Már patkányt ettek és muníció nélkül élték túl a Mirnográdban fegyvert letevő ukrán katonák

Közel két hónapon át voltak körbezárva utánpótlás nélkül azok az ukrán katonák, akik Mirnográd védelmét látták el a város északi részén.
Oroszország 2001-ben csatlakozott volna a NATO-hoz

Feloldották a titkosítást alól Vlagyimir Putyin orosz államfő és George W. Bush egykori amerikai elnök egyik 2001-ben folytatott telefonbeszélgetését. Akkoriban Oroszország csatlakozott volna a NATO-hoz, azonban ez végül meghiúsult, írta meg a Kuruc.info.
Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett ki a csatatéren, mert a parancsnokok meggondolás nélkül küldték őket bevetésre. Lényegében nem is harci feladatok ellátására alkalmazzák őket, csak annak demonstrálására a gyalogság felé, hogy a mobilizáltakat nehézfegyverzet fedezi.
Putyin évértékelő: Az orosz elnök szerint nem ők a békés útra lépés gátja

Vlagyimir Putyin értékelte a 2025-ös évet. Gazdaság, külpolitika, háború, Európai Unió… Mindről szó esett.
Moszkva nemet mondott a nyilvános hanuka gyertyagyújtásra

A városvezetés biztonsági okokra hivatkozott, amikor megtiltotta a zsidóknak a nyilvános hanukai gyertyagyújtást.
Teljes digitális kontroll jön az ukrán sorozási rendszerben

Az ukrán állam totális kontroll alá veheti a sorozásra szánt ukrán állampolgárokat a digitális rendszer bevezetésével.
Lavrov szerint az ukrajnai kisebbségek jogai szavatolása is szerepel az amerikai javaslatok között

Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter szerint az amerikai elnöki különmegbízott által Moszkvában ismertetett javaslatok tartalmazzák az ukrajnai kisebbségek jogainak biztosítását is, írta meg a Kuruc.info. Reméljük, hogy ez a kárpátaljai magyarok helyzetén is javítani fog.
Csecsenföldet érte dróntámadás – Személyes ajándékot ígért az ukránoknak Kadirov

Dróntámadás érte Csecsenföld fővárosa, Groznij egyik felhőkarcolóját. Ramzan Kadirov, a csecsenek vezetője szerint Ukrajna félelemkeltéssel, civilek elleni támadásokkal próbálja kompenzálni a gyenge harctéri teljesítményét. Azt ígérte, nem marad el a válasz, sőt, személyes ajándékot szán az ukránoknak.
Donyeck és Luhanszk területét mindenképpen el akarja foglalni Oroszország

Putyin szerint, ha az ukránok figyelembe vették volna Donyeck és Luhanszk népszavazáson kimondott akaratát, és kivonulnak a területről, akkor nem kellett volna bevetni a hadsereget.
„Csodára számítanak, egy sötét, sátáni csodára” – Dugin a békejavaslatról, Ukrajna helyzetéről és a lehetőségekről

Alexander Dugin a Radio Sputnik vendége volt, ahol értékelte Donald Trump béketervét. Hogy miként látja az orosz gondolkodó a béketervet, az számunkra is információval szolgálhat, hogy ennek következtében hajlanak-e az oroszok a békére. Ezúttal sem kell egyetérteni Dugin minden kijelentésével, de álláspontjukat a mostani helyzet megértésére mindenképp érdemes megismerni.