Alt-Right vs Új jobboldal

miazaltright-750x420

Az  alábbi beszédet a szerző a IX., Stockholmban tartott Identitarian Ideas konferenciára írta, melyen azonban külső okokból kifolyólag végül nem tudott részt venni. Ennek okán – bár minden európai számára hasznosak lehetnek, – főként a svéd nemzethez szólnak a lent közreadott sorok.

 

John Morgan az Egyesült Államokban született,  diplomáját a Michigani Egyetemen szerezte, jelenleg a Counter-Currents Publishingnél szerkesztő és publicista. Korábban  társalapítója volt az Arktos kiadónak , főszerkesztőként és publicistaként egyaránt dolgozott ugyanott.  Az európai Új Jobboldal, az identitarizmus, a metafizikai tradició és az ezekkel kapcsolatos témák lelkes kutatója.
1511657_807419929272771_1263892314_n

Ma a politikai irányelvek két iskolájáról szeretnék beszélni, amik első ránézésre talán megegyezőnek tűnnek, de valójában néhány alapvető gondolatban  eltérnek egymástól.

Ez a két mozgalom az Alt-right és az európai Új Jobboldal.

Habár a cikk címe „Alt-right vs. Új jobboldal”, nem szeretném, hogy úgy tűnjön, mintha bármiféle komoly ellentét lenne a kettő között, hiszen ­- ahogy ennek lennie is kell – sok az átfedés, illetve nagyon sok téren adódik lehetőség az együttműködésre is.   Mégis úgy hiszem, lényegesen különböznek egymástól. Fontosnak tartom megértetni kihangsúlyozni, hogy az Alt-right speciálisan amerikai, s ennek köszönhetően nem exportálható különböző kultúrákba, míg az Új Jobboldal csak és kizárólag európai.

Látom persze, hogy az Alt-right által elért komoly médiafigyelemre tekintettel egyre nagyobb a csábítás, hogy a meghatározást világszerte alkalmazzák.
Mindkét mozgalomnak problémát okoz az, hogy pontosan meghatározzák, kik is ők és mik a céljaik. Különösen a jelenlegi rendszert támogató média szemében, az Új Jobboldal és az Alt-right két kifejezés, amire lehet hivatkozni a populizmustól a nyílt neonácizmusig és minden más eszmére ami a két fenti irányzat között található .

Célom, hogy megerősítsem: 

Az európai Új Jobboldal Alain de Benoist GRECE mozgalmára épül, s 1968-as születése óta olyan gondolatok képezik alapját, melyek a németországi weimari korszak konzervatív reformját követően nem találhatóak meg a jobboldalon.

Az Alt-rightot sokkal nehezebb meghatározni. Az Új Jobboldalról több száz könyv készült az elmúlt 50 évben, míg az Alt-rightról csupán blogok, videók, mémek, podcastok adnak tájékoztatást. Még mindig hiányzik egy olyan könyv vagy bármilyen általános meghatározás, mellyel minden érdekelt egyet értene, ami az Alt-right lényegét fejezné ki. Ez természetes mellékterméke az angolszász politikai és kulturális párbeszéd  örökségének, ami ellentétes a sokkal innovatívabb és élettel telibb – és azt kell, hogy mondjam magasabb szintű – politikai hagyományoknak, melyekkel a jobboldal az európai kontinensen rendelkezik.

Amennyiben  bármiféle példát szeretnék hozni, amit esetleg hívhatnánk az Alt-right kiáltványának csupán csak egy könyvet tudnék  felmutatni,  Greg Johnson „Új Jobboldal a régi jobboldal ellen” című művét, amit szerencsénkre svédül is elérhető. Ettől eltekintve alig találunk az Alt -right ideológiájáról szóló könyvet, mely helyzet remélhetőleg hamarosan változni fog. Tehát ezzel kapcsolatban szeretnék pár gondolatot ebből a könyvből  önök elé tárni, továbbá egy mémet, ami „Mit akar az Alt-right?” néven terjed az interneten.

 Az Alt-right 9 alapelve:
altright_9

Mit akar az Alt-right?

