A botrányosan rossz tolmácsról híresült el az Orbán-Putyin találkozó

2025.11.28-án pénteken sor került a belebegtetett Orbán-Putyin találkozóra Moszkvában. A tárgyalás konkrétumairól azonban nagyban eltereli a figyelmet az a botrány, miszerint a magyarra fordító tolmács nemhogy pontatlanul fordított egy ilyen nagy jelentőségű találkozón, de több esetben konkrétan az elhangzottak ellenkezőjét találta mondani. Alább mutatjuk a fordítási hibákat, de a találkozó eredményeiről is beszámolunk.
Megszűnt a Szabad Európa kiadása Magyarországon

A támogatás megszűnése után a magyarországi sugárzása is befejeződött a Szabad Európa Rádiónak. A korábbi tartalmak ezután is elérhetőek lesznek.
Drogügyi kormánybiztos: Bezárjuk a „drogfészkeket”

Akár 3 hónapra is bezárhatják azokat a helyeket és üzleteket, ahol felmerült a gyanú drogok terjesztése, előállítása vagy fogyasztása ügyében – jelentette be kedden Horváth László, kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos. A jogszabályt a Magyar Közlönyben is kihirdetik.
Kezdődik: ha jól viselkednek állampolgárságot kérhetnek a vendégmunkások

Orbán a Bildnek adott interjújában arról beszélt, hogy állampolgárságot is kaphatnak a vendégmunkások – írta meg a Kuruc. Nem arról volt szó, hogy nem maradhatnak itt?
Betiltották a műhúst Magyarországon!

A parlament ma megszavazta a műhús betiltásáról szóló törvényt. Laborhús nem kerülhet a magyar asztalokra.
A PDSZ szerint káros a gyermekekre nézve a keresztény nevelés

Felrobbantak a balliberálisok, miután a kormány bevezette a keresztény értékrenden alapuló nevelést az óvodákban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kommunistákat és LMBTQP-propagandistákat alulmúló közleményt adott ki.
Csak ez hiányzott? Belpesti homokos párt alakul?

Humanisták néven, bukott liberális politikusokkal homokos párt alakul.
Szembemegy a Fidesz az Alkotmánybíróság döntésével LMBTQP ügyben?

Az LMBTQP párok a Háttér Társasággal karöltve elfogadtatnák a külföldön kötött házasságaikat. Az Alkotmánybíróság asszisztál, de úgy látszik, hogy a Fidesz elodázza a döntést.
Elfoghatják a volt lengyel igazságügyi minisztert, aki politikai menekültként Magyarországon tartózkodik

A lengyel parlament hozzájárult a jelenleg Budapesten tartózkodó volt igazságügyi miniszter őrizetbe vételéhez. Felfüggesztették mentelmi jogát is. Kérdés: kiadja-e Magyarország a PiS (Jog és Igazságosság) politikusát?
Nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Szerbia számára a magyar diákok?

Az újvidéki tragédia évfordulóján akarták kegyeletüket leróni magyar egyetemisták, de a szerb hatóságok nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették őket.