vasárnap, december 7, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szegeden is a trianoni diktátum ellen tiltakoztak

A trianoni tragédia 96 évfordulója alkalmából lezajlott az újraalakított szegedi HVIM első nyilvános rendezvénye.

Megemlékezésünket június harmadikán, a Délvidéki Országzászló Emlékműnél tartottuk meg méltó, családias légkörben. Ahhoz képest, hogy Szeged nem egy nemzeti gondolkodásáról híres város, rendezvényünkön szép számmal jelentek meg érdeklődők. A sok ismerős arc mellett, olyanok is eljöttek, akikkel eddig még nem találkoztunk, de olyanok is akadtak, akik az utcáról csatlakoztak hozzánk.
dasfghjk ewafefwfe gfdcjh wesrdtfgz

Elsőként, szegedi szervezetünk vezetője Domján Anikó köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Himnusz eléneklése után arról beszélt, hogy a számos fizikai veszteség mellett, ami minket ért nem feledkezhetünk el gúnyhatáron túli testvéreinkről. Meg kell fognunk a kezüket, hiszen 2004-ben ezt már elhibáztuk egyszer.
ukzgklkj

Ezután Bartus Ádám, a szentesi HVIM képviseletében mondott beszédet. Beszédében kifejtette, hogyan halt meg a magyar néplélek és, hogy a XX. századi történelmünk számos vesztesége Trianonban gyökeredzik.
ayísdxfcbgvhn

Ezt követően Ótott Ferenc barátunk, a Vitézi Rend képviselője, tiszteletbeli HVIM tag szólt a megjelentekhez. Többek között kiemelte, hogy örömére szolgál részt venni az egyetlen még radikálisnak mondható szervezet eseményén.
wresrdgftvgnhjk

A szegedi Konzervatív Hallgatók is képviseltették magukat eseményünkön, területi vezetőjük Boros Krisztina, gondolatait is megosztotta.
sgdcfvjk

Végül, de nem utolsó sorban egy délvidéki tagunk Wass Albert – Patkányok honfoglalása című témába vágó és elgondolkodtató művét olvasta fel.

Megemlékezésünk ezen részét mécses gyújtással zártuk, majd közösen átvonulva a román konzulátus elé szolidaritást vállaltunk ártatlanul bebörtönzött székely bajtársainkkal.
kugjbgk awertzgjuhk

További képek a rendezvényről:
aqwertz awertzu 
jkluhlhu

(Szegedi HVIM – Mi Magunk – SZKR)

Legfrissebb

Durov bírálja az EU-t, amiért az a saját szabályai szerint akarja cenzúrázni az internetet

A Telegram alapítója szerint olyan szabályokat vezet be az...

Interaktív adatbázisban kutatható Magyarország második világháborús megszállása

Elkészült és online elérhetővé vált a Magyarország katonai birtokbavétele...

A Finn Ortodox Egyház támogatja az LMBTQP-deviánsokat és megkezdi a liturgikus könyvek frissítését

A 2025-ös egyháztanács ötödik plenáris ülésén a Konstantinápolyi Patriarchátus...

Lefejezték Tito szobrát Szlovéniában

A szlovéniai Velenje egyik lakosának nem tetszett, hogy a...

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Kategóriák

Interaktív adatbázisban kutatható Magyarország második világháborús megszállása

Elkészült és online elérhetővé vált a Magyarország katonai birtokbavétele...

A Finn Ortodox Egyház támogatja az LMBTQP-deviánsokat és megkezdi a liturgikus könyvek frissítését

A 2025-ös egyháztanács ötödik plenáris ülésén a Konstantinápolyi Patriarchátus...

Lefejezték Tito szobrát Szlovéniában

A szlovéniai Velenje egyik lakosának nem tetszett, hogy a...

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Csecsenföldet érte dróntámadás – Személyes ajándékot ígért az ukránoknak Kadirov

Dróntámadás érte Csecsenföld fővárosa, Groznij egyik felhőkarcolóját. Ramzan Kadirov,...

Öt nem közül választhatnak egy osztrák katolikus iskola jelentkezői

Öt válasz van arra a kérdésre, hogy milyen nemű...

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55