A fő kérdés, amiben az Alt-right és az Új Jobboldal egyetért, az elsősorban annak a felismerése, hogy a fasizmus és a II. világháború kudarc volt az „igazi jobboldal” számára, amin már túl  kellene lépni. Ennek megfelelően azok a csoportok és egyének, akik a II. világháborút újra akarják harcolni vagy akik mindenáron  ismét használatba akarják venni a korszak retorikáját és hőseit, mindkét mozgalom által elutasítottak. Így aztán a neonácik  semmiképpen sem tekinthetők Alt-righthoz vagy Új Jobboldalhoz tartozóknak. Mindemellett  azonban,  egyik mozgalom sem fogadja el azt, hogy nekik kellene bocsánatot kérni a múlt bűneiért és hibáiért.

Amint Jonathan Bowden vallja:

Ha az ellenfeleink le szeretnének járatni minket, egyszerűen csak lépjünk túl rajtuk.”

Továbbá, ahogy Markus Willinger írja a „Generation Identity” című könyvében:

“Azoknak akik felelőssé akarnak tenni minket a II.világháborúért, azt kell mondaunk, hogy ez a kérdés a mai világban már egyáltalán nem releváns. Mi már csak saját korunk problémáival foglalkozunk.”

Ezzel együtt persze, nem kellene megengednünk ellenfeleinknek, hogy eldöntsék, miről beszélhetünk és miről nem. Tehát ha egy egyén vagy egy csoport a zsidósághoz tartozik, mint például Soros György barátunk, az nem jelenti azt, hogy ő vagy ők ezért minden kritikán felül állnak és mi nácik vagyunk, ha kritizáljuk őket. Kevin MacDonald remek művében bemutatja, miként kezeljük a zsidó befolyást társadalmainkban anélkül, hogy A „ Cion bölcsei”  című műben megfogalmazottakat átvennénk. Ellenkezőleg, mi megpróbáljuk megérteni őket egy valóságos, nem pedig természetfeletti szemszögből, mint egy olyan csoportot, melynek az érdekei és vágyai esetenként eltérnek a mieinktől. Összes problémánkért a zsidó befolyást okolni ugyanolyan abszurdum, mint a zsidó befolyás kérdésével egyáltalán nem foglalkozni.
A másik álláspont, amiben mind az Alt-right mind az Új Jobboldal egyetért az az, hogy az 1960-as évek óta a liberális baloldal hamar átvette az irányítást a kulturális intézményeink fölött, Nyugat-Európában  éppen úgy, mint Észak-Amerikában is, ezzel bebiztosítva politikai hatalmát.  Ezért aztán a konzervatív jobboldal országainkban fokozatosan átvette a baloldali eszméket , így kiérdemelve a „cuckservatism” jelzőt.

(Olyan magukat jobboldalinak mondó pártok és emberek, akik egyébként teljesen megadták magukat a balliberális retorikának, ezáltal a rendszer részét képezik mint hamis ellensúly)[a szerk. megj]

Ez az, amivel a közvélemény nincs tisztában, nevezetesen azzal, hogy a liberális baloldal és a liberális jobboldal egy és ugyanaz.   Ám az Alt-right és az Új Jobboldal megtalálta a megoldást egy olyan világ létrehozására, amiből felnevelkedhet az igazi jobboldal. A saját fegyverükkel kell legyőzzük őket, először meg kell szereznünk az irányítást a kulturális intézmények felett majd ezután a politikai irányítást is. Ezért is olyan fontos az a szellemi és kulturális munka, amit végzünk és különösen most, amikor szemtanúi vagyunk a politikai világ változásainak, nem szabad kizárólag politikai tevékenységre korlátozódnunk.  A helyzet javul, azonban még sok a tennivaló. Látni Donald Trumpot és Marine Le Pent hatalomra jutni és ünnepelni őket, mint egy pom-pom lánycsapat, nem lehet a célunk.

Churchillt idézve: “Az ő győzelmük nem lehet munkánk befejezése, még csak ahhoz közeli fázis sem, hanem inkább egy új kezdet.”

