A rendszerváltás és a NATO-hoz való kapcsolódásunk következtében megszaporodtak a Magyar Honvédség külföldi missziói. A médiában főleg ezen szerepvállalások kritikái, geopolitikai összefüggések, belpolitikai lecsapódások kerültek reflektorfénybe. Kevés szó esik a kint szolgáló katonáinkról, leginkább a zsoldosmentalitás bírálata kapcsán merül fel a katona szerepe.
Nyitray György: A szállító zászlóalj – Egy magyar katona Irakban, Álomgyár Kiadó, 2015
Olvasmányos, kikapcsolódást nyújtó könyvről beszélünk, amit elolvasni könnyű, azonban recenziót írni róla már nehezebb. Egy olyan témáról szól maga a könyv is, ami több szempontból is kérdéses, nehéz pusztán csak a könyvet értékelni. Amikor kritikát fogalmaznék meg, akkor nyilván nemcsak a könyvről, mint műről írnék kritikát, hanem a benne szereplőkről, az USA politikájáról, a Magyar Honvédségről stb…
A könyv olvasása közben is muszáj foglalkoznunk a Magyar Honvédség kérdéseivel, a külföldi szerepvállalások („missziózások”) témakörével, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a geopolitikai helyzetet, Irak amerikai megszállását, vagy éppen nehéz tárgyilagosan hozzáállni a magyar katonához. De hát pont ez a lényeg! Ettől jó ez a könyv, mert olyan kérdéseket is felvet, amiktől messze több egy egyszerű olyan regénynél, ami csak egy ember érdekes történetét meséli el. Annyira közeli időben, annyira jelenlévő a politikában még mindig, hogy nem tudunk távolságot tartani a témától.
A szerző folyamatában meséli el az élményeit a jelentkezéstől kezdve a felkészítésen át, a kint töltött külszolgálaton keresztül a hazatérésig. A struktúrába ügyesen lettek beleillesztve mások feljegyzései: például a felkészülés időszaka alatt már kint volt a magyar kontingens egy része, és az ő történéseikből is kapunk párhuzamosan beletekintést, miközben a szerző még itthon van. A könyvet színesítik ezek a megjegyzések, mások általi élmények: nemcsak kiegészítik az elmesélést, hanem vannak olyan részek, amik kimondottan egy iraki ellenálló szempontjából próbálják megvizsgálni a történéseket. Ahogy írja is a szerző, több személynek a naplójából, feljegyzéseiből rakta össze több mint tíz éves távlatból a történéseket, és 2015. év végére született belőle könyv. Kellett tíz év átgondolás, hogy ilyen színvonalú mű születhessen belőle.
A könyv egyik legérdekesebb pontja, hogy az addig külön futó naplóbejegyzés egyszer csak találkozik a könyvet jegyző szerző történetével, és az első találkozást két forrásból olvashatjuk. Kinek mi a véleménye először a másikról és az adott szituációról? Kedves kis szösszenet.
Kellően laza stílussal lett megírva, így nem találkozunk ott sem izzadtságszagú részekkel, ahol egyébként nem történik semmi. A külszolgálaton lévő állomány életében is volt bőven unalmas rész, de valahogy ezek leírása is érdekfeszítően hat. Lehet, csak a téma iránti lelkesedésemben látom így, de az tény, hogy sehol sem találtam unalmasnak a könyvet. Még akkor sem, ha egyszer sem kerül leírásra egy klasszikus értelemben vett harcérintkezés sem. Belövések, éles szituációk, haláleset így is helyet kapott azért a műben, hiszen ezek megtörténtek, nehéz is lett volna kihagyni, vagy éppen ugyanilyen lehetetlen is lett volna mondjuk hatalmas ütközetekről beszélni…
És lehet, hogy valaki úgy veszi kezébe ezt a könyvet, hogy na, majd most elolvassa, hogy mennyi arabot lőtt le a magyar kontingens állománya, és alig várja az izgalmasabbnál izgalmasabb tűzpárbajok leírását, de az biztos, hogy pár oldal után ő is azon izgul, hogy inkább ne olvasson semmi katonai izgalomról, de ezek a srácok egyben jöjjenek haza! Ez is nagyon nagy erőssége a könyvnek: bemutatja, hogy mennyire nehéz több hónapot távol tölteni az otthonától egy katonának egy idegen éghajlaton, idegen országban, idegen kulturális közegben, megszállóként. Mert valljuk be, – és erre a szerző is több helyen utal! – mi egy megszállásban vettünk részt. Egy ország tönkretételéhez asszisztáltunk, vagy legalábbis a folyamatába kapcsolódtunk be, aminek eredménye lett a most tomboló Iszlám Állam.
A szerző, Nyitray említi is a nem létező tömegpusztító fegyvereket, amik alapul szolgáltak az USA beavatkozásához. Nem fukarkodik az amerikai expanziós politika bírálatával, hovatovább, sok helyütt az amerikai haderő háborús bűncselekményeit említi meg, így a felelősségekre is jobban rámutat. A könyv egyfajta kritika is tehát…
Kritika a Magyar Honvédség irányába is (ha nem is egy az egyben), amiért olyan életpályát alakított ki, amiben a megélhetést csak úgy lehet biztosítani, ha felveszi az ember a zsoldosmentalitást, és a missziózás lesz az életcélja. De ez talán kritika a magyar katona felé is, hiszen eszmeileg, ideológiailag nehezen összeegyeztethető honvédként Irakban szolgálni. De a kalandvágy, a harci virtusból fakadó bizonyítási vágy is közrejátszik, ami pedig nem elítélhető, és a magyar harcos mentalitás fennállását mutatja. Ezt a létező zsoldosságot tudtuk eddig is, nem kellett elolvasni senki könyvét hozzá, azonban ez a könyv árnyalja a képet személyes, egyéb motivációkkal. Elolvasása után úgy lesz vele az olvasó, hogy tényleg, mit tehet arról a magyar katona, hogy csak így van esélye összeszedni annyi pénzt, hogy meg tudjon élni valahogyan… Kellő rátekintéssel teljesen érthető, és nem is annyira elítélhető emberi magatartásokat láthatunk.
A harci stressz, a (halál)félelem bemutatása a könyvben alapjaiban véve jó, de néhol már soknak éreztem: dicséretes, hogy a szerző nem akarta sem az ő, sem az alakulatának hibáit, érzelmeit, megélt félelmeit elhallgatni, ezeket hitelesen szerette volna bemutatni, de a könyv egyetlen hibájának ezt tudnám felróni, ha már mindenképpen szeretnék kritikával élni. A halál közelségének leírása sokadjára olvasva kicsit „másol és beilleszt” hatású volt, és így elcsépelt is lett egy-két helyen, valahol viszont zseniálisra sikeredett. Például amikor a szerző egyedüliként megérzi a veszélyt, csak ő hallja meg a táborba eljuttatott üzenetet, be is pánikol, aztán tényleg igaza is lett. Pedig már az olvasó is azt hiszi közben, hogy „na, itt őrült meg, itt omlott össze”.
Mindenkinek tudom ajánlani a könyv elolvasását, akit kicsit is érdekel, hogy mégis mit csináltunk Irakban, és hogyan is néz ki egy ilyen külföldi szerepvállalás egy szolgálatot teljesítő szemében. Szakmailag is érdekfeszítő, mert elég részletes ahhoz, hogy bizonyos eljárásokról információkat tudjunk meg.
(Barcsa-Turner Gábor – Szent Korona Rádió)