szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tilos beavatkozniuk a katonáknak, amikor afgán “szövetségeseink” kisgyerekeket rontanak meg

Hiába hallják a sikolyokat, az egyértelműen nemi erőszakra utaló hangokat: parancsba kapták, hogy tilos közbelépniük, mert ez egy “másik kultúra”.

Persze, kultúráról szó sincs, pusztán beteg, istentelen háborús bűnösökről.

Amerikai katonáknak tilos volt jelenteni a jó kapcsolat érdekében azokat a perverziókat, amikről tudomást szereztek, és őket is bosszantotta. Perverziók, gyermekek elleni szexuális erőszak, tehetetlenség. A szélsőséges elhajlásokkal nem vádolható New York Times cikke.

Utolsó telefonhívásában arra panaszkodott ifj. Gregory Buckley őrvezető az apjának, hogy barakkjában hallja azokat a kisfiúkat, akiket az afgán rendőrtisztek gyűjtöttek be – és szexuális erőszakot követtek el rajtuk.

-Éjjel hallottuk a sikítozásukat, de nem tehettünk semmit – mondta id. Gregory Buckleynak a fia – mielőtt agyonlőtték a bázison 2012-ben.

Mikor id. Buckley javasolta a fiának, hogy mondja el elöljáróinak tapasztalatait, azt mondták a fiatal katonának felettesei, hogy ez egy másik kultúra.

A gyermekek elleni elburjánzó szexuális erőszak régóta probléma Afganisztánban, részben a fegyveres parancsnokok között, akik a vidék egy részét fennhatóságuk alatt tartják, és elnyomják a népességet.

A „bacha bazi”, azaz a fiús játék nevű gyakorlatba nem avatkozhatnak be az amerikai katonák és tengerészgyalogosok a parancsuk szerint – még akkor sem, ha afgán szövetségeseink követik is el azokat kisfiúkon. Erről a tilalomról interjúk és bírósági iratok is tanúskodnak.

Az amerikai be nem avatkozás politikájának a célja, hogy fenntartsa a jó viszonyt az afgán rendőri egységekkel és azokkal a harcoló csapatokkal, akiket a tálibok ellen képeztek ki az amerikaiak.

Felveti azonban a kérdést, hogy mennyire hihető a kulturális értékek terjesztése, a demokratizálás, mint másodlagos casus belli az amerikaiak részéről, ha képesek ilyen durván kegyetlen népszokás felett is szemet hunyni.

Vajon hány ilyen mentalitású szegény üldözött “menekült” van most épp az országunk területén?

(Deres.tv)

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55