whatisaltright-744x419

Attól függetlenül, hogy az Alt-rightnak és az Új Jobboldalnak ugyanaz a véleménye a liberalizmusról, nagyon sok alapkérdésben eltérnek egymástól. Az első és legfontosabb a rasszok kérdése. Az amerikai jobboldal teljesen megszállott a rasszok kérdésében. Evolúciós teóriák, különböző IQ statisztikák, bűnözési kimutatások stb. jellemzik. Amerikában ez a „fehér” fogalom megteremtéséhez vezetett, ami alatt minden olyan embert értenek, aki európai felmenőkkel rendelkezik. Ennek a gondolkodásnak Amerikában van értelme, hiszen minden fehér egy nagy kultúrkörhöz tartozik, függetlenül attól, hogy Európa melyik részéből érkeztek a felmenői, és akik éppen emiatt egy fajta feltételezett előnyt élveznek a nem Európából érkezett fajokkal és etnikumokkal szemben. A fehér nacionalizmus, amerikai értelemben, egy olyan érzékeny kísérlet, mely az európai felmenőkkel rendelkezők számára akarja nyilvánvalóvá tenni, hogy nekik azonosak az érdekeik. Azonban én azt hiszem, hogy a fehér nacionalizmus meghonosítása Európában, amit sok esetben politikai egységként értelmeznek Amerika, Európa és Oroszország között, szembe megy a különböző európai népek különböző örökségeivel. A kérdés Európában, amint azt az Új Jobboldal mindig is hangsúlyozta, sokkal inkább az etnikumon, nyelveken és a kultúrán alapszik, mind sem faji kérdéseken. Nem tagadhatjuk le, hogy egy ír és egy orosz nem felcserélhető. Ez nem azt jelenti, hogy az európaiak és egy európai diaszpóra ne dolgozhatna együtt a közös cél érdekében. Ez azonban csak meghatározott nemzetek és régiók között lehetséges,  egyébként  egyszerűen csak kicserélnénk a kozmopolita, multikulturális homogenizálást fehér homogenizálásra. A különböző európai nemzeteknek és polgáraiknak eltérő szükségletük és identitásuk van, melyeket tisztelnünk kell és egyedi intézményekkel kell fenntartanunk. Soha nem szeretném azt sugallani, hogy az aggodalom a fajok iránt irreleváns, de az etnikumoknak minden esetben előnyt kell élvezniük, ha arról van szó, hogy miért is küzdünk valójában.

Ehhez kapcsolódik az etnopluralizmusba vetett hit kérdése.  Az Új Jobboldal így hát minden ember jogáért kiáll, – nemcsak az európai felmenőkkel rendelkezőkért – és ha szükséges, küzd különleges identitásukért és politikai autonómiájukért a globalizáció és a külső agresszió ellenében. Az Alt-right előbb említett 9 alapelvében megtalálhatjuk a „kulturális különbözőség megóvását” és „a nemzetközi cégek elnyomása elleni védelmet”: mi támogatjuk a nemzeti gazdaságokat, melyek a helyi ipar és a kis gazdálkodásokra helyezik a hangsúlyt. Ez az Alt-right alapelve, miközben tisztában van azzal, hogy az európai emberek a világ többi részével együtt harcolnak a kóla-kolonializmus, azaz a Coca Cola által fémjelzett globalista “gyarmatosítás” terjedése a „coca-colonialism” ellen.

Azonban az Alt-right eszméiben van néhány olyan gondolat, ami sajnálatosan, de dicsőíti a gyarmatosítást és az azt kísérő kizsákmányolást, a rabszolgaságot és azt az időszakot. Mindamellett, hogy a globalizáció alapvetően a gyarmatosítás egyik különleges eszköztárat felvonultató fajtája különleges eszközökkel, azt gondolom, hogy mind az Új Jobboldalnak, mind pedig az Alt-rightnak vissza kell utasítania a gyarmatosításnak ezt a nosztalgikus formáját. Ezzel nem azt mondom, hogy orrunkat lógatva kéne szégyenkeznünk a gyarmatosítás hibáiért, mint azt a liberálisok szeretnék, vagy hogy negatívumaival és eredményeivel együtt le kéne tagadnunk a korszak olyan vívmányait mint például a szociális rendszerben végbement komoly fejlesztések a gyarmatosított Indiában. Mindazonáltal hamarosan új korba lépünk és azon szabályok újbóli bevezetése, amik alapján az egyik ember a másik felett uralkodhat annak akarata ellenére, nem csak helytelen, de anakronisztikus is lenne. Ezért aztán a mai jobboldalnak el kell utasítania az új gyarmatosítás (neokolonializmus) minden formáját. Országok, birodalmak csak kulturálisan és etnikailag „kompatibilis” egyének összességéből állhatnak, nem épülhetnek pusztán a gazdasági célszerűségre, mint a XIX. század kontinenseket uraló európai birodalmai. Mind az Alt-right, mind pedig az Új Jobboldal elismeri a világ népeinek azon jogát, hogy saját  hit, kultúra és hagyományok alapján élhessenek, természetesen saját földjükön. Éppen ezért utasítjuk el a tömeges bevándorlást, mert nagyszámú, teljesen eltérő kultúrával rendelkező embertömeg homogén rendszerbe történő „behozatala” csakis elidegenedéshez, elégedetlenséghez és ellenségeskedéshez vezet mind a befogadó, mind pedig a bevándorló populáció részéről.
Ami a kulturális elidegenedést illeti, én óvni szeretném az európaiakat attól, hogy átvegyék az Alt-right gondolkodásmódját és módszereit, tekintettel arra, hogy az Alt-right egy teljesen speciális, amerikai környezetben született ideológia.  Amerika ugyanis liberális alapokon jött létre, ezt kár is lenne tagadni. „Minden ember egyenlőnek született” – ezekkel a szavakkal kezdődik államalapító dokumentumunk is.

