Különleges ezred = amerikai ezred

Egy ezredet alkot immáron a két különlegesrendeltetésű zászlóaljunk: amerikai lesz itt minden, hurrá!

Nemrégen, Simicskó István honvédelmi miniszternek a nyilatkozataiból, az ötpárti egyeztetés beharangozásaiból már olvashattuk, hogy két területtel akarnak kimondottan foglalkozni: önálló légierő és önálló elit alakulat létrehozása. Aztán az ötpárti egyeztetésen ezek (és a többi téma sem) jött szóba, csak a terrorveszélyhelyzet kapcsán történő alaptörvény módosítás…

34. Könnyű Vegyes Zászlóalj és a 88. Különleges Műveleti Zászlóalj mostantól MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezredként működik tovább – jött a hír, és azóta is ez a sláger.

Az Index egyenesen majd kiugrik a bőréből örömében:  “Az, hogy a két zászlóaljat összevonják, nem meglepetés, már egy tavalyi, Colleen Bell amerikai nagykövet által is megtekintett hadgyakorlaton is felröppent a pletyka (nem pletyka, hanem igazán extra módon az amerikai nagykövet jelentette be! – a szerk.), hogy a 34. és a 88. egy ezredet alkot, ráadásul amerikai segítséggel. Az USA segítsége nem újdonság, a KMZ tulajdonképpen mára nagyrészt amerikai támogatásból vált szinte teljesen NATO-kompatibilissé. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a KMZ a Magyar Honvédség egyetlen olyan egysége, amelynél a haderőreformnak látható jelei vannak: a katonák felszerelése és fegyverzete amerikai mintára lett kialakítva, kiképzésük szintén az amerikai mintát követi. Azzal, hogy a másik szolnoki egység is egy parancsnokság alá kerül a KMZ-vel, egyben az is biztossá vált, hogy a 88-asok lesznek a következők, akikhez amerikai felszerelés kerül, leváltva az igencsak leharcolt, volt szovjet technikát.”

Mi is ezzel a gond? A cikkben az USA-ra való hivatkozás majdnem minden bekezdésben előjön, ami sajnos nemcsak az indexes atlantizmus túlburjánzása, hanem a valódi okok kegyetlen feltárása az értő olvasó előtt. A lényeg, hogy az USA-nak képzünk ki és adunk át magyar katonákat. Elvileg Magyarország nem akar idegen haderőt állomásoztatni a saját földjén, ezért hát inkább kiképzünk nekik magyarokból… (Az elvileg jelző azért van a mondat elején, mert Pápán már alig hallani magyar szót. Amerikai pénzből épült, amerikai támaszpont, ami kész bármikor fogadni az intervenciós erőket.)

Amerikai fegyverzet, amerikai felszerelés, amerikai gyakorló (csak a felvarró, rendfokozati jelölés magyar), amerikai kiképzési rendszer… Külföldi misszió során, például Afganisztánban meg amerikai parancsnokság, angol vezénylési nyelv, mivel amerikai katonákkal közös műveletekről beszélünk.

Miért is gond ez? Egyrészről nagy gond, hogy a legjobb katonáink az USA (ami nem egyenlő a NATO-val, tekintve, hogy sok felajánlásunk nem NATO-kötelezettség, pusztán az USA érdekeinek kiszolgálása…) szolgálatában állnak, magyar katonákat készítünk fel arra, hogy amerikai érdekekért harcoljanak. Jó dolog és szükségszerű a felszerelés és fegyverzet modernizációja, de ez is csak azért történik, hogy jobban “integrálódhassanak” a nemzetközi környezetbe, azaz, hogy legyen egy maréknyi kiválogatott katona, akiket Magyarország fel tud áldozni “ajánlani”. Az amerikai kiképzési rendszer pedig a zsoldosmentalitásra, a gépies gondolkodásra, nem pedig a hazaszeretetre, az eszme védelmezésére alapul, tehát egy zombi-agymosásra hasonlít leginkább, ahol az emberalatti szint az elvárás.

Az pedig igencsak aggályos, hogy már teljesen különválasztották a különlegeseket (és a légeriővel is ez a cél) a teljes Magyar Honvédségtől, mert ez előrevetíti azt, hogy a valódi területvédelmi képességek biztosítására nem is akarják az összfegyvernemi képességet visszaállítani. Ugyanis a légierő és a különleges fogják elvinni a költségvetés jelentős részét, a többi alakulat, fegyvernem meg vegetál, papíron létezik csak, és a kutya nem fog az ő körülményeikkel foglalkozni.

A különleges alakulatoknak egy valós háborúban természetesen megvan a maga szerepe: diverzáns műveletek az ellenség háta mögött, különböző felderítő, fogolyejtő, robbantó stb. műveletek. Egy gyorsreagálású, speciális alakulatról beszélünk, ami kell egy megfelelően felépített hadrendbe, de semmiképpen sem lehet területvédelmet rájuk alapozni. Asszimetrikus hadviselésben a felkelők üldözésére lehet jók, de egy tüzérségi tűzzel és harcihelikopterekkel támogatott, nagy erejű páncélos erő feltartóztatására nem elég két különleges zászlóalj.

Sárkány ellen sárkányfű: összfegyvernemi támadás ellen hasonló képeségekkel bíró haderőre van szükség. Parasztvakítás a sajtótájékoztató üzenete, miszerint ők védik meg a határokat. Mivel? A leselejtezett, alamizsnaként kapott HMMWV terepjárókkal és az egy-két darab MI-8-ssal? Vagy egy esetlegesen áttörő, több tízezer migránst majd ez a körülbelül 1100-1200 fő fogja megállítani? Utóbbi problémára elég lenne egy “Nemzetőrség” (vagy a Jobbik javaslata szerint egy önálló Határőrség), amit belebegtettek, de azóta sem hallani róla, de lehet jobb is, mert a feltételek (felszerelés, laktanya, katonai közigazgatás stb.) megteremtésének hiányában csak a vicc kategóriája lenne, mint a körülbelül 800 főnyi műveleti tartalékosunk, és a civil biztonsági őrökből és a nyugdíjjal zsarolt, katonai pályára visszakényszerített védelmi tartalékos állomány.

Az ország védelmét csak a kommunikáció miatt dobták be. El kellett adni valahogy a döntést. Mit ért a haderőszervezéshez, védelmi tevékenység alapjaihoz egy átlagos újságíró, hírolvasó, tv-néző? Azt látja, hogy a magyar katonákon végre van normális felszerelés és elfogtak egy VW-transportert.

 

KMZ_transporter (clicks: 27)

A tényleges szerepköre ennek az ezrednek nem más, mint az USA háborúbaiban való részvétel, ahova valóban nem is kell saját helikopter, meg saját (páncélozott) jármű, mert visznek ők minket, mi csak menjünk velük, ezért az angolnyelvtudás, az amerikai fegyverzet kezelése kötelező. A Gripenjeink eközben mások légterét védik az oroszokkal szemben, erre is készítették fel őket (légiutántöltés ésatöbbi). Erre a sajtótájékoztatóra kész csoda, hogy ki tudtak pofozni egy forgószárnyast…

(Barcsa-Turner Gábor – Militarizált Övezet – Szent Korona Rádió)