A Kreml szerint Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában kijelentette, hogy Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó atomcsend-egyezményt.
Irán elnöke szerint soha nem törekedtek atomfegyver birtoklására és a jövőben sem fognak

Maszúd Peszeskján iráni elnök nemrég New York-ban tartózkodott, ahol interjút adott a Fox News-nak is. Kijelentette, hogy Irán sosem törekedett atomfegyver birtoklására, a nukleáris programjuk kizárólag békés célokat szolgál.
Japán csalódott az USA-ban, fontolóra veszi a nukleáris fegyverek beszerzését

Japán eddig, főként a történelmi múlt miatt, határozottan elutasította a nukleáris fegyverek beszerzését, azonban megrendült a bizalom az Egyesült Államok irányába, ezért egyre több döntéshozó szerint érdemes átgondolni az ország biztonságpolitikáját.
Irán elnöke Tucker Carlsonnak: Netanjahu az, aki 1984 óta sulykolja, hogy Irán atombombát akar

A Fox News korábbi műsorvezetője, a mostanra konzervatív youtuberré vált Tucker Carlson Irán elnökével készített interjút, amelyben a jelenlegi közel-keleti helyzet, az Atomenergia-ügynökség, Netanjahu mesterkedése, valamint Amerika beavatkozása is terítékre került.
„Kik vagytok ti, hogy eldöntsétek, Iránnak lehet-e urándúsítása?” – Irán kiosztotta Amerikát

Az USA kézzel-lábbal kapálózik Irán urándúsítási programja ellen. Vagy ha már megállítani nem tudja, azért küzd, hogy a teljes készletet szállítsa külföldre, bárhova, csak Iránban ne legyen a nukleáris fegyverekhez használandó alapanyag. Ali Hamenei ajatollah most helyre rakta Amerikát.
Tusk szerint Lengyelországnak is nukleáris fegyverekre van szüksége

Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Lengyelországnak törekednie kell a nukleáris fegyverek beszerzésére, esetleg a francia nukleáris ernyő kezdeményezésben való részvétel révén.
Irán határozottan állítja: ha megsemmisítik nukleáris létesítményeiket, gond nélkül építenek újat

Az iráni elnök tisztában van vele, hogy Izrael milyen fenyegető lépéseket tesz affelé, hogy még az év közepéig megelőző csapást hajtson végre az iráni nukleáris létesítmények ellen. Viszont a perzsa orszgá kijelentette: nem mond le létesítményeiről, kész újakat építeni. Az üggyel kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök is kifejtette véleményét.
Milyen veszélyei vannak a Csernobil elleni dróntámadásnak?

Péntek hajnalban dróntámadás érte Csernobil atomerőművét. Sokan megijedtek, hogy ez akár egy újabb atomkatasztrófához vezethet. Erre reagált Aszódi Attila, a BME egyetemi tanára.
Akiknek mindent szabad: Izraeli atomkísérletek a világ egyik távoli szigetén
Amelyik ország atomfegyvert állít elő, az rögtön a nemzetközi média nyugati felében „terrorállam”, a világra veszélyes „biztonsági kockázat” és gyorsan likvidálni kell a vezetőjét. Izrael atomprogramjáról persze mindenki hallgat, nem firtatják, pedig nyílt titok. Vajon miért?!
Kigyulladt egy ukrán atomerőmű – egymást vádolják az ukránok és az oroszok
Míg az oroszok szerint ukrán támadás miatt égett az atomerőmű, az ukránok úgy vélik szándékosan gyújtogattak az oroszok pánikkeltés gyanánt. A tüzet sikerült eloltani. Az esetről videó felvétel is készült.