Ezek után nem nehéz belátni, hogy Amerika történelme is ezen elvek mentén haladt (különös tekintettel az utolsó 50 évre), bár két évszázad kellett ahhoz, hogy ennek minden következménye felszínre kerüljön. Európában a népeknek ősi, mitikus időkbe visszanyúló történelme van, a politikai intézményrendszerek és hierarchiák hagyománya és rendje is ilyen hosszú történelmi időszakra tekint vissza. Önök, svédek, rendelkeznek önazonossággal. Évezredek történelmi és kulturális öröksége hordozza önazonosságukat. Még ma is vannak politikai intézményeitek, amik segítik a liberális demokrácia megjelenését és az ezzel kapcsolatos „minden ember egyenlőnek született” teóriát, amit tőlünk vettek át. Ahhoz, hogy valaki amerikai legyen elég, hogy fel legyen ruházva homályos „jogokkal” és bárki, aki mostanában bárhonnan megérkezik Amerikába, elég, ha egy alapvető állampolgársági vizsgát letesz és rögtön éppen olyan amerikai lesz, mint az, akinek az ősei az Amerikai Függetlenségi Háborúban harcoltak.
Az Alt-right alapjait tekintve, megállapíthatjuk, hogy nagy hangsúlyt helyez a liberalizmus előtti Európa politikai és kulturális gondolataira, különösen a természetes hierarchiához és identitáshoz köthetőekre. Én nem szeretném lebecsülni az úgy nevezett „Alt Lightot,” de teljesen egyértelmű az Alt Light retorikájában, hogy képtelen túl lépni azokon a liberális alapelveken, melyeken Amerika létrejött. Igazat szólva az amerikai alkotmányosság és a kivételezettség gondolatai nem fogják megmenteni az európai amerikaiakat a multikulturalizmustól és a népvándorlástól, amik ugye országunk alappillérei. Vissza kell térnünk azokhoz az alapelvekhez, melyeket az őseink Európából hoztak. Ahogy a francia forradalmárok vagy a szovjet kommunisták, úgy az alapító atyák is úgy gondolták, hogy felléphetnek a természet alaptörvényei ellen és valami újat alkothatnak, de rá kell jönnünk, hogy ez az álom éppen olyan megvalósíthatatlan, mint a többi utópisztikus gondolat. Ahhoz, hogy megtudjuk védeni magunkat, újra kell kapcsolódnunk európai gyökereinkhez és az európai gondolatokhoz. Röviden: a fehér amerikaiaknak sokkal nagyobb szükségük van rátok, európaiakra, mint nektek rájuk. Természetesen mindenkinek jó lenne, különösen Európának, segíteni Amerikát, hogy fejezze be végre a világot veszélyeztető geopolitikai machinációit.  De ahhoz, hogy ezt elérjük, szükségünk van a segítségükre.

