzött területnek számít, így a térség egyik legnagyobb városa, Dortmund sem hasonlít már arra a római alapítású városra, melyet Szent Reingold tett naggyá. A város utcáin elképesztő arányban képviseltetik magukat az idegen kontinensről érkezett hódítók, illetve az erőszakos PC és a multi-kulti diktatúra következtében a társadalmi immunrendszer sem a régi már.

Mindennek ellenére a városban erős nacionalista ellenállás működik. Dortsfeld kerület a központjuk, ahol több házat bérelnek, minket is itt szállásoltak el. Ez a néhány utca a szó legszorosabb értelmében erődként működik, ahol a közösség tagjai laknak, előadó és edzőteremmel rendelkeznek, illetve minden egyébbel, amire csak egy ilyen szervezetnek szüksége lehet.

Szombat délben ebből a központból indultunk el mi is a szervezőkkel, és számos európai ország delegációjával egyetemben, a felvonulás kiindulópontjára. Elképesztő rendőri jelenlét volt tapasztalható az egész városban. Mivel autóval érkeztünk, így pénteken már láttuk, hogy az sztrádán minden harmadik Dortmund irányába tartó jármű rendőrségi csapatszállító, de ennek ellenére mégis meglepett minket az a létszám, amivel biztosították a rendezvényt. Az élőerőn túl térfigyelő kamerák százait helyezték ki az utcákra, de egy helikopter is egész nap a város felett körözött. Valószínűleg nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek megfordult a fejében, hogy ha ennek a készültségnek a negyede valósult volna meg két évvel ezelőtt szilveszterkor, akkor ma kevesebb megerőszakolt, molesztált és megalázott német lány élne az országban.

A rendezvény helyszínét körülbelül hatvanan, együtt közelítettük meg, metró és elővárosi vonat igénybevételével. A járókelők és az utazóközönség arcán láttuk a döbbenetet, hiszen számukra egyáltalán nem hétköznapi, hogy ennyi életerős, fehér fiatal együtt vonuljon keresztül a városon.

A gyülekező helyszínét a rendőrség által felállított sátrakon keresztülhaladva lehetett megközelíteni. A szigorú és alapos ruházatátvizsgálásnak köszönhetően bőven volt időnk szemügyre venni a rendezvény résztvevőit. A szervezők 700-800 főre teszik a résztvevők létszámát, de voltak olyan sajtótermékek, amik 1200 főről cikkeztek a későbbiekben. Bármelyik számadat a valós, ez mindenképp az idei legnagyobb nacionalista demonstráció Németországban. Ennek a tömegnek legnagyobb része pedig fiatalemberekből állt, ami nekünk magyar szemmel üdítő meglepetés volt.
1524039748471

A rendezvényen német, illetve számos európai ország képviselője szólalt fel, akik beszédeikben kitértek az adott ország helyzetére, illetve a helyi nacionalista ellenállás állapotára.
1524039480754
Képünkön a bolgár szónok.

A felvonulás előtt többek közt Sascha Krolzig kapott szót, aki ismerős lehet a beszámoló olvasóinak, hiszen az idei Becsület Napján ő képviselte Németországot a szónokok közt. Sascha beszédében kifejtette, hogy a mai Németország egy olyan rendőrállam, amit demokráciaként aposztrofálnak, de ez maga a testet öltött diktatúra. Elmondta, hogy sok bajtársa nem lehet jelen a demonstráción, mert elveszíti a munkahelyét, vagy esetleg börtönbe is zárják. Mindez pedig egy olyan országban történik, ahol erőszakos bűncselekményeket elkövető illegális bevándorlók állami támogatásban részesülnek.

1524039451025Nem kis bátorságra utal, hogy Krolzig felszólalt a demonstráción, ugyanis rövidesen meg kell kezdenie letöltendő börtönbüntetését, melyet „gyűlöletbeszédért” róttak ki rá.

Mondandója második felében pedig kiemelte, hogy mekkora szükség van az európai nacionalisták összefogására. Mindenki számára a maga nemzete az első, de Európa oly mértékű veszélyben van, hogy többé nem engedhetjük meg magunknak, hogy ismét fehér a fehér ellen törjön. “Ez a Merkelek, Junckerek és Sorosok Európai Uniója, nem a mi Európánk, nem a mi hazánk!” – fogalmazott.

