szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Csendőr-megemlékezés az erkölcsiség és szellemiség jegyében

Csókakői csendőr-megemlékezés: Egy héttel a Becsület Napja évfordulója után a hazafias tábor képviselői ismét megemlékeztek a történelem egyik fontos, ám sokszor mocskolt részletéről.

Ezen a februári szombat délelőttön (február 18.) a Vértes lábainál fekvő Csókakőn a Magyar Királyi Csendőrség emlékét elevenítették fel jobboldali hazafiak.

Nem hiábavaló és öncélú szórakoztatás egy ilyen esemény megszervezése, tekintve, hogy a Csendőrség 1881-től 1945-ig való fennállásáról a legtöbben semmit sem tudva, úgy hiszik, hogy a csendőr a megtestesült gonosz, az embertelen gonoszság ökle, ám a történelem sohasem ilyen egyszerű, sőt, mint oly sok esetben, most is 180 fokos ellentét áll fent a valóság és a marxista történetírás között. A csendőrség a megtestesült rend, fegyelem és erkölcsiség volt – ez hivatottak a szónokak is kidomborítani ezen a rendezvényen.

Az esemény első felszólalójaként Mészáros István (Új Magyar Gárda) lépett a mikrofonhoz, főképpen a csendőröket gyalázó mítoszok ellen emelt szót, beszéde alatt egy egyszerűnek tűnő statisztikai adat hallatán kaptam fel a fejem, miszerint a Csendőrség 90 százalékos felderítési aránnyal működött, elképzeltem a technikai eszköztárukat, nem volt térfigyelő rendszer, nem rendelkeztek mindenféle laboratóriumokkal, nem kerestek DNS-mintákat, mégis sikeres volt a bűnüldözés.

XIMG_7297Mészáros István – ÚMG

Ez a tény sokadszorra is azt bizonyítja, hogy sohasem a technika környezet és feltételek befolyásolják a létezésünket, hanem mi magunk. Azért volt sikeres ez az intézmény, mert a testület tagjai olyan mentalitással rendelkeztek, ami arra sarkalta őket, hogy a világban jelentkező bűnt megszüntessék.

Ezután Király Dávid, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom székesfehérvári tagja következett egy szavalattal, alkalomhoz illően a fiatalon elhunyt vármegyés Simon Péter kötetéből választotta a szöveget.

XIMG_7308Király Dávid (HVIM)

Másodikként Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője lépett a mikrofonhoz, a tőle már ismert módon szállt síkra a Csendőrség emlékéért, a testületet és tagjait épp azért gyűlölik és mocskolják, mivel pont azt a szellemiséget hordozta magában, ami a modernitás őrületével homlokegyenest mást képvisel.

XIMG_7315Tyirityán Zsolt (Betyársereg)

Ez a szervezet nem csak rendvédelmi szerv volt, Tyirityán megemlítette a testület antikommunista harcait, a Sopronért folytatott gerillaharcban való szerepüket, a délvidéki partizánvadászat eredményeit, a felforgató Ságvári Endre és társaival való leszámolást, a világháborús részvételt, ezek jól mutatják, hogy a Csendőrség tagjai hű védelmezői voltak a hagyományos európai és magyar ideáknak.

A rendezvényen lejátszásra került egy volt csendőr lélekemelő visszaemlékezése hangfelvétel formájában.

A rendezvény záró szónokaként Barcsa-Turner Gábor a HVIM társvezetője következett, nagyon találó Mishima Yukio idézettel kezdte meg felszólalását, máig igazak az idézet szavai, azért tisztelnénk valamit, mert képtelenek vagyunk azt megvalósítani, tiszteljük a hősiességet, de közben életünk apró kérdéseit sem tudjuk megoldani, valami magasrendűt bálványozunk, csakhogy felmentést adjunk önmagunknak a saját harcunkból? Ezt folytatva építő kritikát gyakorolt a radikális táboron, demonstrációk, koncertek egyéb események sokasága zajlik folyamatosan, ám bennünk megtörténik-e a személyiségfejlődés, a nemesedés, a valódi felemelkedés. Enélkül nem leszünk sikeresek – emelte ki a HVIM társvezetője.

XIMG_7327Barcsa-Turner Gábor (HVIM)

A rendezvény ugyan rövid és lényegre törő volt, remélhetőleg az elhangzott gondolatok magokként jó talajra hullanak és új hajtások sarjadnak, hogy mi -akárcsak a csendőrök- híven, becsülettel, vitézül szolgálhassuk Istent és hazánkat!

További képeink a rendezvényről:

XIMG_7382
XIMG_7369
XIMG_7319
XIMG_7304
XIMG_7292
XIMG_7283
XIMG_7281
XIMG_7354

(Mi Magunk – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55