2 hét alatt hét AFD politikus halt meg, éppen a választások előtt

A választások előtti rövid idő alatt hét jelölt halt meg az ellenzéki Alternatíva Németországért (AfD) pártból Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartományban. Bár mindegyik halálesetet megvizsgálták, egyelőre nem találtak idegenkezűségre utaló nyomokat.
Börtön helyett inkább lelépett Oroszországba „a trollok királynője”

Miután nemrégen megtrollkodta a liberális börtönrendszert Sven Liebich, német jobboldali aktivista, most újra borsot tört a németek orra alá. Jelenleg épp zsidó nőként, Moszkvából. – adta hírül a kuruc.info.
16 éves lányt lökött a vonat elé egy iraki migráns Németországban

Két hete halt meg egy 16 éves lány a németországi Friedlandban, miután elütötte egy tehervonat. Most azonban kiderült, hogy egy olyan iraki migráns lökte a szerelvény elé, akinek elutasították a menedékkérelmét.
A német iskolák nyomora – Így teszi tönkre az oktatást az elszabadult migráció

A berlini statisztikai hivatal adatai szerint a városban élő összes gyermek és tinédzser 55%-a migráns háttérrel rendelkezik. A főváros egyes kerületeiben, például Neuköllnben, ez az arány 70% fölé emelkedik. A Welt most egy olyan cikket közölt, melyben egész Németországból felemelték hangjukat pedagógusok, akik már úgy érzik, fuldokolnak az iskolákban, és a problémák legfőbb okozója a […]
Egy szír drogdíler összevagdosta egy fiatal mentős arcát, mert az két lány védelmére kelt (+videó)

A két szír támadó közül egyet elkaptak, de hamar el is engedtek bizonyíték hiányában. Aki ténylegesen megszúrta az amerikai mentős és modell fiút, még mindig körözik. A férfiak illegálisan tartózkodnak az Egyesült Államokban, emellett hírhedt drogdílerekről van szó. A fiúra hosszú felépülés vár.
Megtrollkodta a liberális börtönrendszert Sven Liebich, német jobboldali aktivista

Sven Liebich, német a Blood & Honour korábbi tagját 18 hónap börtönre ítélte a szélsőliberális jogszolgáltatás. Ő pedig úgy gondolta, hogy viccet csinál a rendszerből és rámutat a liberalizmus gyengeségére. Nőnek vallotta magát, így hamarosan női börtönben kezdi meg a büntetésének letöltését.
Pozitív előrelépés Németországban: Eltörölnék a migránsok kötelező jogi képviseletét

A német kormány megszüntetné az elutasított migránsok kötelező jogi képviseletét, hogy felgyorsítsa a kitoloncolási eljárásokat. A döntést a bíróságokra nehezedő túlzott terheléssel és a nemzetbiztonsági kockázatokkal indokolják, miközben liberális jogvédők szerint az intézkedés alapvető jogokat sérthet.
Gyóntatófülkébe sz*rnak és oltárokat gyújtanak fel a migránsok Németországban

Szenteltvíztartókba és gyóntatófülkékbe ürített f*kália, lefejezett Krisztus-szobrok – a német katolikus egyház észbe kapott, és kezd aggódni a szent helyeken tapasztalható, egyre súlyosbodó vandalizmus miatt. Aminek fő okozói nyilván valóan a szélsőségesen liberalizálódott német egyház által annyira szeretett migránsok.
Bevándorlók társadalmában élünk: a német diákok 75 %-a migráns hátterű

A berlini statisztikai hivatal adatai szerint a gyermekek a lakosság 17%-át teszik ki, és a városban élő összes gyermek és tinédzser 55%-a bevándorló háttérrel rendelkezik. A főváros egyes kerületeiben, például Neuköllnben, ez az arány 70% fölé emelkedik. A német oktatási miniszter azt javasolta, hogy korlátozzák a bevándorló gyermekek számát a német iskolákban.
Államilag finanszírozott pedofília: Berlinben célzottan gyerekeknek szerveznek drag show-kat

Julian Reichert, német médiaszemélyiség a polgármestert felszólította, hogy „fejezze be ezt az undorító őrületet.”