A Trump kormánynak elege van a békét megfúró európai vezetőkből

A Fehér Ház úgy véli, hogy egyes európai kormányok csendben akadályozzák az ukrajnai konfliktus befejezésére irányuló erőfeszítéseket azzal, hogy Kijevet irreális követelésekre ösztönzik, annak ellenére, hogy nyilvánosan támogatták Donald Trump elnök béketörekvéseit – jelentette az Axios.
Budapesten jöhet létre a Putyin-Zelenszkij találkozó

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Reuters-nek és a Guardiannek, hogy Magyarországon valósulhat meg a Putyin-Zelenszkij találkozó. További részleteket egyelőre még nem tudni.
Nem úgy alakult a Trump-Putyin találkozó Alaszkában, mint tervezték

Donald Trump magabiztosan, gyors eredményben bízva érkezett az alaszkai csúcstalálkozóra, ám a látványos gesztusok ellenére sem tudott konkrét bejelentést tenni, és az ukrajnai háború ügyében egyetlen formális megállapodás sem született. Ahhoz képest, hogy Amerika és Oroszország nemrég még nukleárisan fenyegette egymást, most úgy nyilatkoztak, hogy jelentős részben egyetértésre jutottak. Az amerikai elnök pedig berendelte magához […]
Alaszka természeti erőforrásait ajánlja Trump Putyinnak, csak, hogy békén hagyja Ukrajnát?

Trump és Putyin találkozni fog, melynek keretében akár Alaszka természeti erőforrásaihoz való hozzáférésről is tárgyalhatnak.
Trump: Zelenszkijnek alá kell írnia valamit – Zelenszkij: Egy négyzetmétert sem adunk Oroszországnak

A Putyinnal való találkozása előtt Donald Trump megüzente Zelenszkijnek, hogy mostmár valamit kénytelen lesz aláírni. Az ukrán elnök ezen felhúzta magát, és makacsul azt nyilatkozta: Ukrajna egy négyzetmétert sem ad át Oroszországnak.
Moszkvába látogatott az új szíriai külügyminiszter

Aszaad Haszan es-Sibani szíriai külügyminiszter csütörtöki moszkvai látogatásán mindkét fél jelezte, hogy erősíteni kívánja a kapcsolatokat, de felülvizsgálják a Bassár el-Aszad megbuktatott szíriai elnök uralma alatt megkötött megállapodásokat – írja a Kuruc.info. Nem esett azonban szó a szíriai orosz támaszpontokról, amelyeket Moszkva meg szeretne tartani, és az új szír kormány korábbi oroszellenességéről sem.
Hangfelvételen, ahogy Trump Oroszországot és Kínát bombázással fenyegeti

„Ha bevonulsz Ukrajnába, szétbombázom Moszkvát.” – e szavakkal fenyegette meg Trump az orosz elnököt, amelyről egy hangfelvétel is árulkodik. „Tudod, ha bevonultok Tajvanba, akkor szétbombázom Pekinget.” – ezekkel a szavakkal pedig a kínai elnököt is megfenyegette.
Putyin szerint Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén kijelentette, hogy Oroszország nem törekszik Kijev kapitulációjára.
Telefonon tárgyalt az izraeli miniszterelnökkel és az iráni elnökkel Putyin

Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin telefonon beszélt Irán elnökével, Maszúd Peszeskjánnal és Izrael miniszterelnökével, Benjamin Netanjahuval – közölte a Kreml sajtószolgálata nyomán az Orosz Hírek. Moszkva készséggel vállalná a közvetítői szerepet az izraeli-iráni konfliktus békés rendezésében. A konfliktusról Telegram csatornánkon percről percre tudósítunk, képekkel és videó felvételekkel együtt.
Mikor nyernek már végre? – Dugin az orosz-ukrán béketárgyalások margójára

Miközben mindenki azt várta, ha Trump lesz az amerikai elnök, hamar eljön az orosz-ukrán béke, a jelenlegi történések mást mutatnak. Trump sem hátrált ki Zelenszkij mögül, a béketárgyalások sem hoznak eredményt… Dugin erre reagált.