Kitörés 60 – Kihívás és veszély (Képes beszámoló)

Beerkezes_Szomorra_2

Beszámoló az idei, igen extrémre sikeredett Kitörés 60 emlék- és teljesítménytúráról, Barcsa-Turner Gábor (HVIM-Farkasok) tollából, amiben kifejti, hogy miért is volt már-már életveszélyes a túra egyes szakasza, illetve, hogy ők hogyan teljesítették ezt a kihívást.

Az idei Kitörés 60 túrát a HVIM-Farkasok alakzata is nótaszóval, alakzatban indította meg a Szent László Aranyos Szegellete Egyesülettel együttesen. A 16 fős egységünk a Diós-árokban gyorsan haladt felfelé, itt is volt egy szakasz, ahol egy jó menetdallal adtuk meg a ritmust a nem kis emelkedő teljesítéséhez.

Csoportkép_szechenyikilatoA Széchenyi-kilátónál

Az első 25 km gyorsan elrepült. Jó volt a terep, csak néhol volt jeges, de ezeket a helyeket már rutinból küzdöttük le: hol a hátsónkon lecsúszva, hol az ösvény melletti erdőt átszelve. A tömeg tűrhetően oszlott el, csak a nagyobb akadályoknál volt torlódás. Az útbaeső katonasíroknál hosszabban elidőztünk, ahol mécseseket gyújtottunk és a “Volt egy hű bajtársam” dalt énekeltük el közösen, a Kitörés hőseinek dicsőségére. Ahol lehetett, a kilométereket bakanóták közös éneklésével gyűrtük le tempósan.

Katonasir_elso_gyertyagyujtas_fb

Katonasir_ima

Minden sírnál megemlékeztünk

A 25 és 35 km közötti távolság azonban emlékezetessé tette az idei túrát, mert konkrétan életveszélyes volt a terep: olyan jégpáncél borította a szűk hegyi ösvényeket, hogy négykézláb kúszva is alig lehetett haladni, vagy egyáltalán stabilan egy helyben maradni. Néhol 40-50 méteres szakadékok voltak alattunk, ami igazán nyomós érv volt a koncentrálásra. Estünk-keltünk, a haladási sebességünk körülbelül 1-2 km/órára csökkent le. Nem azzal voltam elfoglalva, hogy az időveszteséget számoljam, de érezhető volt, hogy ez a terep nagyon megfogta az összes indulót, így minket is. A legjobb módszernek az bizonyult, ha libasorban haladva, az első eséseiből tanulva, már a többiek vagy eleve lefekve próbáltak haladni, vagy ha lehetett, akkor oldalra az erdőben kerülni (ami többször szintén reménytelen vállalkozás volt a levelek alatt lévő ugyanolyan jégpáncélnak köszönhetően). Az egyik bajtársunk itt sérült meg: a térdét úgy szétzúzta, hogy a műútra alig tudott kivánszorogni, ahol már volt egy mentőautó, tekintve, hogy 15 percenként kellett a kórházba szállítani a sérülteket. Volt alkalmunk egy párost kimenteni a szakadékból, akik lecsúsztak, de szerencsésen kisebb horzsolásokkal megúszták. Most igazán jól jött, hogy egyes, virtust gyakorló bajtársak teljes menetfelszerelésben jöttek, így volt náluk minden szükséges eszköz, mint például kötél.

Jegpancel1 Jegpancel2A közlekedés általában csak így volt megoldható – valamikor így sem.

“Hálásak” lehetünk ezen körülményeknek, mert ez segítette a még nagyobb átélést. Minket nem üldözött a vörös horda, nem voltunk sebesültek, hanem ez “csak” egy emléktúra minden évben. Viszont a terepviszonyok szimulálták a nehézségeket, adtak egy komoly adrenalinfröccsöt. Fáradtan, hajnali órákban a tükörjég terepen, a Hold fényében egészen könnyen megtapasztalhatóak a korlátaink. Jó alkalom volt ez az önismeretre, a saját testünk és gondolati világunk monitorázására. Vajon mennyire is tudok szilárd maradni, józanul gondolkodni és helyes döntéseket hozni ilyen körülmények között? Itt szó szerint minden lépésnek, mozdulatnak következménye volt.

