„A nemzetközi jog szerint Ukrajnának nincsenek hivatalosan elismert határai” – Feldarabolják egész Ukrajnát?

Ha tovább makacskodik Ukrajna, könnyen lehet, hogy még annyi területe se marad, mint amennyit most az oroszokkal való egyezkedéskor kapna. Zelenszkij olyannyira nem látja át a helyzetet, hogy hamar át fog esni a ló túloldalára.
Erőszakkal vitték a frontra a kárpátaljai férfit ukrán toborzók, majd vasdorongokkal halálra verték

„Ukrajnában megöltek egy magyar embert, csak mert nem akart részt venni a háborúban.” A magyar férfit kritikus állapotban küldték tovább a kiképzőtáborba. Azonban a súlyos fizikai bántalmazás miatt kórházba, majd elmegyógyintézetbe került, végül bele is halt sérüléseibe. A magyar kormány berendelte és felelősségre vonta az ukrán nagykövetet. Megszólalt a halálra vert férfi szomszédja: „amit Magyarországon […]
A technológiai hadviselés réme – Izrael a hálószobádba is elér

A technológiai fejlődéssel eljöttek az egyre brutálisabb háborúk. Dugin szerint most érkeztünk el egy újabb lépcsőfokhoz. A mesterséges intelligencia, a kommunikációs eszközökbe rejtett robbanószerek és az információszerzés és felderítés egyre precízebbé válásának korát éljük. Ezek számos új veszélyt hoztak el. Hogy miket? Az orosz gondolkozó esszéjéből, Izrael példáján keresztül kiderül.
Megállapodás született Dánia és Ukrajna között, mostantól a dánok gyárthatnak ukrán fegyvereket

Koppenhágában aláírták a szerződést Dánia és Ukrajna között, ami lehetővé teszi, hogy az országban ukrán haditechnikát gyártsanak.
Telefonon tárgyalt Trump és Zelenszkij

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője Telegramon közölte pénteken, hogy Trump és Zelenszkij telefonon tárgyaltak.
Az USA leállítja a korábban Ukrajnának ígért fegyverszállítmányokat, mert megcsappant a saját készlete

Ahogy az amerikai védelmi miniszter korábban megígérte, az USA csökkenti az Ukrajnába szánt katonai segélyeket. Bár az nem derült ki, hogy most konkrétan milyen fegyvereket tartanak vissza, a szállítmányt még a Biden-kormányzat ígérte meg Zelenszkijnek, azonban most úgy ítélték meg, hogy nincsen felesleges készletük. Ezzel párhuzamosan Amerika vélhetően saját hadserege megerősítését és fejlesztését tartja szem […]
Ukrajna kilép gyalogsági aknákat tiltó nemzetközi egyezményből

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletet írt alá vasárnap a gyalogsági aknák (taposóaknák) használatát tiltó Ottawai Egyezményből történő kilépésről – olvasható az államfő honlapján.
Putyin szerint Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén kijelentette, hogy Oroszország nem törekszik Kijev kapitulációjára.
Mégsem támogatja a Tisza Párt Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását?

Magyar Péter arról tájékoztatta Manfred Webert, az Európai Néppárt elnökét, hogy a Tisza Párt nem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását. Ehhez képest a párt képviselői korábban már nyíltan kiálltak a bábállam mellett.
Patriot légvédelmi rendszernek is annyi az éjszakai orosz támadások után? (Frissítve)

Az éjszaka folyamán, június 17-re virradóra, orosz drónok csapást mértek Kijevre, aminek következtében több városrészben is károk keletkeztek, és több ember megsérült. Ezzel egy időben Odessza is célponttá vált: a várost intenzív dróntámadás érte, amely komoly pusztítást hagyott maga után, és a sérültek száma folyamatosan emelkedik.