Alekszandr Dugin: Az erotika idealizmusa

Szemben a bitorlással, az erotika kiforgatásával a liberális világban, szemben a Szerelem nagy titkának durva profanizálásával, mely ennek az átkozott kereskedő civilizációnak a gyakorlatában megvalósul, szemben a diadalmas Erósz banalitások mocsarába fojtásával — mindezzel szemben »keresztes hadjáratot« indítunk, a Konzervatív Forradalom minden nemes lovagjának keresztes hadjáratát.

Első pillantásra az erotika problémája nem igazán politikai téma. Nincs semmiféle viszonya sem a politikai tervekhez, sem a pártokhoz, sem a parlamenti vitákhoz.

Kortársaink pragmatista megközelítése az emberi életnek ezt a szféráját már régen a közönséges anyagi örömök (vagy traumák) kategóriájába sorolta; csupán az emberi lét legleszállítottabb aspektusai figyelembevételénél fontosabb — olyanoknál, mint az evés, lakás, ruházkodás, pénz stb. Más oldalról az erotizmus, mint soha korábban, mindenütt és nyíltan van jelen mindennapi realitásunkban — a szexuális szférához tartozó célzások, utalások, asszociációk nemcsak a kultúrát hatják át, hanem meghatározott gazdasági és hétköznapi formákat is (például reklámokat, designt, feliratokat és így tovább). A szex leginkább anyagi és nyílt formájáig, fiziko-vegetatív mechanikájáig lealacsonyítva, mint valamiféle közös nevező van jelen a modern kultúrában; ebben a szerepben a marxisták divatjamúlt materializmusát helyettesítve lép fel, kizárva minden, az ideológiát, a vallást, a kultúrát illető vonatkozást, a „termelési viszonyok” analíziséből következőnek tartva, durván fizikai formájára redukálva. Úgy tűnik, a „termelési viszonyok” helyét mostanság a „nemi viszonyok” foglalták el. A „vágy”, a „libidó”, a „komplexusok”, a „perverzitás”, a „frusztráció” stb. legközönségesebb képzetei miatt immár az emberi pszichikum viseli ennek következményeit.

Az erotikához való ilyen viszonyulás azonban egyáltalán nem magától értetődő. Látszólagos nyilvánossága ellenére egy meglehetősen mesterségesen megszerkesztett értékrendszerről van szó, egy sajátos ideológiáról, amelyet kortársainkra próbálnak erőszakolni, mint valami nyilvánvalót és természetest. A valóságban adott esetben közünk van az „erotika materializmusához”, amely önmagukban fogadja el a szexualitás legalacsonyabb testi formáit; nem szükséges megmagyarázni, de éppen ezek miatt redukálják az emberi pszichológiát erre a szintre. Az „erotika materializmusa” (erotikus materializmus) mint gondolkodási forma kéz a kézben jár a liberális világszemlélettel. Ugyanolyan arcátlansággal, mint amilyennel a marxisták a szellem magasabb rendű megnyilvánulásait, valamint a szent, isteni kinyilatkoztatást materiális és gazdasági törvényszerűségek következményeiként magyarázták, ugyanúgy a mai liberálisok mindent, ami korlátoltságuk és banális látókörük keretébe fér, a „nemi elhajlás”, a „komplexusosság”, a „perverzitás” kategóriájába sorolnak. Azonban az absztinencia is, a szenvedély is, az aszkézis is, a morál is, a szerelmi őrület is egyformán számot vet a liberálisok anomáliáival és a (liberálisok számára) veszélyes politikai következményekkel. A szenvedély hősi típusokat nemz, amelyek diktatúrákhoz és „fasizmushoz” vezetnek. A merev morál a „teokrácia fenyegetését” és az „emberi igazság” megsértését hordozza magában. Az absztinencia az intellektuális szublimációt mozdítja elő, ami árt a problémamentes, működőképes „piacnak”. A világban a szexus egyenértékű tényezőként besorolt a fogyasztás társadalmi szisztémájába: egy az áruk közül, egy a szolgáltatások közül, egy a szociális-gazdasági magatartásformák szférájából. Ám ekképpen, tekintve, hogy így vagy úgy minden embert érint a gyakorlatban, a szexus bizonyos analógiába kerül a „gazdasági csereegységgel”, egyfajta saját „pénz”. Innentől az erotika előrehaladott kommercializációja, amely nemcsak a prostitúciót stb. érinti, hanem magát a házasság intézményét is, a modern világtársadalomban mindinkább „kereskedelmi szerződésre” emlékeztetve.

Régóta megfigyelhető, hogy az emberek minél többet beszélnek az erotikáról, annál kevésbé ismerik. Pontosan így a modern társadalomban is: minél nyíltabbá, pornografikusabbá válik a hétköznapi erotikus kultúra, annál tágabb körben terjednek el a mindennapi életben a szexuális képek és témák; minél hozzáférhetőbbé és szemléletesebbé válik a nemi realitás, annál gyengébb és erőtlenebb a valódi kapcsolat férfi és nő között, s annál több ember hajlamos a szexuális érintkezés fő vonulatához való „kapcsolódásra” — patologikus agyrémekhez és megmérgezett álomképekhez, a világban tévelyegve. A szexus „demokratizációja” nem előrehaladáshoz, hanem a valódi nemi kapcsolatok lecsökkenéséhez vezet. Statisztika mutatja, hogy a valódi nemi élet jóval gazdagabb, nagyszerűbb és bőségesebb ott, ahol kifejezetten szigorú erkölcsi normák uralkodnak, ahol a szexus csak a számára kijelölt kulturális-szociális keretek határain belül nyilatkozik meg, s nem ezen kívül, az emberi élet más szférájában, ahogy a liberális társadalomban bekövetkezett.

