Verseny közben, váltóbottal verte fejbe riválisát a néger atléta (+VIDEÓ)

Kaelen Tuckert hátulról verte fejbe váltóbottal egy szintén néger atléta, miután előbbi egy középiskolai 4×200 méteres váltóverseny döntőjében kívülről megelőzte ellenfelét.
Egy floridai nő két napig nem etette gyermekét, mert fájt a feje – a kisgyermek éhenhalt

Ránézésre lerí a nőről, hogy nem százas. A legkevésbé nevezhető „anyának” az a féreg, aki 2 teljes napig nem adott enni egy éves gyermekének, és 19 órán keresztül rá se nézett. A gyermek éhenhalt. El se tudjuk képzelni azt a szenvedést, amit a kisbaba átélt, reméljük most már jobb helyen van, a gyermekgyilkos nő pedig […]
Amerika és nyugat-európa is reagált az arab országok által előterjesztett gázai újjáépítési tervre

Az amerikai különmegbízott először közölte, hogy „vonzó elemeket tartalmaz és jó szándékot tükröz” az arab tervezet. Donald Trumpnak viszont „nem felel meg”. Ezzel ellentétben a nyugat-európai országok támogatásukról biztosították az arab világot Gáza újjáépítésével kapcsolatosan.
USA gyarmat Magyarország – Több ezer fős helytartói hadsereg érkezik?

Az Egyesült Államok cionista elnöke 35 ezer katonát vonna ki Németországból, a katonák egy részét pedig Magyarországra helyezné át. Donald Trump olyan országokba küldene katonákat, amelyek hajlandóak többet fordítani hadseregük fejlesztésére. Ezzel a lépéssel Magyarország már nyíltan is felvállalná amerikai-izraeli gyarmat mivoltát.
„Nincs üzemanyag az amerikaiaknak!” – a norvégok nem állnak le az ukrán-pártisággal

Egy norvég kikötői töltőállomás bejelentette, hogy nem ad el a norvég kikötőkben megálló amerikai hajóknak üzemanyagot. Mindezt azért, mert az általuk támogatott ukrán bohócot Trump megalázta a legutóbbi találkozón.
Mélyponton az amerikai társadalom – Sosem volt még olyan sok LMBTQP-személy, mint jelenleg

Ezt teszi az LMBTQP Amerikában: a Gallup csütörtökön közzétett felmérése szerint a lakosság 9,3%-ára emelkedett a magukat LMBTQP-személyként azonosító amerikai felnőttek aránya Amerikában – írja a CNN nyomán a Magyar Jelen.
Kinyomozták: Az amerikai kormány így finanszírozta az al-Kaidát, a tálibokat és az ISIS-t

A DOGE nyomozása megdöbbentő – ám cseppet sem váratlan – eredményt hozott. Feltárták, hogy több évtizeden át rengeteg amerikai adófizetői dollárt juttattak terrorista csoportoknak az USAID-en keresztül. A Kongresszus elismerte, hogy évente 697 millió dollárnyi támogatást adtak, készpénzt szállítottak ellenőrizetlenül, valamint „jóléti” kifizetésekkel jutalmazták a tálibokat.
Trump is a multipolarizmus ellensége – Megfenyegette a BRICS országokat

Szép lassan kibújik a szeg a zsákból? Trump is ugyanolyan globalista, és az USA világuralmi hegemóniájára törekszik, mint bármelyik másik közelmúltbeli amerikai elnök? Mi nem lepődünk meg, szóltunk, hogy ő nem egy világmegváltó. Most a BRICS országokat fenyegeti.
Netanjahu lesz Trump első vendége, még az elfogatóparancs sem számít

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lesz a múlt héten beiktatott Donald Trump első vendége a Fehér Házban. Az persze nem számít, hogy a főzsidóval szemben nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A február 4-i találkozón várhatóan a közel-keleti helyzet „pacifikálásáról” is szó lesz, bár ők ez alatt nyilván a Nagy-Izrael létrehozását értik.
Bezárták az érzékenyítő irodákat az amerikai kormányintézményekben

Az Egyesült Államok szövetségi ügynökségeinél és minisztériumainál bezárták az úgynevezett diverzitás-egyenlősítés-inkluzivitás-hozzáférhetőség irodákat (DEIA) Donald Trump elnök kedden aláírt rendelete alapján. Ezek az érzékenyítő irodák a társadalom LMBTQP-propagandával való fertőzése mellett a deviánsokat juttatták különböző előnyökhöz.