TeliholdA telihold ragyogóan bevilágította az útvonalat

A túra további része kvázi eseménytelenül telt, mert a terep viszonylagosan normalizálódott, a tömeg eloszlott a maradék szakaszon, javarészt csak mi magunk voltunk, de a 17 órás szintidő teljesítése igencsak veszélybe került, ezért nagyobb sebességet voltam kénytelen diktálni. Öröm volt látni, hogy ekkora létszámmal is tudtunk egységesen haladni. A kisebb sérüléseket elszenvedőket, a 3 hetes térdműtéttel indulót, és a lassabbak előrevettük, hogy “szem előtt” legyenek, míg a jobbak zárták a sort. A rádiós kommunikáció ekkor feleslegessé is vált, mert hangosabb beszéddel is lehetett az alakzatunk hátuljával kommunikálni.

Perbalutan_oszlopPerbál után

Kakukk-hegyet már menetből vettük be: pihenőket 35 után alig, vagy egyáltalán nem tartottunk. Szerettem volna teljesíteni a szintidőt, amit ekkor már ugyan meghosszabbítottak a terepre való tekintettel a szervezők, de mi erről nem tudtunk.

AnyacsapusztaAz anyácsapusztai ellenőrzőpont mindig egy időutazás

A Kakukk-hegyen szerelvényt igazítottunk, újra felvettük a barett-sapkánkat, szabályszerűen rendeztük a rajtunk lévő ruházatot és megindult Szomor “bevétele”. Hármas oszlopba rendeződve futottunk be a tornateremig nótaszóval, majd “rendes lépésben” egy másik nótát is elénekeltünk a beérkezésünk örömére. Nem szokványos jelenség tudomásom szerint, hogy egy ekkora csapat együttesen induljon, majd együtt is érkezzen be (mi már 4. éve teljesítjük így, együttesen). Veszteségünk minimális volt: 1 fő sérülés miatt, az egyik “újonc” pedig nem tudta mire vállalkozik, így ki kellett szállnia. Így is, a 16 fős indulási létszámot pozitív gyarapodással zártuk, 17-en értünk célba, aminek az a megfejtése, hogy csatlakoztak hozzánk civil ismerősök, illetve vármegyés – pontőri feladatot ellátó – bajtársunk. 16:55-ös menetidőt futottunk, ami figyelembevéve a terepviszonyokat, a létszámunkat, azt, hogy segítettünk másoknak, megemlékeztünk sok helyen, nem is olyan rossz.

Én a magam és a HVIM-Farkasok részéről köszönetemet szeretném kifejezni a szervezőknek, hogy ilyen minőségű túrát szerveztek, ahol minden ponton korhű, második világháborús alakulatok teljesítettek pontőri feladatokat, ahol az ellátás is elégséges volt, a szalagozás idén pedig nagyon jóra sikeredett. Az összes indulónak, teljesítőnek gratulálok! A sérülteknek jobbulást, gyors felépülést kívánok!

Beerkezes_SzomorraBeérkezés Szomorra nótaszóval: “A vármegye masírozik…”

A magam részéről az alábbi “belső közleményt” jutattam el a Farkasok tagjainak:
“Bajtársak! Büszke vagyok mindenkire, aki részt vett az idei Kitörés túrán. Embertpróbáló, férfias kiállás volt, amiben derekasan helytálltunk. A bajtársi közösségünk ereje mutatkozik meg abban, hogy elég extra indulási körülmények is adódtak: voltak, akik teljes menetfelszerelésben, volt, aki 3 hetes térdműtét után indult, volt aki csak ezért repült haza külföldről, volt, aki előtte rendezősködött, aktívan szerepelt az előző megemlékezésen és olyan is volt, akinek egy héten belül, ez volt a második Kitörés túrája, mert a Budai Kitörés 50-et is teljesítette. A nótaszóval történő indulás, a katona síroknál történt spontán megemlékezéseink, a segítségnyújtások, a futva, nótaszóval és alakzatban történő beérkezés a bizonyíték arra, hogy mi valóban méltóak kívánunk lenni az eleink vitézségéhez.
Köszönöm nektek ezt a szép menetgyakorlatot, beérni látszik a gyümölcs. Mindenkivel meg vagyok elégedve. A sérülteknek jobbulást! Méltó emléket állítottunk a Hősök emlékének!

Fel a győzelemre!”

További képek:

Perbal_teazas Muflonitato (11) MG42 (8) Katonasir5_felirat Katonasir4 (6) Katonasir3 (2) Katonasir2 (3)

(Mi Magunk – Szent Korona Rádió)

12802 Total Views 5 Views Today