*

Ha az „erotika materializmusa” a liberális ideológia elidegeníthetetlen részeként jelenik meg, akkor a liberalizmus ellensége számára teljesen logikus, hogy megfogalmazódjon saját erotikaértelmezése; szilárdan rögzíti „erotika-ideológiáját”, „erotika-programját”.

Mindemellett természetes, hogy ma olyan programnak kell gyorsan és egyszerre általános érvénnyel elterjednie, amely e probléma világi kezelése.

A velünk, antiliberálisokkal szembeni gyűlölködő tagadás logikája értelmében mégis lehetővé válik az erotika szférájához való viszonyulás, a mi erotikánk, a mi szexuális ideológiánk alappontjainak sürgős megfogalmazása:

1) Az erotika nem pillanatnyi emberi gyengeség, hanem potenciális emberi erő.

2) Az erotika nem magától értetődő, hanem hatalmas rejtély és mély titok, a megfejtés egy — a feladat mindenkié.

3) Az erotika elsősorban — intellektuális, másodsorban – pszichologikus, és csupán harmadsorban — testi.

4) Az erotika összefügg a szakrális erőkkel és energiákkal, következésképpen principiálisan kívül áll a gazdasági és fogyasztói viszonyokon; nem öltheti „kereskedelmi áru” formáját.

5) Az erotika, lévén saját természetén keresztül a titkokhoz, a létezés éjjeli oldalához kapcsolódik, nem kell, hogy meghonosodjék a nappali világban, hétköznapi összefüggésekben.

6) Az erotika — intim, összeegyeztethetetlen a szocializációval; a személyiséghez tartozik, nem pedig a realitás társadalmi szintjéhez.

7) Az erotika nem ismer egalitarianizmust, nem létezik benne a „nemek egyenlősége”; szigorú hierarchián alapul, amelyben a férfi vezető, a nő pedig – alárendelt helyzetben van.

8) Az erotika megvalósulhat aszketikus formákon keresztül is, ami bizonyos esetekben nemcsak általános módon, hanem az erotika megvalósításának magasabb rendű útjain is megjelenik.

9) Az erotikának egy rituális és szimbolikus karaktert kell hordoznia; ez különösen vonatkozik a házasságra, a szent titkok közül jelenítve meg egyet.

10) Csak olyan erotikát, amely megfelel a 9. pontnak, lehet normálisnak és teljesértékűnek tekinteni; a „liberális erotizmussal”, az „erotika materializmusával” helyettesítve a patológia, az abnormitás és a szexuális elhajlás beismerése követi.

*

A Konzervatív Forradalom ideológiája mindent átfogó. Magasrendű princípiumaiból származóan nem nehéz megfogalmazni a pozíciót, melyet a konzervativizmus harcosainak a valóság legkülönfélébb szintjein, minden konkrét esetre alkalmazva kell elfogadniuk — a metafizikaitól és vallásitól a politikaiig, etikaiig és szociálisig. A konzervatív forradalmárok pozíciójának lényegében a szélsőséges, extrém „erotikus idealizmusra” való eredeti beállítottság mutatkozik meg. A mi „erotikus idealizmusunknak” semmi köze az oroszországi forradalom előtti értelmiség morális fantazmáihoz, különböző hangnemeken szajkózva Szolovjev és követői félisteni, félprofán fikcióit. A mi viszonyunk a nemek kérdéséhez a Tradíció princípiumain, a szakrális doktrínákon alapul, de következésképpen a mi „idealizmusunk” — nem egyszerűen absztrakt ábránd és intellektuális „szublimáció”, hanem a lehető legnagyobb mértékben valóságos és objektív szemlélet: a célokban gyökerező ontológia mélységeiben, és az egyediben gyökerező nemek ontológiájában.

Szemben a bitorlással, az erotika kiforgatásával a liberális világban, szemben a Szerelem nagy titkának durva profanizálásával, mely ennek az átkozott kereskedő civilizációnak a gyakorlatában megvalósul, szemben a diadalmas Erósz banalitások mocsarába fojtásával — mindezzel szemben »keresztes hadjáratot« indítunk, a Konzervatív Forradalom minden nemes lovagjának keresztes hadjáratát.

„Ön, vagy halál!” — ez volt a jelmondata a pompás, hősi, ragyogó, fényes Középkornak, áhítatosan szilárdítva meg a legtisztább arisztokratikus ideálokat, s emellett szigorúan tiporva el a tömeg pimasz középszerűségét.

„Ön, vagy halál!” — ezt mondja az »Új Középkor« embere, ezt a Nagy Észak gyermekei, a fehér testvérek, visszatérve a történelembe, hogy újjáteremtsék a valóban szellemi értékeket, és kíméletlenül eltapossák a kígyót, mely az utóbbi két-három évszázadban hájas kizsákmányolók, primitív proletárok és gyáva értelmiségiek gyülekezetévé változtatta a civilizációt.

„Ön, vagy halál!” — hát csak remegjenek azok, akik feltételezik, hogy a „társadalmi szerződés” vagy „közös megegyezés” biztosítja a jelen világ stabilitását, tartósságát és nyugalmát; a mi kívánságunkon, a mi hódolatunkon, a mi hőstettünkön keresztül brutálisan lesz elsöpörve, elhamvasztva, hidegen megsemmisítve – így cselekszenek a nemes szívű lovagok minden akadállyal szemben, felnőve a Gyönyörűséges Hölgyhöz, a Nagy Célhoz vezető áldozattá és férfiúvá válás útján.

Fordította: Király Liliom

(Pannon Front 10. sz. (1997. október) 4–5. o. – Trón és Oltár – Szent Korona Rádió)