A fentiek felhívják a figyelmet az Alt-right két újabb hiányosságára is: nincs megalapozott gazdasági és geopolitikai stratégiája. Túlságosan a hazai és az identitás jellegű politikára fókuszál, de ahhoz, hogy elérje a kitűzött céljait, szükséges az imént említett problémákkal is foglalkoznia. Ezek megint olyan témák, amiket az Új Jobboldal jobban, alaposabban kifejt. Az Alt-right nem igazán hajlandó a kapitalizmus kritikájára, ami szerintem abból a tényből fakad, hogy a hidegháború idején a globális kapitalizmus és az amerikai jobboldal nagyon közel került egymáshoz a kommunizmus elleni harcban, és ez mai napig így van. Ezért van az, hogy a politikai viták az Egyesült Államokban mostanában kimerülnek abban, hogy miként lehetne gyorsabban növelni a gazdaságot. Egyértelmű, hogy soha nem leszünk képesek elérni azokat a változásokat, amiket szeretnénk, amennyiben a politikai siker vagy kudarc egyetlen szempontja a gazdasági növekedés marad.

Alain De Benoist is arra figyelmeztet, hogy a gazdasági rendszerünkben kell változásokat eszközölnünk, ha meg akarjuk tartani nemzeteinket sajátjaink társadalmaként és ha gazdaságunkat növekedési pályára szeretnénk állítani. Ez az, amit Donald Trump protekcionista előterjesztéseiben vagy az Alt-right védővám bevezetési javaslataiban is láthatunk.

Amint azt Benoist az „ Immigration: The Reserve Army of Capital” című munkájában megfogalmazta:

„ Bárki aki a kapitalizmust kritizálja és egyetért a bevándorlással és az, akinek a dolgozói rétege az első áldozat, az jobb, ha befogja a száját. Továbbá bárki, aki a bevándorlást kritizálja azonban nem szól a kapitalizmusról, az szintén fogja be a száját”.

Azért van egy pozitív hasonlóság a két mozgalom között: az Új Jobboldal azt vallja, hogy jobboldaliként a mi kötelességünk a Föld és a környezet védelme (ami Roger Scruton szerint sokkal fontosabb a jobboldalnak, mint a humanista baloldalnak). Ez összhangban van az Alt-right 9 alapelvével: „Támogatjuk azokat a szabályokat, amik környezetünk megóvására irányulnak”. Azonban az Alt-right álláspontja bizonytalan a geopolitika tekintetében. A nemzetközi kapcsolatoktól való puszta elzárkózás, amit az Alt-right javasol, és amit egyfajta fejlődésként jelenít meg Amerika romboló beavatkozó politikai tevékenységével szemben, elégtelen a probléma megfelelő kezeléséhez. Az igazi jobboldal képes kell legyen új szövetségeket kötni és egyúttal megnevezni az újonnan felbukkanó ellenségeket is ahhoz, hogy helyreállítsa azt a kárt, amit a globalizáció Földünknek már eddig is okozott.
Talán túlzottan is kritikusnak tűnök, azonban tényleg úgy gondolom, hogy az Alt-rightnak még hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy komoly politikai mozgalomnak lehessen tekinteni, mely tényleges befolyással bír. Egyáltalán nem célom azonban becsmérelni a mozgalmat. Az Alt-rightban már láthatók a liberalizmus elleni forradalom jelei. Csupán a lángot kell felszítani és a mozgalom beindul. Ehhez azonban sokkal nagyobb belső fegyelemre és szellemi érettségre van szükségük.  Ez az, amiben Európa segítségét kérjük.  Röviden arra kérjük Európát, hogy segítsen nekünk felnőni. Természetesen az európai Új Jobboldal sem olyan mozgalom, egy az egyben le lehetne másolni Amerikában, tekintettel a a már fent említett kulturális különbségekre.  Mégis úgy gondolom, hogy a két mozgalom között sokkal több a hasonlóság, mint a különbség. Lényegében a GRECE által javasolt kommunitárianizmus, mint a tömeges bevándorlás problémakörének megoldása, talán még hatékonyabb lenne Amerikában, mint Európában, tekintettel az amerikai életmódra a kezdetektől: különböző embercsoportok élnek egymás mellett, de különböző hagyományokat és szokásokat követve.

Az a terület azonban, ahol az Alt-right valóban nagyot alkotott, a metapolitika színtere.

