Trump béketerve: Az USA bevonulhat Ukrajna területére

Donald Trump alelnöke azt nyilatkozta, hogy az USA kész katonákat küldeni Ukrajna területére, ha Oroszország nem biztosítja a műállam függetlenségét. Ez kissé szembemegy azzal, amit nemrég az amerikai elnök mondott Putyinnak.
Dugin: A Nyugat halott – Oroszország és Amerika újrarajzolja a világtérképet

Alekszander Dugin szerint a Nyugat mint egységes entitás nem létezik többé. Trump és Putyin éppen egy konzervatív forradalom jegyében alakítja át a világrendet, ahol Kanada és Grönland az Egyesült Államok ellenőrzése alá kerülhet, Kelet-Európa bizonyos részei Oroszországhoz fognak tartozni, Európa pedig vagy naggyá lesz megint vagy elenyészik.
Dugin: A trumpizmus forradalma – Az ideológia körvonalazása (II. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben a trumpizmus Dugin általi elemzését adjuk közre. Ezúttal legfőképp az Amerikában lezajló ideológiai változások kerülnek kiemelésre. Az első rész ide kattintva érhető el.
Továbbra is deportálná Gázából Trump a palesztinokat, hiába ellenkezik az egész Közel-Kelet

A Foxnak adott interjút Donald Trump, melyben beszél a Gázát érintő tervekről, erről tett közzé egy részletet a csatorna. További részleteket osztott meg, hogyan is képzeli el a gyermekek vérével öntözött luxusüdülőjét.
Dugin: A trumpizmus forradalma – Mit várhatunk a cionista showmantől? (I. rész)

Dugin készített egy összeállítást még Trump beiktatása előtt, melyben azt tekintette át, hogy mit is várhatunk a Trump-kormányzattól. Az orosz gondolkodó szerint forradalmi változásoknak lehetünk tanúi az Egyesült Államokban. Érdemes ezeket a prognosztizált irányvonalakat áttekinteni a beiktatása óta lezajlott eseményeket figyelembe véve.
Eltüntették David Pressman összes nyilatkozatát az USA budapesti nagykövetségének honlapjáról

Száznál is több David Pressman-nyilatkozatot és -híranyagot tüntettek el a napokban az Egyesült Államok nagykövetségének hivatalos honlapjáról. A lehetséges amerikai nagykövetként emlegetett Bryan E. Leib többször is élesen bírálta a volt diplomata tartalmait, amit „mérgező” beszédnek is nevezett. Mindeközben David Pressman visszatért előző munkahelyére, és ismét egy amerikai ügyvédi irodában dolgozik.
Papra támadott egy „zavarodott” Washington államban (videóval)

Egy papra támadott rá imaszertartás közben egy zavarodott férfi az Amerikai Egyesült Államokban. A tettest a papok és a hívek lefogták, majd a rendőrök előállították.
Khamenei: Nem szabad tárgyalni az álnok amerikai kormánnyal!

Irán vezetője, Seyyed Ali Khamenei ajatollah szerint nem bölcs dolog tárgyalni az Egyesült Államokkal, hiszen a Trump kormány alattomos.
Dugin: Az új Jalta és a multipolaritás felemelkedése

Alekszander Dugin szerint az „új Jaltát” – utalva a II. világháború utáni időszakot meghatározó kulcsfontosságú tárgyalásra – az olyan nagy civilizációs hatalmak, mint Oroszország, a Nyugat, Kína és India közötti kulcsfontosságú tárgyalások fogják jellemezni, amelyek végső soron egy többpólusú, a nyugati dominancián túli világrend megteremtéséhez vezetnek.
Trump munkacsoportot hoz létre a keresztényellenesség felszámolására

Donald Trump lépéseket tesz a kormányon belüli keresztényellenesség felszámolására. Külön munkacsoportot hozott létre. Úgy fogalmazott: „rémes keresztényellenesség” uralkodott a kormányzaton belül, amit javítani szükséges. Reméljük ez a civil polgárokra is ki fog terjedni.