LMBTQP-propaganda könyveket tiltott be a mianmari kormány

Újabb ország állt ki a normalitás mellett, a keleti állam LMBTQP témájú könyvek ellen hozott intézkedéseket. Az LMBTQP tartalomra hivatkozva Mianmar betiltott hét, az országban az elmúlt időszakban megjelent aberrált könyvet és a kormány jogi lépéseket fontol a kiadók ellen.
Nem akarták, hogy homoszexuális tanítsa a gyereküket, rájuk zúdult egy ország haragja

Elképesztő ügyről érkezett hír Máltáról, ahol úgy látszik, hogy 100 %-ra van járatva az LMBTQP-diktatúra. Egy család ki akarta venni a gyermekeit egy iskolából, hogy ne taníthassa őket homoszexuális tanár, majd még az oktatási miniszter is rájuk szállt.
Egy svájci LMBTQP aktivista folyamatban lévő pedofil ügyei ellenére családsegítő praxist nyitott

Egy svájci pedofil LMBTQP-aktivista titokban új „családsegítői” praxist indított, miközben nyomozás folyik ellene kiskorúak szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos bűncselekmények miatt.
Az LMBTQP-lobbi hatása: A brit fiatalok már azt sem tudják, hogy fiúk vagy lányok

Az LMBTQP-lobbi megtette a hatását az Egyesült Királyságban is. A 17-18 évesek körében aggasztóan magas azok aránya, akik eredeti biológiai nemüktől eltérőnek vallják magukat.
Bezárták az érzékenyítő irodákat az amerikai kormányintézményekben

Az Egyesült Államok szövetségi ügynökségeinél és minisztériumainál bezárták az úgynevezett diverzitás-egyenlősítés-inkluzivitás-hozzáférhetőség irodákat (DEIA) Donald Trump elnök kedden aláírt rendelete alapján. Ezek az érzékenyítő irodák a társadalom LMBTQP-propagandával való fertőzése mellett a deviánsokat juttatták különböző előnyökhöz.
Spanyolország első LMBTQP gyerektábora – Az alapvető szükségleteket sem biztosították

Nem csak ideológiájában, de megrendezésében is botrányosra sikeredett Spanyolország első LMBTQP gyerektábora. A deviancia propagálása mellett nem jutott idő ivóvíz és étel biztosítására.
Az LMBTQP-lobbista tanár pedofil tartalmakat terjesztett az interneten

Az LMBTQP-lobbista Seth Brummondot pedofil tartalmak internetes terjesztésével vádolják. Újabb bizonyíték arra, hogy az LMBTQP végén jogosan van ott a P betű.
Kétségbeestek a buzeránsok Trump beiktatásának napján

Az agresszív LMBTQP-lobbin kívül Trump, mint kormányából is látszik, nem utasítja el a deviánsokat, azok egy nagyobb része mégis teljesen összeomlott beiktatása miatt. Hatványozottan megnőtt a krízisvonalakhoz telefonálók száma.
Trump beiktatási beszéde: vészhelyzet a déli határon, a Panama-csatorna megszerzése, csak két nem létezik

Megtartotta Donald Trump beiktatási beszédét, és a Capitolium One Arenában a támogatói jelenlétében is aláírt több rendeletet. Kitért többek közt a mexikói határra, az inflációra, a Panama-csatorna helyzetére és a gázai tűzszünetre is, amit saját sikereként értékel. A cionista bohóc az izraeli túszok hozzátartozóit köszöntötte beszéde előtt, akik a beszéd alatt is a pódiumon maradhattak.
Szájer „törékeny kis lénye” homofóbozza a fideszeseket és a magánéletének védelméről beszél

Nemrég megjelent egy interjú Szájer Józseffel, aki négy évig száműzve volt a politikától, amikor kiderült a nyilvánosság számára is, hogy homoszexuális orgiák állandó kelléke. Az ezt követő médiabotrány nagyon meghatotta a „törékeny kis lényét”, de most visszacsusszant a csatornán a közéletbe. Ahelyett pedig, hogy bűnbánatot tanúsítana, örökre kivonulna a közéletből és megküzdene a beteges hajlamaival, […]