Ha egy évvel ezelőtt azt mondta volna nekem valaki, hogy Pepe a Béka és a tripla zárójel a 2016-os elnökválasztáson ekkorát üt majd (a választáson, ahol ugye az általunk támogatott ember nyert, ami számomra döbbenetes volt), azt javasoltam volna annak az embernek, hogy likőr helyett igyon valami lazábbat, mondjuk sört.  Az Alt-rightnak azonban sikerült mozgósítania a fiatalos lendülettel kevert kegyetlen, ugyanakkor kreatív humort és úgy kopogtatott be az amerikai kollektív tudatalattiba, ami példátlan a modern időkben. Ezzel nem azt mondom, hogy az Alt-right nyerte meg a választást, azonban kétségtelenül komoly része volt a sikerben. Talán ez az egyetlen terület, ahol ti, Európaiak tanulhatnátok tőlünk.  Az európai Új Jobboldal páratlan, elegáns intellektuális épületet hozott létre évtizedek alatt.A probléma az, hogy metapolitikai harcra hívó üzenetei sohasem léptek túl a könyvek lapjain, egyes cikkeken vagy nyilvánultak meg valaha a való világban bármiféleképpen. Világos, hogy az Alt-rightnak tanulnia kell Európától. Azonban rendkívül fontos, hogy Önök Európaiak, hagyományaik és eszméik erejét segítségül hívva bekapcsolódjanak azon humorba ágyazott szellemi gerilla-harcmodorba, amit az Alt-right képvisel. Bár már láthatóak ennek jelei, még messze nem bontakozott ki eléggé. Persze ne szolgaian másolják az Alt-right-ot, hanem saját szükségleteiknek és céljaiknak megfelelően alakítva éljenek vele.

Adjanak saját válaszokat Pepének!

Már csak egy gondolatot szeretnék önökkel megosztani.  Az Alt-right kapcsolata a Trump adminisztrációval nem az első eset mostanában, mikor is az igazi jobboldal kapcsolatba lép valódi politikai erővel.  Az 1980-as évek közepén sok GRECE veterán kezdett dolgozni a Front National-nak. Ez azonban sikertelen volt, mivel az olyan aktivistákat, mint Guillaume Faye, frusztrálta a gondolkodók akcióképtelensége, a gondolkodók pedig ezzel szemben megvetően figyelték az aktivisták szellemi komolyságának és szigorának hiányát.

Greg Johnson rövid, „Theory and Practice” című esszéjében ír arról, mi történt Franciaországban:

„(Faye) panaszkodik hogy az Új Jobboldal soha nem szövetkezett a Front National-lal, mert tagjai alapvetően félreértették Gramsci gondolatait, akinek kulturális harca eredetileg az Olasz Kommunista Párt gazdasági és politikai küzdelméhez kapcsolódott. Az Új Jobboldal azonban a küzdelmet teljesen kulturálisnak és szelleminek tartja. Így aztán ők nem voltak igazán Gramsci követői. Lényegében Augustin Cochin szellemi szalonokról szóló gondolatainak követői voltak, melyek megnyitották az utat a francia forradalom előtt. A régi rend (old regime) követőivel ellentétben azonban, mi nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy ne vegyük figyelembe a pártokon alapuló választási politikai rendszert. Befolyásolnunk kell azokat az embereket, akik hatalommal rendelkeznek, vagy akik elérhetik a hatalmat. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatba kell lépnünk szervezett politikai pártokkal, mozgalmakkal. Nem, a fehér ember nem hátrálhat meg a jelen kaotikus állapotban. Még nem értünk el a végjátékhoz, igenis van lehetőségünk befolyásolni a politikai viszonyokat a jelen rendszer keretei között.  Mi több, a politikai pártok nem csupán a választások miatt léteznek. Komolyan hozzájárulhatnak az új rend létrejöttéhez, és persze a választásokon túl más lehetőségek is vannak a hatalom eléréséhez.”

Gregnek igaza van ebben. Nagyon nehéz megtartanunk ezt a kényes egyensúlyt: egyrészt eszméinkkel kell befolyásolnunk a politikát, anélkül, hogy a mindennapi politikai eseményekbe beleütnénk az orrunkat – ami valljuk be, undorító és kellemetlen dolog, – másrészt pedig tisztának, hűnek kell maradnunk ezekhez az eszmékhez. Persze, időnként szükség lesz kompromisszumokra is, azonban ezek is hozzásegítenek ahhoz, hogy rengeteg célunknak megfelelő dolgot elérjünk. A nyugati világban jelenleg érzékelhető populizmus remek jelzés számunkra, s ezt igenis ki kell használnunk.

John Morgan
Fordította: Budapest Think Tank

(Counter-currents.com – Trón és Oltár – SZKR)

2382 Total Views 1 Views Today