Brazil egyetemi dolgozók 5 év börtönt is kaphatnak, mert felháborodtak, hogy női WC-ben volt egy transz diák

Egy brazil egyetem dolgozói akár öt év börtönbüntetéssel is számolhatnak, miután egy transzféreg feljelentést tett ellenük „transzfóbia” miatt. Egy takarítónő és egy egyetemi adminisztrátor azt a „súlyos bűncselekményt” követte el, hogy egy „szegény” – egyáltalán nem nőies, inkább torzszülött – transznemű diákot, akit elcsíptek egy női WC-ben, megkértek a férfi mosdó használatára. A transz erre […]
Egy elvált feleséggel fizettetnék ki volt férje transzműtétjét Angliában

Volt férje nemváltó műtétének kifizetésére kötelezett a bíróság egy 60 éves elvált nőt Angliában. A válóok az volt, hogy a férfi 2022-ben bejelentette, leszbikus nőként akar élni azután. A transzféreg három millió font közös vagyon szétosztása után nem hajlandó a gyerekek után tartási költséget fizetni, mondván, hogy nem teheti meg. Közben több tízezer fontos táskák, […]
Napköziben dolgozó transz propganadistát tartóztattak le hat kisgyermek szexuális bántalmazása miatt

Brazíliai Florianópolisban egy kisgyermeknevelő asszisztenst őrizetbe vettek, miután több gyermek is beszámolt róla, hogy szexuálisan bántalmazta őket. Ugye, teljesen biztonságos, ha transznemű LMBTQP-lobbisták gyermekekkel foglalkoznak?
Kitiltották a transznemű versenyzőket a sportból és visszavették a díjaikat, címeiket is

Egyelőre a Pennsylvaniai Egyetem döntött csak úgy, hogy nem veszi fel a Trump-kormányzattal a harcot és a meghozott transznemű sportolókkal szembeni rendeletnek eleget téve visszavette azon sportolók versenyeken elért eredményeit, akik női kategóriában nyertek transzneműként. – írja a Magyar Jelen.
Csupán felfüggőt kapott egy német transznemű, aki gyerekek előtt mutogatta magát és szexuálisan zaklatta őket

Egy magát nőként azonosító férfit Gießenben (Németország) tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, miután többször is nyilvánosan mutogatta nemi szervét, gyerekeket zaklatott szexuálisan, és vizeletével fröcskölte le őket. A tárgyaláson az ügyész azt állította, hogy a férfi tettei csupán arra irányultak, hogy „megerősítse nőiességét”, amivel a bíró is egyetértett.
Késsel támadt rendőrökre a transznemű antifa

Az FBI letartóztatta azt a transznemű antifa terroristát, aki késsel támadt a szövetségi rendőrökre a portlandi ICE épülete előtt.
Egy kanadai transznemű pedofil megerőszakolt, megkínzott és megölt egy 13 éves lányt – most szabadlábon van

A pedofil gyilkos esete még 2005-ben történt, akkor 17 éves volt a férfi. A kegyetlen bűntett után a börtönben transzneműnek tettette magát, hogy áthelyezzék egy női börtönbe. Bár életfogytiglanra ítélték még 2007-ben, azonban idén márciusban érthetetlen módon szabadlábra helyezték.
Így hatja át a gender-ideológia az ELTE szexuálpszichológiai tankönyvét

Az ELTE szakpszichológiai továbbképzésén használt tankönyv LMBTQ-fejezetét áthatja a gender-ideológia, ráadásul egyoldalú, és elhallgatja vagy nem fogadja el az eme szemléletbe nem illeszkedő tudományos eredményeket, azaz szelektál a tudományban – írja Szilvay Gergely a legújabb tanulmányában, mely tudományos kutatásokra támaszkodva kritizálja a gender-ideológia hazugságait. A tanulmányt alább változatlanul közöljük.
Nagy-Britanniában most egy transz járja az iskolákat, LMBTQP-propagandát hirdetve gyerekeknek

Nemrég érkezett a hír, miszerint az Egyesült Királyság lépett a nemi diszfóriában szenvedő gyermekek valódi megsegítésében: ha gyermek nemi klinikára utalják be őket, azt csak mentálhigiénés szakembertől fogadják el, valamint vizsgálni fogják a “transznemű” gyermekek esetében fennálló autizmust. Azonban nem lehet állítani, hogy a térségben teljes megálljt mondtak volna az LMBTQP-lobbinak. A brit iskolákba egy […]
A „jobboldali” Elon Musk transz gyereke az LMBTQP-lobbi kiszolgálójaként deviáns divatkampány arca lett

Az amerikai jobboldal nagy kedvence, Elon Musk ivadékai körében is rendet tehetne. Míg ő részben a konzervatív nézeteket közvetíti, transznemű gyereke LMBTQP-divatkampány élére áll.