Interjú Mónus Józseffel az egri bástyalövés hátteréről (videóval)

monus_jozsef

A szokásos bal- és jobbliberális kishitű, politikai revolverezésre kihegyezett, akarva vagy akaratlanul is nemzetellenes hisztéria dacára óriási diadallal zárult az egri bástyalövés története. E történet azonban az eddigi cikkekből megismertnél sokkal kalandosabb, hiszen a színfalak mögött vívott harc talán magánál a lövésnél is megterhelőbb volt egy olyan embernek, aki a hősi életszemléletet vallja magáénak, és az egyenes, tiszta beszédet szereti. A Farkassal beszélgetett a kuruc.info

- Felvetették egyes mindentudó portálok, hogy húszmillió forintért lőtt. Igaz ez?

– Hazugság. Mit kértem a lövésekért? Semmit. Egy forintot sem. Én szabad ember vagyok, aki a múltban harcolva ugyan, de a jelenben akarom felhívni a világ figyelmét a magyarságunkra, büszkeségünkre és szabadságvágyunkra. Ez pénzen nem vehető meg, és nem fizethető meg. Az én ingemen a magyar címer és Zrínyiek címeréből formált saját címerem van. Felelősséget vállaltam minden kilőtt nyílvesszőm károkozásáért. Bármilyen kárért.

- Nem bántja az íjász szövetségnek az ellenséges sajtóban megjelent nyilatkozata?

– De, valóban bántó a magatartásuk velem szemben. Ha ők nem támadnak meg, most nem is kellene magyarázkodnom azoknak, akik nem értik a helyzetet.

Ők vették a szájukra az én nevemet, és nem fordítva. Ők jöttek el az én világomba, ők jönnek utánam, ők beszélnek rólam. Ők kapnak most is sok százmillió forintot az államtól, hogy építsenek olyan “fellegvárat”, amelyben a magyar íjászatot kellene népszerűsíteniük. Ugyanakkor beállnak az ellenzék soraiba, az államot szándékosan lejáratók közé, szembemennek azokkal, akik megteremtették a költségvetésből a pénzt arra, hogy kényelemben tudjanak lövöldözni. Érthetetlen, de egy lejárató kampány részesévé váltak, a lejáratók oldalán. Én elmegyek a mezőkre, a várak bástyáira, hóban, napsütésben. Hajnalban már a juhászok a határban velem beszélgetnek, nézik gyakorlásaimat, csodálkoznak, mi az, ami hajt engem.

Mit sajnálnak tőlem? Egy szinte minden ínszalagját szétszaggató, ahogyan ők fogalmaznak, kezét oktalanul átlövő, más embert veszélyeztető embertől. Ja igen, tudjuk pontosan. A népszerűséget.

De azt a Sors tette velem, amit más Istennek hív. Miért? Talán a múlt őszinte tiszteletéért, amiről mindig beszélek és megemlékezek. Ők olvassák az én írásaimat, ők figyelik lövéseimet. Velem kelnek és fekszenek.

Sajnálják tőlem azt, hogy saját ötleteimmel, az érdek nélküli emberek szeretetével, vágyaival összefogva ténylegesen népszerűsítem ma a történelmi íjászatot. Tudják, hány ember és gyerek vette a Farkas miatt az íjat? Rengeteg. Bugacon, most hétvégén, az egri lövés után, az Ősök Napján a kinyújtott kezek sűrűjében tudja az ember, milyen nagy megtiszteltetés menni. Én átélem ezeket. Csak a tényeket nézzük. Például azt, hogy 126 ezer ember nézte meg az egri bástyalövésem videóját 3 nap alatt. Keressenek a kedves nyilatkozók egy videót, amely nekik köszönhetően hasonló nézettséget tudhat magáénak.

- Lenne a szövetség elnöke?

– Nem. Én bízok mindezek ellenére az elnök úrban, hogy csak az igazgatóság elvárásának próbál megfelelni. – Tudna megoldást, hogy jobb legyen a helyzet? – Persze.

- Úgy hallottuk, felkérték médiafelelősnek.

– Nem kértek fel. Nyilván csak a népszerűséget akarnák. Kassai Lajos a világ legnagyobb íjásza. Barátok vagyunk. Gondolkodjon el bárki azon, hogy a mi kettőnk népszerűsége mennyit tett az íjászatért hazánkban.

- Ön tudja, hogy miért van ez így?

