Ismét kitiltották Zagyva György Gyulát Romániából

“Nemzetbiztonsági kockázatot” jelent a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) társelnöke Románia részére, ezért Érmihályfalvánál megtagadták neki a gúnyhatár átlépését, majd határozatlan időre kitiltották az országból. Zagyva György Gyulával nem először történik hasonló, korábban egy székelyföldi rendezvényen történtek miatt tiltották ki, annak ellenére, hogy nemcsak a rendezvényen, de az országban sem tartózkodott akkor.

Már várták.

 

Érmihályfalvánál szerette volna Zagyva György Gyula, a HVIM társelnöke és a Jobbik volt országgyűlési képviselője átlépni a román gúnyhatárt, de az autóját már a sorból kiszedték, a határőrök az igazolványok ellenőrzése előtt már nevén szólították, és megkérték, hogy álljon félre. Egyértelmű volt, hogy várták a határon, ami felveti a magyar szervek együttműködését is. Rövid várakoztatás után egy papírt adtak át neki, amelyben az szerepel, hogy határozatlan ideig nem léphet be Románia területére. Az indoklás csupán a szokásos “nemzetbiztonsági kockázat” volt. Mint a vármegyés vezetőtől megtudtuk, váratlanul érte a döntés, noha nem először történt vele hasonló.

Román következetesség

Zagyva György Gyulát legutoljára tavaly márciusban tiltották ki Romániából, közvetlenül a  székely autonómiatörekvések akkor még meghatározó rendezvénye, a Székely Szabadság Napja után. Nem egyedül volt a kitiltottak között, hanem Szávay István, a Jobbik alelnöke, Mikola Béla, az Új Magyar Gárda székelyföldi parancsnoka és Tyirityán Zsolt is persona non grata lett, bár sem a Betyársereg vezetője, sem Zagyva nem tartózkodott akkor az országban. Indoklás akkor sem volt, a fellebbezést pedig egészen egyedien bírálta el a Bukaresti Ítélőtábla: a Jobbik politikusa által benyújtottat elutasította, Zagyváét elfogadta, így ő idén január óta járt már Erdélyben. Egészen tegnapig mehetett is, azóta azonban ismét nem tudni, hogy meddig nem lépheti át a gúnyhatárt.

Nem nyugszik bele

Megkerestük Zagyvát, aki elmondta, hogy felháborította a döntés, és minden eszközzel harcolni fog ellene. Fellebbezéssel fog élni, valamint nemzetközi fórumokon is tiltakozni fog. Hozzátette, hogy a kitiltásának januári feloldását sikerként könyvelte el, ezért nem is érti, hogy ezúttal milyen indokkal tiltották ki. A helyzetet súlyosbítja az is, mutatott rá, hogy a kitiltása határozatlan időre szól, így még azt sem tudja, hogy meddig kellene várnia ahhoz, hogy elmehessen a Partiumba vagy Erdélybe.

Kik lesznek még?

Az idei évben nem ő az egyetlen, akinek megtagadták a belépést. Sándor Lajos gárdista márciusban próbálta meg átlépni a gúnyhatárt, de nem járt sikerrel. Akkor egy 72 nevet tartalmazó lista volt a román határőröknél, és a listán szereplőket önkényes módon visszafordították a határon. Igaz, akkor ez csak egy napra szólt, így azóta már járhatott az elszakított területen.

A külügy hallgat

Az elmúlt években számos esetben tiltottak már ki különösebb indoklás nélkül magyar (és egyben uniós) állampolgárokat az Európai Unióhoz csatlakozott Romániából. Eddig a külügy soha nem emelte fel a szavát, nem tiltakozott a döntések ellen. Annak ellenére sem, hogy a szomszédos ország súlyosan és folyamatosan csorbítja a magyar állampolgárok alapvető jogait.

(Alfahír.hu)