szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Mit is akar megóvni Európa?

Incze Béla a HVIM alelnöke is kifejti gondolatait a migrációs hullám okozta “európai sokk” kapcsán.

Az elmúlt időszakot alapvetően meghatározta az illegális bevándorlás okozta problémakör. Az természetesen örömteli, hogy a magyar átlagemberek az 1945 óta tartó agymosás ellenére összességében jól reagálnak, de sajnos csak a probléma egy részére. A liberálisok folyamatos vinnyogása sem hatja meg őket ezúttal, mert veszélyben éreznek valamit. Olyan nyugati országokban erősödtek meg szélsőjobboldalinak nevezett szervezetek, ahol már évtizedek óta csak baloldali erők uralták a közgondolkozást, tehát a “fejlett nyugaton” is tömegesen tartanak attól az emberek, hogy valami veszélybe került. De vajon mi az, amit féltenek?

A különböző blogok, és közösségi oldalak keresztes lovagok képeivel teltek meg, és az Egri Csillagok 1968-ban megjelent filmadaptációjának klasszikus jeleneteit többet lehetett az elmúlt hónapokban látni, mint a premier óta összesen. Felületes szemlélő számára örömteli látvány, hogy hirtelen mennyi védelmezője lett az öreg kontinens ősi értékeinek, de ha utána megyünk a valódi motivációnak, akkor kiábrándító pofont kapunk a valóságtól.

Tisztelet az üdítő, és reményre okot adó kivételeknek, de az esetek többségében a “hitvédelmi harcosok” mindent védenek, csak éppen a hitet nem. Ha az ember elolvassa a heroikus képek, és videók mellé odabiggyesztett kommentárokat, akkor rögtön kiderül, hogy napjainkban a miniszoknya, az alkohol, és a disznóhús lett szentháromsági magasságokba emelve. Ha egy olyan személynek mutatnánk meg ezeket a megnyilvánulásokat, aki semmilyen ismerettel nem rendelkezik a témában, akkor valószínűleg arra a következtetésre jutna, hogy az európai keresztény kultúrkör számára nincs fontosabb, minthogy gimnazista lányok járhassanak iskolába rövid szoknyában, az utcákon minden korlátozás nélkül lehessen alkoholt fogyasztani, és aki nem eszik disznóhúst az mehet is a Mariahilfer Straße-n felállított máglyára. Félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy engem is borzasztó módon felháborít, amikor olyan híreket olvasok, hogy példának okáért egyes angol városokban bevándorlókból verbuválódott önjelölt “rend”védelmi szervezetek kényszerítenek rá bármit a helyi lakosokra, de ebből még nem következik, hogy amit a helyi lakosok csinálnak az jó, sőt az maga az európaiság legmagasabb rendű manifesztációja. Egy valamirevaló keresztény iskolában be van tiltva a miniszoknya, számos fővárosi kerületünkben jelen pillanatban sem lehet a közterületen alkoholt fogyasztani, és ha valaki vallási megfontolásból nem eszik disznóhúst, akkor legfeljebb egy ateista tesz rá gúnyos megjegyzéseket, de mint ahogy azt Istenfélő emberek tudják, ennek is meglesz a következménye…

A fent leírtakból igen sok minden következik. Egyrészt az, hogy a szóban forgó “hitvédelmi harcosok” nem képviselik azt a szellemiséget, amire hivatkoznak, hiszen csak és kizárólag olyan érveket sorakoztatnak fel, amik az esetek többségében nemhogy felületes részegységei a keresztényégnek, hanem szöges ellentétei, hiszen csak materiális, és ráadásul hedonista szempontokat lehet a motivációk közt felfedezni. Így felvetődik a kérdés, hogy beszélhetünk-e egyáltalán vallási konfliktusról?

Annak fényében, hogy az Európába érkező, különféle rasszokat képviselő tömegek, az iszlámot szintén nem vallási, annál inkább politikai okokból tartják meg – csak a külsőségek tekintetében – itt bizony faji, és modern értelemben vett civilizációs konfliktusról van szó. Ennek ékes bizonyítékai például a Keleti pályaudvarnál lezajlott események. Amikor a rendőrök nem engedték a szerelvényekhez a migránsokat, azok több alkalommal “Allahu Akbar” skandálással fejezték ki nemtetszésüket, illetve, amikor már több ezren feltorlódtak a pályaudvar előtt, kitódultak az útra, és a forgalmat megbénítva kezdtek “imádkozni”. Mégis miért kellett azt a felkiáltást alkalmazni, amiről az európai átlagembernek az önmagát felrobbantó terrorista jut eszébe? Mégis miért kellett a forgalmat megbénítva, a sajtó kereszttüzében “imádkozni”? Csak nem azért, hogy egy harmadik fél által, tudatosan kialakított sztereotípia nyomán (mely egy igen intenzív érzésre, a rettegésre lett alapozva) megnyíljon a nyugatra vezető út?

A teljes írás a hivatkozásra kattintva olvasható.

– Incze Béla, HVIM alelnök –

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55