Megdöbbentő, hogy mennyi pénz van náluk – Helyzetjelentés Ásotthalomról

11072616_418979704949995_5132806620771183633_o

Toroczkai László helyzetjelentése Ásotthalomról.

Ásotthalmon az önkormányzat épülete előtt kihelyezett hirdetmények között található a Csongrád megyei kormányhivatal tájékoztatója, amely a zöldhatáron érkező illegális bevándorlók miatti fertőzés veszélyre és ahhoz kapcsolódó közegészségügyi-járványügyi megelőző szempontokra hívja fel a helyi lakosok figyelmét.
Ennek a valóságalapjáról személyesen is meggyőződhettem, ahogy a településről szombat dél körüli órákban gépkocsival elindultam az Ásotthalmi határátkelő, majd Mórahalom irányába.

A kimondottan szép és igényesen rendben tartott települést elhagyva alig egy kilométer után azonnal feltűntek az elhajított flakonok, zacskók és egyéb szemét az út mentén. Pedig mint azt később Toroczkai László polgármestertől megtudtam, napi rendszerességgel takarítják a határátkelőhöz vezető út menti területeket.
A következő rövidebb útszakasz megtétele után feltűnt az első migráns csoport is. Az útszélén baloldalt egy telephelye vezető bekötő úton egy kb. száz főből álló csoport várakozott, akiket két rendőr tartott szemmel.
Természetesen a kíváncsiságtól vezérelve megálltam és kérdezősködni kezdtem.

Kiderült, hogy a zöldhatáron keresztül érkező és összegyűjtött bevándorlókra vigyáznak, ameddig nem szállítják el őket a menekült táborokba.
A csoportot zömében férfiak alkották, de néhány nő és gyermek is volt köztük.
Számomra nem hatott újdonságként mikor alkalmi informátorom elmondta, hogy összességében körülbelül hetven százalékban életerős férfiak érkeznek az országba, iratok és személyi azonosítók nélkül. A zömében Görögországon át, Európába érkező migránsok az ott kapott papírjaikat széttépkedik, mire ideérkeznek.
Annak ellenére, hogy a Görög hatóságok ujjlenyomatot vesznek tőlük a magyarországi beazonosításuk már szinte lehetetlen. Képesek ugyanis véresre, akár húsig is ledörzsölni az ujjaikról a hámfelületet, hogy ne derüljön fény a kilétükre.
A pénznek viszont nincsenek hiányában, nagyjából 5-10 ezer euró az átlag ami egy migráns zsebében lapul mikor beérkezik Magyarországra.

Megköszönve az információkat, indultam tovább a határátkelő irányába, ahol az alig néhány kilométeres szakaszon, több kisebb migráns csoporttal is találkoztam. Ezek kizárólag aktívkorú 20-40 éves férfiak voltak. Mindegyikük kivétel nélkül egy könnyű hátizsákkal felszerelkezve és szemmel láthatóan jókedvűen haladt Ásotthalom irányába.
Gépkocsimmal, lelassítva több fényképet is készítettem róluk amelyekből később kitűnt, hogy meglehetősen jó fizikai állapotú, kimondottan sportos kinézetű jövevényekről beszélhetünk. Viszont aggodalomra adhat okot, hogy lehetnek köztük képzett harcosok, akár terroristák is.

Ekkor már számomra is egyértelművé vált, hogy az 1-2 ezer illegális bevándorló, amiről hallani lehet napi szinten, egyáltalán nem túlzás. Sőt, még ennél is több migráns érkezhet be folyamatosan a zöldhatáron keresztül hazánkba.

A határátkelő előtt Mórahalom irányába fordultam el. Ezen az útszakaszon is több migráns csoport mellet volt alkalmam elhaladni.
Itt rendőröket nem láttam, viszont terepnadrágban és zöld pólóban a bevándorlókat kísérő, vagy őrző jó kiállású férfiakat igen.
Első gondolatra azt hittem, hogy mezőőrök lehetnek, de mikor megálltam egy általuk összeterelt migráns csoport mellet a kérdésemre elmondták, hogy önkéntesek, akik segítik a helyi mezőőrök és hivatalos szervek munkáját.

Egy ilyen 20-40 fős csoportot, egy önkéntes tartott szemmel, aki jól láthatóan megörült a jelenlétemnek.
Beszélgetésünk közben ő is elmondta, hogy megdöbbentően sok pénzzel rendelkeznek a bevándorlok, nem ritka akinél ötmillió forintnyi euró is meglapul. Továbbá a legmodernebb mobil telefonok és táblagépek szinte mindegyiknél alapszinten megtalálhatóak. A többségük egyébként azt sem tudja, hogy most jelenleg hol van és azt sem, hogy hová tart.
Kérdésemre, hogy mennyire tudják a migránsokat kordában tartani elmondta, hogy elbírnak velük. Viszont az afrikai négerekkel már nem olyan könnyű.
Ezek egyre agresszívebbek, követelődzőek és előfordult már, hogy támadólag léptek fel. Természetesen megoldották azt is, mondta mosolyogva az önkéntes szolgálatot teljesítő magyar fiatal, de azért a helyzet mégiscsak aggasztó.
Ők addig őrzik és tartják egy csoportban a migránsokat ameddig nem gyűjtik be és nem szállítják őket a táborokba. Ott lepapírozzák, őket majd mehetnek tovább vonattal a határig, vagy ki tudja meddig és hová. Viszont itt is újra megerősítést nyert, hogy zömében aktív korú férfiak a bevándorlók.

A késő délután folyamán még Toroczkai László polgármester segítségével, megnéztük a határ menti sáv mentén felállított drótfalat. A kerítés jelen állapota szerint néhány száz méter hosszan van még csak kiépítve és ott jártunk alatt éppen senki nem dolgozott körülötte.

Mindenesetre bízok benne, hogy felgyorsulnak a munkálatok, mivel a térségben uralkodó állapot megítélésem szerint nem normális és rövidtávon is tarthatatlan.

A fal egyébként a menekültek bejutását nem fogja megakadályozni, mivel Magyarország területén húzódik ezért az ott összetorlódó bevándorlókat, mint az Európai Unió tagállamának át kell engedni rajta.
Az Ásotthalomhoz hasonló helyzetben levő határ menti kistelepülések, viszont egy kis levegőhöz juthatnak, köszönhetően Torockai László kitartó és fáradhatatlan harcának.

Az illegális bevándorlók eközben továbbra is özönlenek Európába, szemmel láthatólag jókedvvel és tele pénztárcával.
Ezek után már nem kérdés, hogy egy újabb bevetett fegyvernem a bevándorlók áradata a még alapjaiban keresztényi értékrendű Európa ellen. Az ördögi terv részét képező globális világrend kialakítása folyamatában felgyorsult. Ma már nem kérdés kik állnak háttérben és pénzelik a bevándorlókat.

Az illegális bevándorlás méreteiben olyan realizált veszélyt jelent hazánkra és Európára nézve, hogy elengedhetetlenné vált egy széleskörű társadalmi összefogás a kérdésben.

Ezért, mint a Magyar Önvédelmi Mozgalom országos vezetője kijelentem, képviselve a szervezet valamennyi tagjának az álláspontját, támogatjuk, vagy kezdeményezünk azokat a fellépéseket amelyek az illegális bevándorlók beáramlásának a visszaszorítását irányozzák elő.

(László Attila – MÖM)

1615 Total Views 1 Views Today



Bejelentkezés

Kövess minket!