– Tudom. Az én népszerűségem lényegi alapja szerintem az, hogy az emberekben felébresztem a múlt életképeit. Ők is átélték azokat a pillanatképeket, amelyek megjelennek általam előttük. Vágyják ezt az érzést, magukénak akarják tudni. Na ez a hazaszeretet.

- Nyilatkozta valahol, hogy versenyengedélyre vár.

– Igen. Már tavaly bonyodalom származott abból, hogy nem volt. Még tavasszal elhatároztam, hogy kérek versenyengedélyt. Most van folyamatban, mert eddig nagyon kemény versenyeken mérkőztem meg, a rengeteg felkészülés és lövés elvette az időmet.

A jövő hét végén megyünk az Amerikai Egyesült Államokba a világ legrangosabb sportíjász világszervezete, a World Archery által rendezett megmérettetésre, hogy a tavalyi évhez hasonlóan világrekordot lőjünk Magyarországnak.

Ez a minősítés az olimpiai arany után a legnagyobb érdem. Ez egy olyan rendkívül nehéz kategória, amire azt szoktam mondani, hiába van Magyarországnak 1000 világbajnoka és 5000 Európa-bajnoka, ilyen minősítés nincs az országban rajtunk kívül senkinek sem.

2015-ben én, 2016-ban tanítványaim lettek a világ legjobb távlövői, Mónus László és Prokaj Kiara szerezték meg azt, amit senki más nem tudott megszerezni. Most ismételten nekimegyünk a lehetetlennek.

A mostani szabályok szerint, ha azt akarom, hogy magyar zászló legyen a nevem mellett, akkor a nemzeti szövetségtől versenyengedéllyel kell rendelkeznem. Emiatt nyolc év után újra be van adva a versenyengedély-kérelmem a szövetségbe.

- Hogyan sikerülhet ilyen eredményt elérni?

– Mi nem magunkért megyünk. Mi a magyar zászló becsületéért megyünk harcolni. Most érdekességként az Isztambul bajnoka és a Hős város bajnoka címet viselő feleségem, Ani is remélhetőleg fellövi magát erre a világrekordlistára.

- Mi az egri bástyalövés valós története?

– Az elmúlt évben a Hazatérés program keretében barátaimmal együtt rendezvényeket szerveztünk a Magyarországtól elvett területeken élő magyar emberek számára azért, hogy valamit adjunk a hányatott életük eszmei megsegítésére, hitük megtartására.

A program résztvevői közül ki-ki a maga területét kívánta megmutatni nekik, azzal kapcsolatban, hogy mi hogyan látjuk és éljük meg a magyar nemzet történelmét. Ezekre a rendezvényekre én elvittem a “bástyalövéseimet”, bár csak videókon. Rengeteg értékes emberrel ismerkedtem meg az élet minden területéről.

Két éve már a fejemben volt a részletes terve az egri bástyalövésnek. De meg kellett hogy érjen ez a tiszteletlövés.

Nagyvázsony-Sümeg-Füzér-Várpalota bástyalövései után végre eljött Eger is. Elképesztően magasztos helyszín, szívet dobogtató, felemelő gondolkodásra bíró szent hely ez. Itt megemlékezni bástyalövéssel a múlt tiszteletéről, hát nem egyszerű feladat. A programban részt vevő barátaim segítségét kértem.

Mondtam nekik, ha van valakinek olyan ismerőse, aki hajlandó meghallgatni, aki úgy érzi, egy ilyen lövés méltó a lelkéhez, a helyhez, ha van valaki, aki magáénak szeretné ezt az érzést, ha van valaki, aki munkát tesz bele, ha van valaki, aki felvállalja, kiáll érte, hogy véghezvigyük, akkor én ellövöm azt a nyílvesszőt Eger várbástyájáról a város főterére, a Dobó térre. Teljes felelősséggel, érdekek nélkül, a múlt tiszteletéért. Kértem segítséget, és kaptam.

Majd jött a telefon az egyik nap. Megbeszélésre hívtak a várba.

Rendőr őrnagy, rendőr alezredes, a katasztrófavédelem képviselője, közterület-képviselő és még rengeteg ember, és az én segítőim ültek e tárgyaláson, ahogyan a jegyzőkönyvben is olvasható. Elmondtam, mit szeretnék. Érezni lehetett a levegőben a résztvevők egyik részének mélységes megdöbbenését és félelmét. Én elmondtam nekik: lehet, hogy majd a mondanivalóm kissé nyers lesz és bántónak tűnik majd, de el kell mondjam. Mi történik? Van egy ember, aki idejön a városba, és veszélyeset akar. Minden a lövés engedélyezéséhez szükséges vezető embernek megvan az egzisztenciája, biztos fizetése.

