szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Érkeznek a bombák?

Sajtóértesülések szerint végre további levegő-föld fegyverek érkeznek a Magyar Honvédség JAS-39-esei számára.

Sajnos a nevetséges “néhány tucat”-nak is örülnünk kell, eddig ugyanis a beépített gépágyún kívül néhány AGM-65 jelentette a levegő-föld kapacitást. Ez a néhány azt jelenti, hogy kb. 60 darab, ehhez egy hasonló mennyiségű GBU-12-es légibomba érkezhet.

Illetve hogy több helyen rendszeresítést írnak, ami nem egyenlő a beszerzéssel, de azért legyünk optimisták.

Maga a GBU-12-es bomba kapott mindenféle “okos”, meg hasonló hangzatos jelzőket, de mi legyünk igényesebbek és tisztázzuk a dolgot. Ez a fegyver az Mk.82-es, 500 Fontos, azaz nagyjából 250 Kg-os szabadesésű bomba egy irányító készlettel ellátva. Elöl van egy érzékelő, ami a célmegjelölő, a Gripen esetében az izraeli Litening célzókonténer által mutatott jelet figyeli, illetve vezérlő a hátsó kormányfelületeket, hogy a bomba oda zuhanjon.

    A lézer vezérelt bomba család. Nekünk a legalsó, 500 font súlyú jut. A képen jól láthatóak a testek végein kinyíló szárnyacskák.
A lézer vezérelt bomba család. Nekünk a legalsó, 500 font súlyú jut. A képen jól láthatóak a testek végein kinyíló szárnyacskák.

    A szabadesésű, azaz a "buta" bombák.
A szabadesésű, azaz a “buta” bombák.

Gripenjeink 9 éve érkeztek meg, azóta sikerült ezt a pár milliárd Forintos beszerzést megoldani.
Állítólag a V4-ek közös harccsoportjához adott felajánlásunkhoz szükséges ez a beszerzés, lévén mi adnánk a közvetlen légi támogatást, de lássuk be, a “néhány tucat”, ami lehet majd úgy 60 darab sokra nem lesz elég. Az orosz kontingens Szíriában nagyjából naponta old ennyi bombát, csak éppen 500 kilósakat.

Kíváncsian várjuk, hogy tényleg meg lesz-e még idén ősszel a beharangozott lengyelországi rendszerbeállító bombavetés.
Sőt azt is, hogy csak bombákat vesznek-e nagyjaink, elkövetve azt a rém ciki baklövést, mint anno a SzU-22-eseknél, vagy megveszik a bombazárakat, kiképzést és a kiszolgáló eszközöket is?

Mi csak reménykedni tudunk!

Vanek úr- SZKR – Militarizált Övezet

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55