Buzibárokban razziáztak megint az oroszok

Oroszországban lassan sikerül 100%-osan felszámolni az LMBTQP-lobbit? Újabb nagy deviáns központokon ütöttek rajta.
A cionista Trump szerint hamarosan kitör a harmadik világháború

Az agresszív Izraelt támogató republikánus elnökjelölt Kaliforniában folytatta kampánykörútját, ahol a Coachella fesztivál helyszínén tartotta nagygyűlését. Beszélt a migrációról, a romló bűnelkövetési statisztikákról, és ezekkel a demokrata vezetést vádolta. Hangsúlyozta, hogy a demokraták miatt a bűnözési ráta az egekben van, valamint elhibázott külpolitikájuk miatt néhány hónapon belül kitörhet a harmadik világháború. Az ukránok feltétel nélküli […]
Meg akarták ölni Orbán Viktort?

A szerbek és az oroszok szerint meg akarták gyilkolni Orbán Viktort az Ukrajnával kapcsolatos álláspontja miatt, valamint ugyanezen erők Belgrádban is színes forradalmat készítettek elő.
Kovács Béla: Tárt karokkal várja Oroszország a neoliberális ideológia elől menekülőket

A Meduza a heti hírösszefoglalójában említette meg pénteken, hogy a Kovács Béla, egykori jobbikos politikus egy csütörtöki fórumon szólalt fel nyilvánosan, amelyet az Ukraina.ru című orosz lap szervezett, a címe pedig az volt, hogy „Oroszországban akarok élni”. Az ország várja a neoliberális ideológia elől menekülőket. Kivándorlás eszmei okokból?!
Olyan jól működnek a szankciók, hogy Oroszország külső adóssága 8,5 milliárd dollárral csökkent a harmadik negyedévben

Oroszország külső adóssága csökkent a harmadik negyedévben az orosz jegybank által ismertetett adatok szerint.
A lengyelek Szentpétervár szétlövésével fenyegették meg az oroszokat

Miközben semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország Ukrajnán túl akarna haladni a háború befejezte után, és a NATO-ra támadnak, addig a lengyelek éppen Szentpétervár szétlövésével fenyegették meg őket.
Berkeríthetik az ukránokat az oroszok Kurszknál

Orosz és uzkrán források szerint egyaránt igaz, hogy csütörtökön nagyszabású hadműveletet indított Oroszország, elkezdték áttörni az ukrán védelmet.
Sztálin-szobrot állítottak Oroszországban, ami a tradicionális világnézetünkbe nem fér bele

Oroszországot általánosítva a tradicionális világ védőbástyájaként szoktuk említeni. Nem véletlenül, hiszen az LMBTQP-lobbit teljesen felszámolták, a családokat védik (akár a tudatos gyermektelenséget propagálókkal szemben is), és hivatkoznak a tradicionális értékekre. Azonban újra és újra érik a tradicionális alapokon gondolkozókat olyan impulzusok, amik ezt a képet árnyalják: amikor elfoglalnak egy települést, akkor a sarlókalapácsos zászlót is […]
Az Északi Áramlat felrobbantói tüntetik el a nyomokat

Az Északi Áramlat felrobbantásának megrendelői és elkövetői megpróbálják eltüntetni a nyomokat – jelentette ki Vaszilij Nebenzja.
Kijev arról tárgyal, hogy területeket adjon át Oroszországnak
A Financial Times információi szerint az ukrán hatóságok zárt ajtók mögött folytatnak tárgyalásokat arról, hogy területük egy részét Oroszországnak adják át.