Elegük van: megtámadják az ukrán civilek a kényszersorozókat

Előkerült a feszítővas meg a kés is. Az ukránoknak úgy tűnik, hogy elegük van abból, hogy kényszersorozzák őket. Meddig tud így működni még a hadsereg?
Ukrán jogállam: a húsdarálóba küldik, hogy ne tudja felhívni a korrupcióra a figyelmet

Az EU érett Ukrajna ismételten bemutatja, hogyan is működik egy, az Európai Unió által szétpénzelt „mintajogállam”. Súlyos sérültekkel küldték ki meghalni az egyik olyan ukrán aktivistát, aki az ország korrupciós botrányait tárta fel.
Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán korrupció még mindig vezető Európában. Az Ukrán Korrupcióellenes Központ kiszivárogtatta Rusztem Umerov, Ukrajna volt védelmi miniszterének ingatlanjainak listáját. Umerov már távozott a a minisztérium éléről, jelenleg azonban az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetőjeként Volodimir Zelenszkij elnök szűk bizalmi köréhez tartozik.
Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett ki a csatatéren, mert a parancsnokok meggondolás nélkül küldték őket bevetésre. Lényegében nem is harci feladatok ellátására alkalmazzák őket, csak annak demonstrálására a gyalogság felé, hogy a mobilizáltakat nehézfegyverzet fedezi.
Putyin évértékelő: Az orosz elnök szerint nem ők a békés útra lépés gátja

Vlagyimir Putyin értékelte a 2025-ös évet. Gazdaság, külpolitika, háború, Európai Unió… Mindről szó esett.
Teljes digitális kontroll jön az ukrán sorozási rendszerben

Az ukrán állam totális kontroll alá veheti a sorozásra szánt ukrán állampolgárokat a digitális rendszer bevezetésével.
Zelenszkij célja továbbra is a lefagyasztott orosz vagyon megszerzése

A berlini találkozók után sajtótájékoztatót tartott Volodimir Zelenszkij, és Friedrich Merz német kancellár. Az ukrán elnök továbbra is követelőzik, hogy a befagyasztott orosz vagyon az ő támogatásukra legyen felhasználva.
Berlinben járt Zelenszkij: Megoldatlanok maradtak a területi viták

Volodimir Zelenszkij Berlinben járt, ahol egy amerikai–ukrán, majd egy hármas, európai–amerikai–ukrán tárgyalást tartottak. Az amerikaiak béketervét továbbra sem hajlandó elfogadni az ukrán elnök, mert nem hajlandó lemondani Donbásszról, viszont maguknak követelik a lefagyasztott orosz vagyont.
Orbán szerint felér egy hadüzenettel a befagyasztott orosz vagyonhoz való „hozzápiszkálás”

Hadüzenet a befagyasztott orosz vagyonhoz való „hozzápiszkálás” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén Mohácson szombaton.
Korrupciós botrányok miatt nem hozzák rendbe Ukrajna energiahálózatát?

Saját vállalataik teszik rosszabbá az ukránok életét, ugyanis hiába ömlik a pénz Európából, az energetikai szektor nem áll talpra a mélyen gyökerező korrupció miatt.