Félig-meddig betiltotta a kormány a szivárványos zászlókat

Újabb döntést hozott a kormány a gyermekeket is célzó LMBTQ-propaganda közterületi visszaszorítása ellen. Kormányzati, állami intézmények – köztük iskolák – épületeire mostantól hivatalosan is tilos szivárványos LMBTQ-zászlót kihelyezni – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel. Fideszesek módjára azonban nem teljeskörű a szabályozás például az önkormányzati épületekre ki lehet tűzni, ezekben az esetekben viszont közbe játszik […]
HVIM: Mi foglaltuk le a deviáns vonaglás elől az Andrássy utat!

Ismételten itt a június, ezzel együtt pedig a Pride hónap, s ha más nem is, mi a magunk szerény eszközeivel minden évben fellépünk a sátánista és családellenes felvonulással szemben – írja a HVIM közleményében.
Lázár János a Pride teljes betiltását szorgalmazza

Lázár János nemrég a Facebook oldalán közölt egy videót, melyben arról beszél, hogy a Pride-ot teljesen be kell tiltani, magánterületen sem szabad engedélyezni. Ehhez képest Tuzson Bence igazságügyi miniszter azt javasolta, hogy az idei felvonulást a budapesti belváros helyett a Kincsem Parkban tartsák, azonban Lázár János szerint ez túl megengedő lenne.
Legalább 70 Európai Parlamenti képviselő meg akarja nézni a budapesti buzivonaglást

Eddig is nagy volt az érdeklődés a politikusok körében az LMBTQP-lobbi támogatása iránt, de amióta Magyarország megváltoztatta a buzik miatt a gyülekezési törvényt, óriási felháborodást váltott ki. Mert hát hogyan lehetséges a keresztény Európában az, hogy egy ország nem támogatja a deviáns lobbit??
Elszólta magát egy fideszes politikus: „nincs olyan, hogy Pride-betiltás”

Elszólta magát Bóka János, szerinte „nincs olyan Magyarországon, hogy Pride-betiltás”. Korábban maga Orbán Viktor is arról beszélt, hogy valójában nem tiltották be a buzifelvonulást. Az EU-ügyi miniszterek kedden abban az eljárásban hallgatták meg a magyar kollégájukat, ami 2018-ban indult, de azóta képtelenek voltak vissza- vagy előrelépni – írta meg a Telex nyomán a Magyar Jelen.
Az LMBTQP-lobbisták pánikolnak: Az EUB úgy tűnik, nem indítványoz intézkedést a Pride megvédésére

Már két nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-ügynökszervezet, a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság is közleményt adott ki a Pride vonagláson szabálysértő módon részt venni akaró személyeknek címezve. “Jogsegélyt” ajánlottak fel a magyar törvények kijátszásával, az Európai Unió törvényei mögé bújva. Az EUB azonban korántsem olyan segítőkész a dologban, mint amire számítottak.
Újabb Pride-főpróbát akartak tartani az Andrássy úton, de a rendőrség ezúttal már betiltotta a vonulást

Nem lesz megint Pride-főpróba, ezúttal betiltotta az újabb Mini Pride-ot a rendőrség Budapesten, az LMBTQP-lobbiszervezetek csak az interneten panaszkodhatnak. Június elsejére szervezték volna a buzifelvonulás kvázi főpróbáját, de falnak ütköztek az aberráltak.
Összenő, ami összetartozik: a Budapest Pride élén akar vonulni Ilaria Salis

A magyarverő antifa terrorista, Ilaria Salis, aki mentelmi joga lévén szabadult Magyarországról a letartóztatásból, most újra ellátogatna kedves hazánkba, hogy a deviáns lobbit támogassa – adta hírül a Magyar Jelen.
Így nézett ki a brüsszeli Pride, ahol Karácsony Gergely is parádézott (KÉPEK)

Karácsony Gergely is „tiszteletét” tette a brüsszeli Pride-on, ahonnan megüzente a magyar kormánynak, hogy lesz buzifelvonulás idén is Budapesten. Mutatjuk, milyen volt a deviánsvonaglás Brüsszelben, ami a budapesti főpolgármester szerint nemcsak normális, de követendő is volna.
A Helsinki Bizottság gyerektüntetőket képez a Pride előtt?! (VIDEÓ)

A TASZ-hoz hasonlóan a Magyar Helsinki Bizottság is kidolgozott egy útmutatót azok számára, akik szabálysértő módon mégis kimennek a vonaglásra. A Bizottság a külföldi – például EU-s – jogszabályokra hivatkozva “jogorvoslatot” is felkínál a szabálysértők számára. Most azonban egy ennél is vérlázítóbb lépést tettek: egy gyermek bevonásával propagandavideót készítettek a tüntetésen való részvétellel kapcsolatos tanácsaikról.