1524039513144

A beszédek után kezdetét vette a felvonulás. A szervezők több mint 200 fekete-fehér-piros zászlót osztottak ki a felvonulók közt, mely a porosz és a Hanza Szövetség zászlajának egyesítésével jött létre 1867-ben. Ez volt Németország első zászlaja, melyet napjainkban előszeretettel alkalmaznak szélsőjobboldali szervezetek, akik nem érzik magukénak a Weimari Köztársaságban kreált, majd a kommunista megszállás alatt hírhedté vált zászlót.
1524039323165

A felvonulás idejére a rendőrség tulajdonképpen hermetikusan lezárta a várost. Több utcányira helyezték el oldalirányban a kordonokat, így az antifasisztáknak esélyük sem volt a rendezvény megzavarására. A szélsőbaloldali ellentüntetők a menet teljes hossza alatt jelen voltak, hol 25-30 fővel, hogy százas nagyságrendben, de egy esetben az ezret is meghaladhatta a számuk. 1524038459896 1524038639960
Egyes utcákban az ablakokból lógtak ki, és próbálták üvöltözéssel, csörömpöléssel megzavarni a vonulást, de minden esetben elnyomta a ricsajt a felvonulók hangja: “Hier marschiert der nationale wiederstand!” („Itt menetel a nemzeti ellenállás!”)
1524038165729
1524038200265
1524038756247 1524038992490

A vonulás közben több állomást is beiktattak, ahol felszólalhattak a külföldi delegációk szónokai. A mikrofonhoz léphetett a bolgár, norvég, dán, francia és az orosz szónok. A felvonulás utolsó állomásán abban a megtiszteltetésben volt része Mozgalmunknak, hogy közvetlenül a főszónok előtt léphettünk a tömeg elé.
1524039618191

Mozgalmunk társvezetője Incze Béla beszédében megkísérelte eloszlatni azt a téves képet, hogy Magyarországon valóban jobboldali kormányzat lenne hatalmon, illetve szellemi és fizikai aktivitásra ösztökélte a hallgatóságot.
1524038097700

A teljes beszéd:

Az esemény főszónoka Sven Skoda, Németországban közismert aktivista volt. Skoda annak idején több bajtársával azért került előzetes letartóztatásba, mert a hatóságok egyik pillanatról a másikra betiltották szervezetüket, és minden tagot egyetlen éjszaka előállítottak. Beszédében kifejtette, hogy a demonstráción megjelentek minden különbözőség ellenére ugyanazzal az Európa-tudattal rendelkeznek, mely ezeréves távlatokra nyúlik vissza, nem bürokratikus módon keletkezett egy íróasztalnál, az elmúlt néhány évben. Skoda az EU-t a szuverén európai nemzetek ellenségének nevezte, ami ellen harcolni kell. A német bajtársak nevében kijelentette: “Németország nem kapitulál! A harc addig folytatódik, míg nem leszünk szabadok!”
1524038027268

A rendezvény záróakkordjaként Skoda egy EU-s zászlót emelt a magasba, majd a tömeg ovációja közepette tépte ketté, ezzel is nyomatékot adva egyik jelmondatuknak, melyet nyugodt lélekkel mi is átvehetünk: „A mi Európánk, nem a ti uniótok.”
Névtelen
1524037992880
1524037956215
Néhány órával később…

Rövidesen jelentkezünk egy képes beszámolóval, mely a teljes utazásunkat hivatott bemutatni, illetve egy vloggal, mely a felvonuláson készült.

(Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – Mi Magunk – SZKR)

Német bajtársaink videója a rendezvényről:

A WDR Televízió híradó beszámolója, elsősorban az antifasiszta ellentüntetők szemszögéből:

További képek a rendezvényről:
1524039576207
1524039546558
1524038820620 1524038887802 1524038944353 1524039024525 1524039085638 1524039166511 1524039257730 1524039364727 1524039396856
1524039119079 1524039202966
1524038503618 1524038713483
1524038057761 1524038133541

Német bajtársaink fotógalériája a hivatkozásra kattintva érhető el.
A német nyelvű beszámoló a hivatkozásra kattintva érhető el.