Eltévedt világ, a modern kor tévútja – René Guénon az emberalattiság koráról (II.rész)
René Guénon A modern világ válsága című művében korunk bukását a klasszikus antikvitás és a középkori civilizáció intellektuális hanyatlásának következményeként tételezi. A modern kor a profán filozófiák és a materializmus térnyerésével eltávolodott a magasabb rendű, spirituális tudástól. Guénon szerint a modern világ káosza a Kali-Yuga, a sötétség korának jele, amely végső feloldódáshoz vezethet.
Amikor a technológia öl – Dugin a technológiai biztonságról és a libanoni robbanások tanulságairól
Alexander Dugin legújabb írásában a libanoni csipogók robbanásán keresztül értekezik a technológiai biztonságról, mely többek között azért sem létezik jelen világunkban, mert ellenségeinkkel gyártatjuk azokat. Szakítani kell a technika káprázatával, és át kell gondolnunk, mi is az, amit használunk?
LMBTQP-terrorizmus: robbantottak, hogy megpróbálják szabotálni a deviáns ideológiát kritizáló konferenciát
A forradalom tényleg felfalja saját gyermekeit, miközben az LMBTQP-lobbisták egyre erőszakosbbá válnak, hiszen most Franciaországban egy transzneműséget kritizáló feminista konferencia előtt robbantottak és szabotáltak az aberráltak.
A magyar katona tulajdonságai
A magyar katona tulajdonságát a következőképpen foglalta össze Nagyselmeczi Mérey László nyugalmazott altábornagy 1942-ben. Tűpontos: aki ismeri a magyarságot és a magyar férfi jellemét, az könnyen belátja, hogy igaz.
Gyermekvédelem 2024: nyíltan buzeráns, drag queen mániás az SOS Gyermekfalunál

SOS segítség kell a gyermekfalvakban lakóknak úgy látszik, hiszen újabb buzeránsról derült ki csupán közösségi médiájának átfutása után, hogy gyermekekkel foglalkozhat, miközben nagy általánosságban a pedofil közösségből kikerülő drag queenekért rajong, és maga is homoszexuális.
Becsődöl a holokauszt-biznisz? Nem szponzorálja tovább a kormány a Sorsok Háza projektet
A Sorsok Háza nevű holokauszt emlékközpontot még 2014ben akarták átadni, de azóta sem lett belőle semmi, csak nyeli a pénzt és rontja a városképet. Most a Magyar Közlönyben jelent meg ,hogy „A kormány visszavonja a Sorsok Háza Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ megnyitásához szükséges intézkedésekről szóló 1422/2018. (IX. 7.) Korm. határozatot”.
Válaszcsapás: Így dolgozik a Moszad (II/II.) – Csipogós terrorakció háttere
Vajon hogyan kerülhetett több ezer robbanó csipogó és rádió a Hezbollah tagjaihoz? Milyen magyar szálai vannak az ügynek és mit árul mindez hazánk és Izrael kapcsolatáról? Kiket és hogyan ölt meg Izrael az elmúlt hónapokban? Miért beszédes a Shakdam-ügy? Barcsa-Turner Gábor a Moszad műveleteiről beszél a Válaszcsapás legújabb adásában.
„Az életüket adták azért, hogy mi itt most beszélgethessünk” – interjú Moys Zoltánnal
A Mi Magunk interjúsorozatának legújabb részében Dorka Moys Zoltánt kérdezte többek között a Kitörés túra létrehozásáról, a média 21. században gyakorolt hatásáról, valamint az SZFE-ről.
Fegyverbe! Attila Védvonal Túra és I. Harci Verseny most szombaton – az utolsó eligazítás (fontos részletek)
Az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra minden évben igyekszik újat mutatni: ezen évben is több újdonság is lesz, amit a helyszínen látnak majd a túrázók, de a legfontosabbat kihirdetik a szervezők: a túra egy igen egyedi programmal bővül, egy próbasorozattal „Attila Védvonal Harci Verseny” néven. A buszoztatás rendje is megváltozik, illetve ez a túra a […]
New York Times: A magyar csipogós cég valójában izraeli fedőcég volt
A BAC Consulting nevű Budapesten bejegyzett vállalkozást valójában izraeliek alapították legalább két másik fedőcéggel egyidőben, csak azért, hogy elrejtsék a robbanó csipogók valódi előállítóit: izraeli hírszerző tiszteket. Ez derül ki abból a New York Times cikkből, amelyet egy tucat izraeli hírszerző által elmondottak alapján írtak meg és ami eddig nem ismert részletességgel mutatja be, hogyan […]