Orbán és a „szélsőjobb” ellen tüntettek a francia balosok a Patrióták Európáért gyűlésén

A kóserkonzervatív Patrióták Európáért pártcsalád a francia Montagris városában tartotta meg a találkozóját. Az esemény miatt baloldaliak ellentüntetést szerveztek, hogy tiltakozzanak a „szélsőjobb” ellen. Mondjuk az kérdés, hogy hol volt ekkor a szélsőjobb, mert az biztos, hogy nem az Izrael-párti pártcsalád gyűlésén.
Orbán csak sakkozik a Pride-dal, Magyar Péterrel és a Mi Hazánkkal

A NER 15 év alatt számtalan intézkedést hozhatott volna a Budapest Pride nevű köztéri provokációval szemben. Nem tette. Minekünk, hazafiaknak kellett kimennünk, hogy a magyar kormány által irányított rendőrség minket vegzáljon, illetve az ügyészség ellenünk hozzon mindenféle eljárásokat. Többen most is Pride-rendezvények miatt ülnek a vádlottak padján. Az sem mellékes, hogy lobbiszervezetek igen komolyan be […]
Így relativizálják Magyarországon a pedofíliát

Most mondhatnánk, hogy mi megmondtuk… Sőt, mondjuk is. Évek óta arról írunk, hogy az LMBTQP forradalom nem áll le, és elmegy a végsőkig. Nyugaton már régóta relativizálják a pedofíliát. Leírtuk, hogy hazánkba is el fog ez a tendencia jutni. Nem sokan foglalkoztak vele. És íme, megérkezett, a közbeszéd része lett, hogy nem mindegyik pedofília ugyanannyira […]
Már nem is mérik a párt támogatottságát, mégis külön akar indulni az MSZP a választásokon

Az 1%-os támogatottságú MSZP úgy döntött, hogy nem kér a koalícióból, mert a DK számukra többet visz, mint hoz. A kérdés csak az, hogy egyedül hogyan szeretnének bejutni a parlamentbe ilyen kicsi szavazótáborral. A döntés egyik oka az, hogy a koalíciónak nem lenne elég 5%-ot elérni, hanem 10% lesz szükséges a parlamentbe jutáshoz. Nyilván félnek, […]
Baloldali önámítás: Magyar Pétert nem rengették meg a botrányok?
A baloldali sajtó már megírta, hogy a Magyar Péterről kiszivárgott hangfelvételek nem rengették meg sem őt, sem pártját. Az lehet, hogy az Orbán-gyűlölő baloldali bázis kitart, de a valódi kérdés az, hogy a kormányváltáshoz szükséges 35 százalék (akik Márki-Zayra vagy a patás ördögre is rászavaztak, szavaznának) feletti ingadozó szavazók miként reagálnak a botrányra. A kormánypárti […]
A Budai Várnegyed példája megmutatja, hogy a baloldali korrupció ugyan olyan, mint a Fideszes

Az I. kerületben leváltották a baloldali önkormányzatot, helyettük a Fidesz került hatalomra. De még mielőtt véget ért volna a ciklusuk, gyorsan kiosztottak egymás között 70 millió forintnyi jutalmat.
Baloldali kifizetőhely Baranyi Krisztina önkormányzata

Hiába hirdetett a némber nagyobb átláthatóságot és azt, hogy nem lesznek kifizetőhelyek az ferencvárosi önkormányzatban, nem ezt látjuk. Ebből is látszik, hogy igazából ugyan olyan korruptak, mint a Fidesz.
10 pontban a pusztulás fő stációi – Így omlott össze a civilizációnk
G.K. MatrixMysteries X oldal 10 pontban kiválóan összeszedte, hogy mi a nyugati társadalom hanyatlásának oka. A posztot már magyarul is olvashatjuk, hála a Kuruc.info munkatársainak.
Magyar Péter hazugságait teljes gőzzel nyomja a balos média
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője hamis állításokat terjesztett a köztársasági elnök árvízi látogatásairól, miközben a baloldali média tényellenőrzés nélkül közölte a politikus vádjait. Sulyok Tamás már napokkal Magyar Péter bejegyzése előtt részt vett a védekezésben, találkozott katonákkal és önkéntesekkel, amit videókkal is dokumentált. A baloldali sajtóorgánumok mégsem figyelmeztettek a politikus hazugságára.
,,Hajléktalanok uralják a környéket” – emberi ürülék és szemét mindenhol!
Az újbudai lakosok torkig vannak: a hajléktalanok ellepték a kerületet, és egyes helyeken már posztapokaliptikus állapotok uralkodnak. Őrmezőn egy lakó arról számolt be, hogy a lakása ablaka alatt piszkítanak és szeméthegyeket halmoznak fel, miközben a bűz elviselhetetlenné teszi az életet. Az állapotok láttán az állatvédők is megdöbbentek. Hol a megoldás?