Nyilván senkinek sem hiányzik semmi olyan esemény, ami kockára tenné ezt. Nem azért tanult és jutott fel a ranglétrán, hogy egy rendkívüli és veszélyes, nem szokványos és kétséges kimenetelű esemény miatt kockára tegye mindazt, amit elért eddig. Ez egy természetes reakció. Ez rendben van.

Azonban véleményem szerint a nemzetünk lelkülete akkor él tovább, ha békében és szabadságban is, de mi is történelmet írunk a magunk módján a jelenben, a múltból építkezve. Ekkor pedig vállalkozni kell, ami néha nagy kockázattal is jár. Folytattam. Én a zászló becsületéért fel akarom hívni a figyelmet a magyarságunkra, a küzdeni akarásunkra pénz, politika, intézmény nélkül. Néma csönd volt a teremben a szavaim után.

Majd folytattuk a megbeszélést, és végezetül a területet is bejártuk, jegyzőkönyv készült, és várakozó álláspont következett, hogy legyen-e lövés vagy ne legyen. Közben megjelent egy cikk az Egri Ügyekben: Nyitrai Zsolt túllőtt a célon.

Ezt írták: “Nem csak mi gondoljuk azt, hogy ez a mutatvány egyszerűen életveszélyes, de egyelőre semelyik hivatalos szervtől nem kaptunk választ arra a kérdésünkre, hogy vajon Nyitrai Zsolt megkereste-e a hivatalos szerveket, hogy vajon biztonságos-e az esemény? Meg hogy miként lehet megrendezni úgy, hogy senkit még csak véletlenül se találjon el egy nyílvessző?”

Az, hogy nem kaptak választ, nem jelentette azt, hogy nem kezdődtek meg a tárgyalások ezügyben. Ezt a jegyzőkönyv láthatóan bizonyítja.

Pedig ha egy területbejárással is egybekötött tárgyalás az esemény alapos mérlegelésével a szakhatóságok képviselőivel nem hivatalos megkeresés, akkor az mi volt?

Érdekes módon a cikket a megjelenés pillanatában a szövetség egyik tagja fel is rakta rögvest a Fb-oldalukra. A cikk hivatalosan később jelent meg…

Azután következett egy sajtótájékoztató, ahol bejelentettem a lövést. Majd újbóli egyeztetés következett. A szövetség kelet-magyarországi igazgatója elmondta, hogy a vár igazgatója meghívta szakértőnek, mondja meg a tárgyaláson részt vevőknek, mi az a biztonsági zóna, ami egy hasonló lövéshez elegendő.

Nyilván ütköztetni szerette volna az én álláspontommal. Neki fogalma sem volt, hány méter az elegendő biztonsági zóna. De ezért nem is hibáztatható. Ha az ő szavaikkal élek, akkor szakmailag nekik nincs tapasztalatuk.

A szövetség versenyrendszerében nincs még 125 méteren lévő cél sem, nem hogy 180 méteren lévő. És még ezután következne a szintkülönbségből származó dilemmájuk a többi egyéb szokatlan körülményről nem is beszélve.

Nyilván nem tudott felelősen nyilatkozni hasonló kérdésekben. Nem értenek hozzá. Ki is tért szépen a konkrét válasz alól a feltett métertávolság kérdésében is.

A megbeszélés jegyzőkönyv-aláírással fejeződött be, további tanakodás reményében. Itt jött volna a patthelyzet. De nem az lett szerencsére.

Akik mellettem álltak, és hittek nekem, a mérleg oldalát véleményük felvállalásával a javamra döntötték el. Ezután a vár is bejelentette saját sajtótájékoztatóján az eseményt. Ezúton is köszönöm minden embernek, aki mégis kiállt, hogy meglegyen ez az emléklövés, aki segítséget adott, és ténylegesen kockáztatta egzisztenciáját, fizetését, mert hitt egy íjász szavainak, aki azt mondta, meg tudja csinálni.

- Kik azok, akik akarták az eseményt, és kik azok, akik nem?

– Azt el lehet a sorok között olvasni. Ennyi. Nincs itt semmilyen politika ebben. Hazaszeretet, nemzetszeretet van itt, büszkeség és hit, önzés nélküli egymás mellé állás van itt. Veletek. Együtt, bárki ellen a világon a magyar nemzetért.

(Kuruc.info)

2279 Total Views 1 Views Today