10 év alatt megduplázódott a gyermekkorú bűnözők száma Németországban – de még mindig beengedik a migránsokat

Németország iskoláiban naponta mintegy 17 erőszakos bűncselekményt követnek el 14 és 17 év közötti migránsok. Ebbe beletartozik a gyilkosság, szexuális erőszak, rablás, zsarolás, testi sértés is.
Haladó nyugat: Négy embert megkéseltek, egy embert pedig meglőttek Belgiumban egy nap alatt

Négy ember megsebesült az antwerpeni központi pályaudvar előtti késelésben, egy ember pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett a brüsszeli északi pályaudvar közelében történt lövöldözésben – közölte a VRT belga televízió internetes oldalán kedden.
Svájci igazságügyi szakértő kimondta: Igenis van migránsbűnözés!

Svájc egyik legjelentősebb igazságügyi szakértője szerint a menedékjoghoz való abszolút jog irreális és káros a közbiztonságra nézve. Több mint harminc éves tapasztalata és a statisztikák vizsgálása alapján kijelentette, hogy igenis lehet és kell is migránsbűnözésről beszélni.
Spanyolország: A migráns fiatalok egyre bátrabban támadnak társaikra és ellátóikra

Az alábbiakban olyan, közelmúltban történt eseteket emelünk ki, amelyekben meglepően sok a közös. Mindegyik Spanyolországban történt, és az incidensek migráns fiatalok agresszív viselkedéséből származó zsarolások, támadások gyengébb társaik, vagy ellátóik ellen. Az ország ezzel a migránspolitikával rég aláírta saját halálos ítéletét.
Megszállják Erdélyt a migráns hordák

Százezres nagyságrendű a román megszállás alatt lévő Erdélyben dolgozó, főként ázsiai és afrikai származású vendégmunkássereg. A magyarságot nemcsak a román, hanem mindenféle söpredék is veszélyezteti.
Legalább 12 ezer migránsnak segített a schengeni övezetbe belépni néhány lengyel tisztviselő

Három személyt, köztük két „magas rangú tisztviselőt” vettek őrizetbe Lengyelországban, akiket azzal vádolnak, hogy több mint tizenkétezer migránsnak segítettek illegálisan belépni az európai schengeni övezetbe – írja a Notes from Poland nyomán a 444. A Grójec városában (Mazóvia) eljáró ügyészek a három személyt bűnszervezetben való részvétellel, illegális határátlépések szervezésével, hatáskörrel való visszaéléssel és hivatali kötelességmulasztással […]
Svédország viselkedési kódexet vezet be a migránsok számára

Annyira nem tudnak viselkedni a migránsok, hogy magatartási kódexet vezet be Svédország, jelentette be kedden Johan Forssell bevándorlási ügyekért felelős miniszter.
Határzárat vezet be Lengyelország, korlátozzák a migránsok beáramlását „Putyin miatt”

Nem örvend nagy népszerűségnek az Európai Unió migrációs politikája, ugyanis pár nap alatt egyszerre két uniós ország is nemet mondott a bevándorlókra. Minap megírtuk, hogy Németország felfüggeszti a családegyesítés címszó alatt beözönlő migránsok kérelmét. Most Lengyelország is lépett, lezárják a határt. No nem azért, mint hinnénk, szerintük Oroszország áll az egész migráció mögött…
„A kapacitásaink végéhez értünk” – Ausztriának elege lett a migrációból, visszaküldenek mindenkit

Vége a nagy családegyesítésnek Ausztriában, nem fogadnak be több menekültkérelmet. Sőt, akit csak lehet, vissza is küldenek Szíriába. Lassan-lassan, de végül mindenki rájön, hogy hová is tart Európa, ha beengedjük a migránsokat.
Végigrabolta és erőszakolta Angliát a migráns, majd beengedték Írországba, ahol folytatta

A 41 éves guyanai Randi Gladstone-t tizenkilencszer ítélték el az Egyesült Királyságban, de ez nem tűnt fel az ír bevándorlási hivatalnak, amikor beengedték az országba, ahol néhány nappal később szexuálisan zaklatott, megerőszakolt és fogva tartott egy 18 éves ír lányt.