Kitűzte az LMBTQP-zászlót a német nagykövetség Budapesten

Kikerült a szivárványos zászló Németország budapesti nagykövetségének épületére május 17-én az úgynevezett homofóbia-elleni világnapon. Ahogy a nagykövetség fogalmazott, „világos üzenetet” küldtek ezáltal a világ számára, Magyarország számára: kiállnak a „sokszínűség”, az LMBTQP-lobbi mellett, a normalitás ellen küzdenek.
Egyre súlyosabb a vízhiány Magyarországon: kiszáradt a Holt-Tisza is

A csapadékhiány súlyos szárazsághoz vezet, hazánk még mindig küzd a szárazsággal. Egyre több folyónk, vizünk adja meg magát. Felelős vízgazdálkodással lehetne tenni ellene, mielőtt még visszafordíthatatlan károkat okoz.
Most vagy soha, Kárpátalja! – Trianon Felvonulás a Külügyminisztériumhoz

Idén egészen más a világ és benne hazánk geopolitikai helyzete, mint az elmúlt évtizedekben azt láthattuk. Ugyanis a szomszédos trianoni utódállam, Ukrajna területi integritása ezekben a napokban szűnik meg, amikor a háborús felek elkezdenek egyeztetni Ukrajna felosztásáról az úgynevezett béketárgyalások során.
Hisztiznek a buzeránsok, mert betiltaná az ügynökszervezetek külföldről finanszírozását a Fidesz

Az utóbbi években nyilvánvalóvá vált, hogy az LMBTQP-lobbiszervezetek valójában külföldről finanszírozott, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ügynökszervezetek. A Fidesz úgy látszik, hogy végre fellépne ellenük.
Nemzeti emlékként adna műemléki védelmet a turulszobornak Lázár János

Nemzeti emléknek minősülő műemlékké nyilvánítaná Lázár János építési és közlekedési miniszter a hegyvidéki turulszobrot, hogy a kutyapártos polgármester ne tudja elvitetni. Az erről szóló miniszteri rendelettervezet már felkerült a kormány honlapjára. A szobor jelenleg 2 évig tartó ideiglenes műemléki védelem alatt áll, a nemzeti emlékké minősítés viszont tartósan megoldaná a problémát.
Simion paktumot kötne Orbánnal

Az Euronews forrásai szerint Simion paktumot akar kötni Orbánnal, miközben minden egyes szavazatba foggal, körömmel ragaszkodik. Neki van a legnagyobb esélye nyerni vasárnap. Orbán pedig úgy látszik hajlandó vele szövetkezni. De legalább lesz-e annyira tökös, hogy kemény feltételeket támasszon, mondjuk az erdélyi magyarság védelmében?
A magyargyűlölő Simionékkal szövetkezne Orbán

Simionékkal szövetkezni egyenlő az erdélyi magyarság teljes mértékű elárulásával. Orbán mégis nagyon pozitívan nyilatkozik a soviniszta elnökjelöltről, akinek követői elvárják, hogy eltakarítsa a magyarságot az országból.
Magyar Péter „a Fidesz őszödi beszédeként” emlegetett hangfelvétele reklám a Honvédségnek

Magyar Péter szerint az a Fidesz „őszödi beszéde”, hogy hazánk felkészül a honvédelemre a valóságban. Mi is hangzik el a felvételen? Semmi extrém: az eddigi béketevékenység (missziózgatás újjáépítgetéssel és békefenntartással) helyett valódi harcra készítik fel a honvédséget. Ez még reklámnak is kiváló a kormánynak, legalábbis a normális embereknél, akik nem pacifistán tekintenek a világra…. Amit […]
Izraeli bűnöző rejtőzködött Budapesten – de kattant a kezén a bilincs

Fejvadászok fogtak el egy, a lengyelek által keresett izraeli bűnözőt Magyarországon, Budapest VI. kerületében, aki egy nemzetközi bűnszervezet feje volt, jelezte keddi közleményében a rendőrség. A hatóságok gyorsan lecsaptak a férfira, ellentétben azzal, amikor a Magyarországra érkező Benjamin Netanjahut kellett volna elfogni, a nemzetközi elfogatóparancsnak eleget téve.
Zelenszkij szerint a magyarok többsége támogatná Ukrajna EU csatlakozását

Zelenszkij a Tisza Párt által készített, legkevésbé sem reprezentatív felmérésre hivatkozott. Azért szerencsére vannak még olyanok, akik nem hunynak szemet afölött, hogy az ukrán elnök sorra küldi a halálba a kárpátaljai magyarokat.