Agyonvert egy 16 éves „fiú” egy idős férfit az öcsödi otthonában, ott volt 10 éves tesvíre is
Vajon milyen nemzetiségű a gyilkos? Kik azok családostul járnak rabolni, gyilkolni, lopni?!
Lefejelte a rendőrt az Audis cigány
Korábban már kétszer elítélték a kancigányt, aki lefejelte a társa ellen intézkedő rendőrt, amiért az eltiltás ellenére vezetett.
Összeverekedett a kínai eladóval a cigány, miután nem volt hajlandó fizetni a boltban használt dezodorért
Fizetés nélkül akart távozni egy cigány nő az egyik Rákóczi úti kisboltból. A kínai eladó megpróbálta visszatartani, aminek verekedés lett a vége.
Tombol a roma kultúra: Spar előtt boxoltak a győri cigányok
Szokásos cigány tempó. Fényes nappal az utcán szerveztek rögtönzött boxmeccset a helyi kátrányos helyzetűek. Van itt minden, amit a műfaj kíván. Szájkarate, lógatott kezek,árnyékolás, majd túlerőben támadás.
Visszaeső cigánybűnözőket fogtak a bajai rendőrök
Habár a rendőrség az elkövetők etnikumára vonatkozóan nem adott információkat, az elkövetett bűncselekmények típusából nagy eséllyel következtethetünk arra, hogy a cigánybűnözők sorát erősítik. A bajai rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 28 éves helybélit és 27 éves társát, aki közel egy tucat bűncselekményt követett el pár hét alatt- közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Egy 13 éves gyermeket rabolt ki a debreceni cigány, de már el is kapták
Egy 20 éves cigánybűnöző rabolt ki egy szegény 13 éves gyereket Debrecenben, augusztus 8-án. Az alattomos tolvajt azóta szerencsére már őrizetbe is vették.
Rejtett erőforrások baseball ütőkkel szítottak tömegverekedést Ercsin
Gázpisztolyokkal, botokkal, baseball ütőkkel és autókkal támadt egymásra két csoport Ercsiben. Ennyi információ pontosan elég ahhoz, hogy tudjuk: az elkövetőket sem a nap barnította. A róluk készített fotó is beszédes.
Lovaskocsival jártak lopni a cigányok, elég hamar lebuktak
Egy kisfái férfi értesítette a rendőröket tavaly júniusban, hogy a szomszéd lakatlan tanyára valaki betört az egyik este. A bejelentő elmondta, hogy a házára szerelt kamera rögzítette, hogy a tolvajok lovaskocsival érkeztek. A telekre a kerítést lenyomva jutottak be, majd felfeszítették a melléképület ajtaját, ahonnan vashulladékokat hordtak ki és készítették össze az udvarba.
Marcaliban is van egy családszerető cigány vadállat
Az élettársát, a nevelőapját, a nagybátyját, és az édesanyja párját is megverte egy fiatal férfi Marcaliban. A Marcali Járási Ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a kapcsolati erőszakkal és többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolt férfire.
Visszaeső jégkrémtolvajt fogtak a jánoshalmi rendőrök
Bár a rendőrség közleményéből nem derült ki az elkövető etnikuma, azonban a lentebbiek hallatán valószínűleg az olvasóink is arra a következtetésre fognak jutni, hogy a piti jégkrém tolvaj elég biztosan cigány származású.